Megapartival vigasztalódnak a hazai és a külföldi szurkolók Berlinben a szuperlátványosságként beharangozott nyitó gála elmaradásáért: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) állítólag azért fújta le a gálát, mert féltette a berlini Olimpiai stadion gyepét.
Az internetezők túlnyomó többsége rendelkezik mobiltelefonnal, televízióval és mikrohullámúval, az elmúlt évben a DVD és az MP3 lejátszók, valamint a digitális fényképezőgépek népszerűsége növekedett a leginkább – erre utal legalábbis az NRC Piackutató felmérése.
A film alapjául szolgáló regény egy kétezer éves titokról igyekszik lerántani a leplet, amelyet állítólag a katolikus egyház minden erejével igyekezett eltitkolni. Az egyház által kurtizánnak kikiáltott Mária Magdolna Krisztus bizalmas tanítványa lehetett.
Félórás figyelmeztető sztrájkot tartanak szombat este a Nürnbergi mesterdalnokok bemutatója előtt az Operaházban – mondta az MTI-nek Rotter Oszkár, az intézmény szakszervezetének és sztrájkbizottságának vezetője.
Két vállra fektették a kéretlen levelek elleni harc egyik legnagyobb élharcosát. Eran Reshef és vállalata, a Blue Security azt követően volt kénytelen feladni tevékenységét, hogy weboldalukat ellehetlenítette egy orosz hacker.
Elismerő kritikát közölt a Le Figaro című francia napilap Pálfi György Taxidermia című filmjéről, amelyet pénteken mutatnak be az 59. cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című válogatásának versenyében.
Két nappal a labdarúgó-világbajnokság nyitánya előtt tartja kongresszusát a sportág nemzetközi szövetsége, a FIFA, amely a június 7-i csúcsfórumon a doppingszabályzatáról is várhatóan döntést hoz.
A Magyar Állami Operaház (MÁO) főigazgatója, Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely főzeneigazgató és Keveházi Gábor balettigazgató megállapodott abban, hogy a következő hetekben kizárólag az Operaház alkotómunkájáról tájékoztatják a közvéleményt.
Kimi Räikkönen már lemondott arról, hogy idén világbajnok legyen. Miután ezt bejelentette, a McLaren vezérigazgatója is csatlakozott véleményéhez, szerinte a csapat is esélytelen.
Katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a könnyen és viszonylag olcsón beszerezhető távirányítású robotrepülőgépek jelenthetik a jövőben a legnagyobb veszélyt a nyugati társadalmak biztonságára nézve; ezek ugyanis akár az óceánon túlról is irányíthatók.
Hétvégére többek közt az újrafelfedezett ska legjobbjait, különleges jazzprodukciókat és multikulti-fesztivált ajánlunk. Gondolunk az otthon maradókra is természetesen.
Terje Hauge, a szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője elismerte, hogy hibázott, amikor a 18. percben rögtön lefújta az Arsenal kapusának, Jens Lehmannak a kiugró barcelonai csatár, Samuel Eto,o elleni szabálytalanságát, és nem alkalmazott előnyszabályt.
Ortodox orosz tüntetők demonstráltak csütörtökön, a Da Vinci-kód című film oroszországi bemutatójának napján az alkotás ellen. Véleményük szerint a mozi sérti a keresztényeket.
Történelmének 29. bajnoki címét nyerte meg a Juventus a hétvégén, ám könnyen lehet, hogy nem őrizhetik meg a címet a napokban kirobbant bundabotrány miatt. Az egyre kuszább részletek nem tesznek jót a 2012-es Európa-bajnokságra benyújtott olasz pályázatnak.
Idén június közepén kezdődnek meg az éves autópálya felújítások. 2006-ban 7,5 milliárd forintot költenek az útburkolatok, hidak, csomópontok felújítására.
A befolyásos német gazdaságkutató intézet, a DIW szerint miközben nagyok az elvárások a közelgő németországi labdarúgó világbajnokságnak az ország gazdaságára gyakorolt fellendítő hatását illetően, valószínű, hogy igen szerény lesz, amit az esemény a német nemzetgazdaságnak többletként ad.
A német labdarúgó-válogatott Szardínia szigetén készül a június 9-én kezdődő világbajnokságra. A válogatotthoz egyelőre nem csatlakozott a sérült Lahm, és a szerda este BL-döntő tragikus alakja, Jens Lehmann.