A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat a héten közzétette elképzelését a nyugdíjrendszer jövőjéről. A koncepció, öndefiníciója szerint, a múltra épülő szerves fejlődés eredményeként, nagyobb megrázkódtatás nélkül hozna létre egy, a jelenleginél hatékonyabb, de alapvetően továbbra is felosztó-kirovó jellegű nyugdíjszisztémát – az önkormányzat irányításával.
Az új nyugdíjrendszernek “igazságos és társadalmilag elfogadható” nyugdíjarányokat kell eredményeznie – állítják az önkormányzati koncepció kidolgozói. (A nyugdíjreformra vonatkozó kormányzati elképzelésekről részletesen lásd összeállításunkat a Figyelő 1996/16. számában.) A tb-önkormányzat által kidolgozott új szisztémának garantálnia kell a törvényileg meghatározott relatív nyugdíjszínvonalat, igazodva a mindenkori gazdasági helyzethez és az aktív biztosítottak jövedelmi viszonyaihoz. Ugyanakkor fontos, hogy az új rendszer finanszírozható legyen a járulékfizetők számára is elfogadható járulékokból.
Az önkormányzati nyugdíjkoncepciót átfogó modellszámításokkal igyekeztek alátámasztani, feltérképezve a felosztó-kirovó rendszerben finanszírozott kötelező nyugdíjrendszer lehetséges fejlődési-alkalmazkodási pályáit. A nyugdíjalap egyenlegét befolyásoló tényezők közül megvizsgálták azokat az eseteket, amikor a gazdaság tartósan stagnál, illetve dinamikusan fejlődik; amikor a halandóság változatlan, illetve javul; továbbá amikor a jelenlegi nyugdíjrendszer, illetve annak megreformált változata él tovább. (A halandóságot változatlannak tételező verziókat lásd grafikonjainkon.)
A felvázolt nyugdíjszisztéma három pillérre épülne. Az első az adófizetéssel és a Magyarországon töltött évek számával megalapozott, meghatározott életkortól járó alapnyugdíj azok számára, akik idős korukban tartósan Magyarországon élnek; a második a kötelező biztosításban való részvétellel, azaz járulékfizetéssel megalapozott differenciált összegű munkanyugdíj; s végül a harmadik panel az önkéntes nyugdíjpénztárak által szolgáltatott kiegészítő nyugdíj.
A három pillér kívánatos aránya távlatilag 30-60-10 százalék körül alakulhat. Az első két pillér a koncepció készítői szerint együttesen a korábban elért nettó jövedelem mintegy 70-75 százalékát pótolhatja. (Aki átlagos feltételek mellett, a kívánatos korcentrumnak megfelelő időpontban vonul nyugdíjba, az 60-65 százalékos jövedelempótlásra számíthatna, aki viszont a korcentrum elérése után még 6-8 évig aktívan dolgozik és legalább 45-50 évi biztosítási idővel bír, az akár korábbi jövedelme 100 százalékát is megkaphatná nyugdíj gyanánt.)
A szolidaritási elvet megjelenítő alapnyugdíj a megkívánt, 62 éves korcentrumtól járna. Összege a mindenkori létminimum, illetve az aktuális minimálbér meghatározott hányada – annak kétharmada-háromnegyede – lehetne. Kifizetése a központi büdzsét terhelné, karbantartásáról – lehetőleg előre rögzített, áttekinthető szabályok alapján – az éves költségvetési törvény keretében kellene dönteni.
A munkanyugdíj mértéke kizárólag a munkában és biztosításban eltöltött idő hosszától, az ezen idő alatt fizetett járulékok összegétől és a nyugdíjba vonulási életkortól függne. A munkanyugdíj emelése automatikusan követné az aktív keresők jövedelemviszonyainak változását: az indexálás a meg-előző év átlagkeresetemelkedésével vagy a munkajövedelmek (járulékalapok) egy főre jutó nettó összegének változásával történhetne. A munkanyugdíj járulékait a biztosítottak és a munkáltatók fele-fele arányban fizetnék – az átmenetkor a béreket ennek megfelelően bruttósítani kellene. A biztosítási kötelezettség jól meghatározott relatív határok között érvényesülne: a mindenkori minimálbér összegétől (az átlagkereset harmadától-felétől) az átlagkereset két és fél-háromszorosáig terjedhetne.
Az önkormányzati tervezet megalkotói szerint alapvető, hogy a munkanyugdíj tartalékképző felosztó-kirovó rendszerben működjék. Ez annyit jelent, hogy a nyugdíjpénztár elsődlegesen a mindenkor befolyó járulékokból fedezné az aktuálisan fizetendő nyugdíjakat, de nem törekedne minden évben zérus egyenlegre, hanem a demográfiailag kedvező időszakban keletkező többleteket legalább részben tartalékolná a kedvezőtlen periódusok várható hiányainak kiegyenlítésére. Eme elképzelés megindoklására két érvet hoznak fel a tervezet készítői: az egyik a nagyobb kockázati közösségek kisebb adminisztrációs költségeire, azaz relatív olcsóságára, míg a másik a gazdaság konjunkturális változásaiból adódó kockázat következményeinek méltányos elosztására, azaz eme szisztéma igazságosabb voltára hivatkozik. Egy további érv: beérett, a teljes időskori népességet lefedő nyugdíjbiztosítás esetén már nincs mód áttérni valamiféle tőkefedezeti biztosításra. Az ugyanis csupán a jelenlegi generációk tartós többletterhelésével vagy a mindenkori nyugdíjas generációk ellátásának hosszú időre kiterjedő fedezetlenségével érhető el – a nyugdíjrendszer mai kiterjedése mellett egyik sem vállalható.
A munkanyugdíj úgynevezett pontrendszeren alapulna. Ez azt jelenti, hogy aktív életszakaszában minden biztosított nyugdíjpontokat gyűjt tényleges járulék-befizetései alapján, és az egyéni nyugdíj a biztosítási életpályán összegyűjtött pontok számától függ. Egy éven át az országos átlagkeresetnek megfelelő járulékfizetés egy nyugdíjpontot, az ennél magasabb járulék arányosan több, az alacsonyabb pedig kevesebb pontot érne. A nyugdíj mindenkori összegét a nyugdíjazásig megszerzett egyéni pontszám és az aktuális pontérték szorzata határozná meg. A pontrendszer egyéni számlaként működne: a biztosított számára közvetlenül összekapcsolva és mérhetővé téve, hogy várható ellátása és annak az újabb pontszerzéssel együtt bekövetkező gyarapodása hogyan függ össze a ténylegesen befizetett járulékokkal.
