Élet-Stílus

Derbit nyert a Juventus

A hétközi BL-sikert követően a bajnokságban is végre győzni tudott a Juventus csapata, miután Amauri lövésével térdre kényszerítette a városi riválist. A másik szombati meccsen a Siena megosztozott a pontokon a tabella második helyére feljövő Cataniával.

A Catania együttese az idei szezonban még egyszer sem tudott idegenben győzni, ám így is a tabella második helyére lépett a Siena otthonában szerzett egy ponttal. Szombat este Calaio találatával a házigazda szerzett vezetést, pillanatokkal később azonban Mascara büntetőből egy pontot mentett a szicíliaiaknak.

A másik szombat esti mérkőzésen, a torinói derbin a papírformának megfelelően a Juventus diadalmaskodott. Claudio Ranieri csapata nem kezdte valami fényesen a bajnokságot, és az elmúlt hetekben sorozatban bukta el a pontokat, ennek ellenére ők számítottak esélyesnek, hiszen a Torino még náluk is gyengébben (1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség) rajtolt.

Vége a Juve rossz szériájának? (MTI/EPA)

Vége a Juve rossz szériájának? (MTI/EPA)

Az első félidőben kevés látványos focinak örülhetett a szépszámú közönség. A Torino játékosai rengeteg labdát adtak el a középpályán, így az első félidőben a sérült Buffont helyettesítő Manningernek alig akadt dolga. A Juve nem egyszer veszélyeztette a vendégek kapuját, de az igazán komoly ziccerek elmaradtak.

A fordulás után nem kellett sokat várni az első, és egyben a három pont sorsát eldöntő találatra: Amauri látványosan átjátszotta a védőjét, majd egy lapos lövéssel bevette a vendégkaput. A nyáron érkezett brazil csatárnak ez volt idén a hatodik gólja, az elmúlt hét napban pedig már a harmadik.

Serie A, 8. forduló:
Juventus-Torino 1-0
Gól: Amauri (48.)

Siena-Catania 1-1
Gól: Calaio (75.), illetve Mascara (79., 11-esből)

Vasárnap játsszák:
Atalanta-AC Milan 15 ó
Cagliari-Chievo 15
Internazionale-Genoa 15
Lazio-Napoli 15
Reggina-Lecce 15
Sampdoria-Bologna 15
Udinese-AS Roma 15
Palermo-Fiorentina 20:30 ó

bodorék elverték dzsudzsákékat

A holland labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombat esti utolsó, duplán magyar érdekeltségű találkozóján Bodor Boldizsárék Eindhovenben győzték le a címvédő Dzsudzsák Balázsékat. Bodor először gólpasszt adott, majd maga is betalált, Dzsudzsák a hazai szépítőgólt gólt szerezte 0-2-nél. A PSV 2007 decemberében kapott ki odahaza utoljára bajnokin, érdekesség, hogy akkor is a Rodától.

Eredivisie, 7. forduló:
PSV Eindhoven-Roda Kerkrade 2-3
Gól: Dzsudzsák (60.), Lazovic (79.), illetve Haduir (20.), Oper (54.), Bodor (65.)

További eredmények:
AZ Alkmaar-Volendam 3-0
FC Groningen-Sparta Rotterdam 3-0
Willem II Tilburg-De Graafschap 1-1
Heracles Almelo-Den Haag 3-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik