Élet-Stílus

Állatotthonnak adományozta zsebpénzét

Szívmelengető történet egy tízéves macskabarátról.

Vírusként terjednek az interneten azok a fotók, melyek egy tízves kisfiú kézzel írott leveléről készültek. A kis Evan nagy macskabarát, ám szülei sokáig egyáltalán nem engedték neki, hogy saját kedvencet tartson. Végül 2009-ben a philadelphiai, City Kitties menhelyről fogadtak örökbe egyet, ahova a kisfiú ezután is sokszor járt.


Felajánlotta a zsebpénzét a cicáknak – Forrás: The Huffington Post

Minden bizonnyal az élmények hatására döntött úgy, hogy adományozó lesz. Az akkor még hétéves fiúcska a zsebpénzéből egy éven keresztül minden évben félretett valamennyit, hogy azt később a helyi menhelynek, a City Kittiesnek adományozza. 2009-ben a 46,75 dolláros (átszámolva közel 10 ezer forintos) adomány mellé egy kézzel írt levelet is csatolt, melyben leírja, hogy mennyire rajong a macskákért, és azt is, hogy az ő cicája is a menhelyről származik. Az írásban hozzáteszi azt is, hogy a pénzt azért adja, hogy a menhely továbbra is segítsen a cicáknak otthont találni.

Meglepő, de Evan ezután se hagyott fel a jótékonysággal: az eltelt három évben mindig felajánlott a zsebpénzéből, sőt tavaly még munkát is vállalt, hogy minél nagyobb összeget adhasson. A kisfiú akkor fügét árult a család kertjében álló fügefáról. Jóságáért cserébe a menhely tavaly egy újabb cicával lepte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik