Kikapcs
Úgy tűnik, a bátorság méret függvénye, legyen szó akár test-, akár falkaméretről. Például két cuki, kicsi cica, bátrabb együtt, vállvetve, mint egy cuki, kicsi cica magában. Náluk már csak egy egész alomnyi cuki, kicsi cica vakmerőbb.
Mindegy, hogy alma vagy körte alakja van-e, a szívnek nem számít.
Az orvosok úgy hiszik, a kislány génjeiben van az örök élet titka.
Így főzhetünk finom ételeket, ha kevés alapanyag van otthon.
Olykor őrjítő, és szinte lehetetlennek tűnik megszabadulni attól, ami reggel „beragadt", ám van megoldás.
Spanyolország megőrül azért a titokzatos bloggerért, aki minden nap képet közöl a dekoltázsáról.
Az okos villa után itt az okos jégkocka, ami tudja, mikor rúgunk be.
Egy félresikerült őssejtes bőrfiatalító műtét mellékhatásaként csont nőtt egy amerikai nő szemébe.
A tavalyi év slágere a Fővárosi Állatkertben a vombat volt, most pedig egy másik erszényes kezd előkerülni az internet különböző sarkaiból. Cukisága okán ő is hasonló népszerűségre tarthat számot, mint „elődje” – különös tekintettel mindig mosolygó pofijára.
A sikeres fogyókúrához nem csak mozgás és diéta, de lelki egyensúly is kell.
A szépészeti eljárás, ami még a felnőtteknek is fájdalmas, a kisgyerekeknek igazi kínzás.
2013. 01. 09. 15:53
A növényből készült olaj állítólag tökéletes arcápolószer.
Hiába bírtuk ki az első pár napot, ha utána engedünk az újult erővel támadó sóvárgásnak.
Szívmelengető történet egy tízéves macskabarátról.
Hidratálás. Ez talán az egyik legsűrűbben hallott kifejezés a kozmetikai iparban. De vajon miért fontos ez? Íme egy kis gyorstalpaló a hidratálás fontosságáról.
2013. 01. 08. 15:18
- 22:21 Egygólos sikerrel is megelégedett volna az új kézikapitány, 11 gólos diadal lett a vége
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 21:39 „Ez olyan este volt, amire büszkék lehetünk” – a Fradi játékosai szerint hihetetlen érzés Milánóban nyerni
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 20:39 Fütyült a San Siro, eltángálta a Fradi a Milant
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
- 20:05 Az egész országot érintő bankválság után lemondott Paraguay elnöke
- 19:54 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.05.
- 19:05 Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek
- 18:59 Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak
- 18:28 „Ez nem ügynöklista – ezeket a történeteket még meg kell alkotni” – történészek az aktanyilvánosságról
- 11:47 Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 10:40 „Három percig tartottam a baba száján és orrán a kezem. Másnap úgy mentem dolgozni, mintha semmi sem történt volna”
- 13:44 Orbán Merkely lemondásáról: Bízunk benne, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz
- 14:27 Zacher Gábor: Nagyon megharagudtam Orbán Viktorra a testképe miatt
- 14:47 Lemond-e a Lezsák-baki után? – megválaszolta a kérdést az ÁBTL főigazgatója
- 18:20 Bolondot csinált a Fradi idegenben az AC Milanból
- 14:19 Utolsó felhívást küldött a minisztérium több tízezer autósnak
- 13:17 Lezsák Anna az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli
