Élet-Stílus

Kidobjuk a megtermelt ennivaló felét

szemét (hulladék)
szemét (hulladék)

Kétmilliárd tonna élelem vész kárba – derül ki egy Nagy-Britanniában készült jelentésből.

A kétmilliárd tonnányi élelmiszer „elkallódásának” okai között a rossz betakarítási gyakorlat, a helytelen tárolás és szállítás, a szigorú eladási határidők, a piacokon keletkező hulladékok és a vásárlók pazarlása egyaránt szerepel.

Manapság durván négymilliárd tonna élelmiszert termelünk évente. Becslések szerint ennek mintegy 30-50 százaléka (1,2-2 milliárd tonna) soha nem jut el az emberek gyomrába. Ez az élelmiszertermelés, -feldolgozás és -szállítás során használt természeti és energiaforrások elpazarlását is jelenti – olvasható a brit mérnököket tömörítő intézmény, az Institution of Mechanical Engineers által készített jelentésben.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy például 550 milliárd köbméter vizet használnak fel a mezőgazdaságban olyan termények előállítására, amelyeket azután soha nem fogyasztanak el. 2050-re az élelmiszertermeléshez szükséges víz iránti kereslet elérheti a 10-13 billió köbmétert.

A jelentés szerint az Egyesült Államokban és Európában vásárolt élelmiszerek fele hulladékként a „kukában végzi”.

Megdöbbentő a világszerte kárba vesző és elpocsékolt élelmiszer mennyisége. Ezt az élelmiszert fel lehetne használni az éhezők, illetve a világ növekvő népességének táplálására – idézte Tim Foxot, az intézet energia- és környezetvédelmi részlegének vezetőjét a BBC hírszolgálata.

Fox szerint számos tényező felelős ezért a helyzetért, úgymint a rossz mezőgazdasági és gépesítési gyakorlatok, a nem megfelelő szállítási és tárolási infrastruktúra, a szupermarketek, amelyek csak tökéletes élelmiszert hajlandók átvenni, és amelyek akcióikkal arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy túlvásárolják magukat.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének előrejelzése szerint 2075-re, amikorra a világ népessége eléri a 9,5 milliárdot, a jelenleginél 3 milliárddal több embert kell élelmezni.

„Mivel a vízre, a földre és az energiaforrásokra egyre nagyobb nyomás nehezedik az emberek ellátását illetően, a mérnökök kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy sokkal hatékonyabb termesztési, szállítási ás tárolási technikák kialakításával elejét vegyék az élelmiszerveszteségnek és a pocsékolásnak” – hangsúlyozta Fox, hozzátéve, hogy szükség van egyfelől az emberek élelmiszerhulladékkal kapcsolatos gondolkodásának megváltoztatására, másfelől a mezőgazdasági termelők, az élelmiszergyártók, a szupermarketek gyakorlatának elutasítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik