Élet-Stílus

Augusztus 21-én veszi kezdetét az Állami Autópályakezelő Zrt. idei évre előírt felújítási programjának legnagyobb forgalomeltereléssel járó beruházása. Lezárják az M7-es autópálya kivezető szakaszát.
2007. 08. 15. 13:19
A Google napokban bejelentett fizetős tárhelyszolgáltatására a Microsoft reagált a leggyorsabban. A Windows Live Hotmail szolgáltatás nem csak hogy ingyenes marad, de növeli az ingyenesen használható tárhelyét is.
2007. 08. 15. 12:56
A férfi teniszezők világranglistájának éllovasa, Roger Federer kijelentette: nem sürgeti egy új tréner alkalmazását, noha már három hónapja szakított korábbi edzőjével, Tony Roche-csal.
2007. 08. 15. 12:24
A legnagyobb olasz divattervezők már nemcsak a hagyományos kiegészítők terén alkotnak, hanem egy új „ékszert” is felfedeztek maguknak: a mobiltelefonokat. Cavalli és a Dolce&Gabbana tavalyi Motorola-sikere után idén Prada és Versace öltözteti a kis telefonokat.
2007. 08. 15. 12:21
Kedden Dublinba érkezett a júliusban Roskilde kikötőjéből indult hagyományos technikával épült „ezeréves” vikinghajó. Az út az ősi módszerekkel 45 napig tartott. A Tengericsikó eredetijét a dániai Roskilde közelében találták meg a régészek, s a tenger mélyén pihenő darabjai alapján született újjá a ma is sikeres hajó.
2007. 08. 15. 12:02
Meccs közben tartóztatták le a Long Island Ducks baseballcsapatának játékosát, aki a pályán nem éppen rendeltetésszerűen használta ütőjét. Jose Offerman később óvadék ellenében került szabadlábra.
2007. 08. 15. 10:54
Elindult minden idők legnagyobb dunai tudományos expedíciója: a folyó menti országok közös vállalkozásának célja felmérni a Duna és számos mellékfolyó állapotát.
2007. 08. 15. 10:18
Az olasz bajnok – soraiban a magyar Filkor Attilával – nyerte azt a felkészülési tornát, amelyet az Inter, az AC Milan, valamint a Juventus résztvételével rendeztek meg a milánói San Siro Stadionban.
2007. 08. 15. 10:04
A BL-től a Debrecent búcsúztató Elfsborgnak a Valencia már nagy falatnak bizonyult: a spanyol csapat simán verte a svéd bajnokot a selejtező harmadik fordulójának első, valenciai találkozóján.
2007. 08. 15. 09:30
A híres prágai Švejk éttermet is üzemeltető vállalkozás az Osztrák–Magyar Monarchia minden utódállamában megjelenne. A terjeszkedés első állomása a jelenlegi elképzelések szerint hazánk és Szlovákia lehet – írta a Világgazdaság.
2007. 08. 15. 08:16
Megtartotta első tanóráját a világűrből Barbara Morgan, aki tanítónőből lett űrhajós, és jelenleg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodik az Endeavour amerikai űrrepülőgép legénységének tagjaként.
2007. 08. 15. 07:56
Folytatódik az akciózás a belföldi turizmusban, ahol a legközelebbi árleszállításra, átlagosan 30 százalékos engedményre szeptember végén a vidéki éttermekben, szálláshelyeken és komplett túrák esetén lesz lehetőség – írta a Népszabadság.
2007. 08. 15. 07:24
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA továbbra is reméli, hogy nem lesz szükség az Endeavour űrrepülőgép ama hőcsempéjének a megjavítására, amely az indításkor sérült meg.
2007. 08. 15. 06:52
Kedden éjszaka először a nagyobb színpadokon halkultak el az utolsó akkordok, majd a sátrakban is. A büfékben már nem nyitottak ki új üveg mézespálinkát, nem vertek csapra új hordó söröket. Véget ért a Sziget 2007.
2007. 08. 15. 03:33
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Tököli Attilát, a paksiak támadóját, akit a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen állított ki a játékvezető.
2007. 08. 14. 19:14
A Renault csapat első embere vissza akarja csábítani a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a francia csapathoz. Flavio Briatorééknek mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk, hiszen a spanyol címvédő jelenleg 20 millió eurót keres a McLarennél.
2007. 08. 14. 17:46
Az egykori zseniális futballista egy interjúban elmondta, hogy a Chelsea csapatának jó néhány játékostól meg kellene válnia. Az Európa-bajnok Ruud Gullit elsősorban a német válogatott középpályását, Michael Ballackot kritizálta.
2007. 08. 14. 16:56
Várhatóan idén nem lesz nyereséges a Sziget Fesztivál: kedden telt háznak kellene lennie ahhoz, hogy elérjék azt a 385 ezres heti látogatószámot, amelynél már nyereségről lehetne beszélni - mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője.
2007. 08. 14. 16:39
A két év után visszatérő Felix Trinidad már ellátta kézjegyével a szerződést, Roy Jones Junior pedig telefonon jelezte, készen áll egy januári szupermérkőzésre, melynek helyszíne egyelőre kérdéses.
2007. 08. 14. 15:30
Júliusban 114 Audi motor indult Győrből Spanyolországba, de egy sem érkezett meg, és a fuvarosnak is nyoma veszett. Eddig 41 motort megtalált a rendőrség, amely különösen nagy kárt okozó csalás miatt nyomoz.
2007. 08. 14. 14:28
Elképzelhető, hogy már két év múlva egységesebb arcot mutatnak majd a Forma-1-es autók, amelyek a nézők nagy örömére nemcsak a bokszutcában, hanem a pályán is megelőzik egymást.
2007. 08. 14. 13:24
Olvasói sztorik