Élet-Stílus

Magabiztosan nyert a Debrecen

A listavezető Debrecen magabiztosan, három góllal győzte le a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A házigazda Debrecen alaposan bekezdett, és Rudolf fejesével már a második percben megszerezte a vezetést. Később kissé leült a mérkőzés, majd a félidő végéhez közeledve újra magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a debreceniek.

Ugyanakkor Leandro szabadrúgásból hiába talált a kapuba a 35. percben, ekkor még nem változott az eredmény, lévén a bíró nem adta meg a gólt, ám a 41. percben Oláh találata Iványi játékvezető szerint is szabályos körülmények között született.

Nincs vita: megérdemelten nyert a Debrecen (MTI/EPA)

Nincs vita: megérdemelten nyert a Debrecen (MTI/EPA)

A második félidő elején helyzetek nélkül csordogált a találkozó, majd két percen belül három gól is esett. Kettő itt, egy ott. Demjén szöglete után Szakály fejelt a kapuba – Rabóczki csak beleérni tudott a labdába.

Átellenben a csereként beállt Moreira 35 méterről találta meg a kapuba vezető utat, de csak időlegesen kozmetikázott az eredményen, hiszen kisvártatva Szakály visszaállította a háromgólos különbséget, egyúttal beállította a 4-1-es végeredményt. Rudolf még biztosabbá tehette volna csapata sikerét, ugyanakkor ziccerénél Rabóczki bravúrral védett.

Debrecen jelenleg három ponttal vezet az Újpest, néggyel a Haladás előtt. Előbbi vasárnap a Paks ellen, utóbbi pedig szombaton az MTK ellen csökkentheti a különbséget.

Soproni Liga, 12. forduló:
DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 4-1 (2-0)
Gól: Rudolf (2.), Oláh (41.), Szakály (58., 60.), ill. Moreira (59.)

Szombat:
Szombathelyi Haladás-MTK Budapest, 17:00
Kecskeméti TE-ERECO – Gabona Trans-Kaposvár, 18:00
BFC Siófok-Diósgyőri VTK, 18:00
FC Fehérvár-Győri ETO, 18:00
REAC-Vasas, 18:00

Vasárnap:
Újpest FC-Paksi FC, 17:30
Nyíregyháza Spartacus-ZTE FC, 18:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik