Élet-Stílus

Unalmas döntetlen a szombathelyi rangadón

Nem született gól a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójának rangadóján, a címvédő MTK szombathelyi vendégjátékán. A Siófok hosszú idő után újra győzött bajnokságban, és ezzel elmozdult az utolsó helyről. Most a REAC a sereghajtó.

A forduló rangadóján a Szombathelyi Haladás gól nélküli döntetlent játszott a vendég MTK-val. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a kapuk alig forogtak veszélyben. Mindkét csapat gyenge teljesítménnyel rukkolt elő, helyzet alig volt a mérkőzésen, egyik fél sem érdemelte meg a három pontot.

Nem bírt egymással a Haladás és az MTK (MTI)

Nem bírt egymással a Haladás és az MTK (MTI)

A Kecskemét-Kaposvár találkozón potyogtak a gólok, összesen hétig jutottak a felek. A vendégcsapat jól használta ki a hazai védelem hibáit, és megérdemelten vitte el a három pontot, már csak azért is, mert még egy gólt szerezhetett volna, de elpuskázott egy tizenegyest. Ezzel együtt a Kecskemét a 16. perctől tíz emberrel játszva is szorossá tette a mérkőzést.

A házigazda FC Fehérvár egy tizenegyes góllal már a második percben megszerezte a vezetést a Győr ellen. Aztán az ETO ugyancsak büntetőből egyenlített, majd a szikrázóan kemény összecsapásokkal tarkított első félidő végén a Fehérvár Pavlicic közeli lövésével ismét előnybe került. A jó színvonalú második játékrész elején még egyenlített a Győr, de Sitku második találatára már nem tudott válaszolni a vendégcsapat.

A Vasas idegenben verte a kisesés ellen hadakozó REAC együttesét. Az első félidőben a Vasas támadott többet, nagy helyzeteket hagyott ki, majd a második játékrész elején – egy védelmi hibából – Divics révén sikerült megszereznie a vezetést. A REAC a folytatásban kapufáig jutott, ugyanakkor a vendégek kontrái állandó veszélyt jelentettek, és két perccel a vége Németh Norbert állította be a 2-0-ás végeredményt.

A forduló előtt még sereghajtó Siófok hazai pályán három góllal nyert a tabellán 14. Diósgyőr ellen. Az alacsony színvonalú játékot hozó első felvonás ráadásában Ndjodo bombagóljával a Siófok szerzett vezetést.

A második játékrészben gólfesztivált rendeztek az eddig mindössze három gólig jutó siófokiak, melyhez a gyenge diósgyőri védelem is nagyban hozzájárult. A vendégeknek legalább a szépítés összejött… A Siófok az első fordulóban nyert utoljára, azóta egy döntetlen mellett kilencszer kikapott.

Jelenleg a Debrecen vezeti a bajnokságot, három egység az előnye az egyaránt 24 ponttal rendelkező Vasassal, Haladással és Újpesttel szemben. Igaz, utóbbi csak vasárnap tudja le a soros bajnokiját. Győzelmével a Siófok elmozdult az utolsó helyről. Most a REAC a sereghajtó.

Simán nyert a Fradi

A Ferencváros Morrison, Tóth Bence és Pölöskei góljaival 3-0-ra nyert a vendég Baktalórántháza ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójában, és ezzel az élre került a Keleti-csoportban. A rivális Bőcs vasárnap lép pályára.


Soproni Liga, 12. forduló:

BFC Siófok-Diósgyőri VTK 4-1 (1-0)
Gól: Ndjodo (45+2., 51.), Magasföldi (47.), Tusori (60.), ill. Homma (64.)

REAC-Vasas 0-2 (0-0)
Gól: Divics (51.), Németh N. (88.)

FC Fehérvár-Győri ETO FC 3-2 (2-1)
Gól: Sitku (2., 64., az elsőt 11-esből), Pavlicic (40.), ill. Bajzát (29., 11-esből), Józsi (47.)

Kecskeméti TE-ERECO – Gabona Trans-Kaposvár 3-4 (2-2)
Gól: Csordás (4.), Montvai (30.), Alempijevics (62.), ill. Nikolics (28., 61.), Obrics (45.), Bozsovics (69.)
Kiállítva: Schindler (16., Kecskemét)

Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 0-0
Kiállítva: Tóth P. (88., Haladás)

Pénteken játszották:
DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 4-1

Vasárnap:
Újpest FC-Paksi FC, 17:30
Nyíregyháza Spartacus-ZTE FC, 18:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik