Élet-Stílus

Jó, ha túl tudunk jutni azon, hogy csak a létfenntartáshoz szükséges ételt, italt vegyük magunkhoz. Ezzel kettős elismerésben részesítjük az emberiséget – mondja Riccardo Illy, annak a cégbirodalomnak a vezetője, amely naponta 6 millió csésze kávét „szervíroz”. Többek közt arról is faggattuk, miért érdemes gourmand-nak lenni.
2009. 05. 28. 18:00
Egy plusz két évvel meghosszabbították Dárdai Pál szerződését csütörtökön a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetői. Utána pedig edzői állást ajánlottak számára az utánpótlásnál.
2009. 05. 28. 17:00
Czink Melinda akárcsak az első körben szetthátrányból nyert a sokkal előkelőbben rangsorolt Sybille Bammer ellen. Szávay Ágnes szerdán nem játszott a francia nyílt teniszbajnokságon, de eldőlt, hogy legközelebb a hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williamsszel csap össze.
2009. 05. 28. 15:24
A szerdai BL-döntő elvesztése után egy elkeseredett buszsofőr a Barcelona drukkerei közé hajtott járművével Nigériában. Négy ember életét vesztette, tízen pedig súlyosan megsérültek.
2009. 05. 28. 14:39
A Manchester United menedzsere és játékosai elismerték, hogy jobb volt a Barcelona, és a katalán csapat megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A brit sajtó már keményebben fogalmazott, a The Times szerint Sir Alex Ferguson embereit leiskolázta a Barcelona kiemelkedő tudású együttese.
2009. 05. 28. 14:34
Eltörlik a kulturális járulékot, az állam a kultúrát a jövőben a szerencsejáték-bevételekből támogatja. A fordulat annál is meglepőbb, mivel tavaly még a kulturális járulék kiterjesztése volt napirenden, ám annak bevezetését az érintett internetszolgáltatók - nem utolsósorban azért, mert sikerült a kezdeményezést „internetadó" néven a köztudatba plántálni - sikerrel megakadályozták.
2009. 05. 28. 14:17
A két ajánlat közül az olcsóbb, az áfa nélkül több mint 20 milliárd forintos ajánlat nyerte a Margit híd rekonstrukciójának tenderét. A főváros 13 milliárd forinttal számolt, ebből 6 milliárdot az Európai Unió (EU) finanszírozna.
2009. 05. 28. 13:11
Folytatódik a hazai autókereskedések vesszőfutása. Ahogy ironizálni szokás, gyenge évkezdés után erős visszaesés következett májusban. Történelmi visszaesést mérnek az adatgyűjtők.
2009. 05. 28. 12:19
A Barcelona 2-0-s sikerével zárult, szerda esti labdarúgó BL-döntő után Katalóniában kitört eufóriaáradat negatív következményekkel is járt: az örömünnepek elvadult résztvevői közül a rendfenntartók 134 embert előállítottak, az utcai csatározásokban 153-an megsebesültek, egy Barca-szurkoló pedig meghalt.
2009. 05. 28. 12:05
Hagyta játszani a Barcelonát a Manchester United a Bajnokok Ligája fináléjában, és ez az angol csapat vesztét okozta. Az első tíz percet leszámítva fikarcnyi esélye sem volt a címvédőnek, ehhez az is kellett, hogy Ferguson a bekapott gól után rosszul reagált.
2009. 05. 28. 11:36
Csalódást okozott a címvédő az első tíz percet leszámítva, és gyakorlatilag esélye sem volt a katalánok ellen. Eto'o gólja teljesen megzavarta a United-játékosokat, a második félidőben Messi fejjel állította be a végeredményt. A címvédés megint elmaradt.
2009. 05. 27. 22:38
A Barcelona triplázott, azaz a spanyol bajnoki cím és a Király Kupa mellé a Bajnokok Ligája trófeáját is megszerezte, miután nagyszerű játékkal, két góllal legyőzte a címvédő Manchester Unitedet a római „álomdöntőben".
2009. 05. 27. 22:37
Egy hónapon belül dől el, hogy használhatja-e Cseh László és a többi válogatott úszó a római világbajnokságon a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) kizárólagos szerződésben álló Arena úgynevezett csodadresszét, amelyben már világcsúcs is született, de egyelőre a nemzetközi szövetség (FINA) nem engedélyezte viseletét.
2009. 05. 27. 17:20
A magyar családok többsége a Balaton mellett vagy az Adrián tervezi eltölteni szabadságát, és személyenként átlagosan 150 ezer forintot költene nyaralásra.
2009. 05. 27. 16:22
Olvasói sztorik