Volt nekem – talán még meg is van valahol – egy Bolsevita című társasjátékom. Amolyan állampárti (mármint MSZMP-s) Monopoly. A klasszikus bábuk helyett gumibot, párttagkönyv, rendőrcsizma és vodkásüveg figurákkal kellett lépkedni, és a szerencsekártyákon olyan feladatok szerepeltek, mint például: „Egy taggyűlésen keveselted az 5 éves terv célkitűzéseit. Irány Szibéria”. A játék célja a hőn áhított karriercsúcs elérése volt: a győztesből pártfőtitkár lett.
Imádtam a játékot, ezért is örültem nagyon, amikor meghallottam, hogy megjelent a NERNIA krónikái című könyv, aminek igen hasonló a logikája, a legnagyobb különbség, hogy ez harminc évvel később készült, és itt nem kell bábukkal lépkedni.
A könyv alaptörténete, hogy a Nervána söröző tulajdonosaként „tizenhárom bulin, partin, társas összejövetelen, magánfogadáson kell keresztülverekedned magad, hogy elérj mindnyájunk Kedves Vezetőjéig, hitet tegyél mellette és eljuttass hozzá egy olyan kritikus információt, amely a NER túlélésének záloga lehet”.
A kötetben 1-től 300-ig számozott szövegelemek közt lapozgatva haladhatunk a történetben. Az első szövegelemben egy kulturális pályázat megnyerése következtében egy ismert jobboldali közíró munkáiból kell közéleti költői és előadói estet szervezned a kocsmában, innen indul a játék. Nem lőném le, hogy mi minden következik a folytatásban, de nem is tudom, mert az első pár játékban elég hamar – nagyjából 10-15 perc és rossz döntések sorozata után – eljutottam a „NER-karriered véget ér, mielőtt elkezdődött volna” felirathoz.
Úgyhogy inkább beszélgettem a könyvről, annak szakmai lektrorával, Nagy Ádámmal, aki korábban szerzőként több hasonló lapozgatós kaland-paródia megalkotásában is közreműködött. Hogy miért nem a szerzők szólalnak meg, az is kiderül a beszélgetésből.
***
Készült korábban lapozós könyv a Pál utcai fiúkból, az Egri csillagokból és Az ember tragédiájából is. Mi az oka, hogy a soron következő mű nem a Toldi vagy a Bánk bán lett, hanem egy NER-paródia?
Ahogy a hátlapján is olvasható, a könyv korrajz és kórkép a ma Magyarországáról. Vélhetően azzal a céllal készült, hogy egy kicsit legalább röhögjünk – ha másért nem, kínunkban. Kinevetjük magunkat meg őket. Más eszközünk úgysincs.
Azt viszont nem láttam rajta feltüntetve, hogy „minden hasonlóság valódi emberekkel pusztán a véletlen műve”. Sőt: konkrét nevek és ismert ügyek bukkannak fel benne – Simonka felajánl neked egy dohányboltot, Kövér László Pegasust rakat a telefonokba.
Ez egy parodisztikus kalandkönyv. A kiadó nyilvánvalóan tárgyalt jogászokkal, hogy ne legyen ebből probléma. Miközben persze a sok kitalált vicces helyzet mellett megtörtént, valós eseményekről is olvashatunk benne, például a Bayer Zsoltnak tulajdonított mondatok valóban az ő korábbi szövegeiből származnak. Fontos azonban, hogy minden fejezet a vicces történéseken túl feldolgoz egy-egy valós társadalmi problémát is: amikor Lőrinc esküvőjén ételmérgezést kapsz, az összes közkórház be van zárva, amikor Rogán helikopterével érkezel a hétmilliárdos bulijára, a helikopter menetszelétől bedől az omladozó iskola fala.
Gyakori vélemény, hogy a negyvencentis kilátó és a lombkorona nélküli lombkoronasétány országában nehéz dolga lenne Örkénynek, Mrozeknek vagy a Monty Pythonnak, ha abszurdot akarnának írni – a Nernia szerzőinek nehéz volt?
Olyan értelemben biztos nem, hogy abszurd, de valós esetekből volt alapanyag bőven: majd mind a háromszáz szövegelemben van utalás legalább egy olyan szürreális esetre, ami valóban megtörtént Magyarországon. Tehát van közel háromszáz olyan unikális történetünk az elmúlt tíz évből, amit a világon más nem ért, de ha mi, magyarok, azt mondjuk egymásnak, hogy szarvasvadászat helikopterrel, akkor mindenki tudja, miről van szó.
Mondhatjuk, hogy mémek?
Akár. Ráadásul azóta, hogy már lezártuk a nyomdai határidő miatt a könyvet, folyamatosan történtek újabb és újabb abszurd események, a svéd NATO-csatlakozás fejleményeitől kezdve a víz nélküli csónakázótóig. De biztos volt még.
Pingvines pendrive.
Nagyon jó. Gyakorlatilag azóta is hetente történik két-három ilyen szürreális eset.
Tehát lesz Nernia krónikái 2.?
Ha a fogyási adatok indokolják, és a kiadó is úgy gondolja, mindenképp.
Ezeken a szürreális történéseken mennyire tudnak még jóízűen nevetni az emberek? Nem lehet, hogy ha visszaidézik nekik a vak komondort és a drogokkal, örömlányokkal és Fekete Pákóval fűszerezett adriai jachtozást, akkor már nem őszinte a mosolyuk?
Biztos van, aki már csak kínjában röhög. De azért fontos az is, hogy ezekre a tizenhárom év alatt történt dolgokra mindig emlékezzünk. Az adriai jachtozás nemcsak arról szól, hogy lányok meg drogok voltak a fedélzeten, hanem hogy közpénz, európai uniós pénz is elúszott.
Az már kiderült, hogy a szerzőként megjelölt Vir Mihály tábornok kitalált személy, egy nagyon is létező magyar miniszterelnök nevének anagrammája. De miért nem valós nevek vannak feltüntetve? Kinek van félnivalója és miért? Mit lehet tudni a valós szerzőkről?
Hatan írták a könyvet. Miután ketten jelezték, hogy szeretnének anonimak maradni, végül mindannyian úgy döntöttek, hogy ne legyen közülük senki feltüntetve. Van közöttük két egyetemi ember, egy cégtulajdonos, egy alkalmazott a profitszektorból és két újságíró. Volt, aki azért maradt ki az írógárdából, mert pedagógus, és azt mondta, hogy a státusztörvény miatt biztosan át fogják vizsgálni a számítógépét. Így is nyomorog a pedagógusi fizetésből, nem szeretné az állását is elveszíteni.
Így, hogy többszerzős a mű, és az általuk megírt szövegelemek között még logikai kapcsolat is van, nem lehetett egyszerű feladat megszerkeszteni a kiadványt. Hogy lehet egy ilyen munkát koordinálni?
Egy ilyen könyv nagyjából egy év munkája. Három fázis van. Az első a koncepcionálás: ki a főhős, mi a feladata – jelen esetben az, hogy el kell jutnod a miniszterelnökhöz, hogy átadd neki az ellenzékre vonatkozó terhelő dokumentumokat. A második fázis már a matematika területe: gráf fejlesztése. Vannak el- és összeágazások, ezeket össze kell hangolni. Matematikailag nem túl bonyolult, de technikailag elég komoly feladat a háromszáz elemből álló gráf elkészítése. Miután ellenőrzi a gráf lektor, jelen esetben én, hogy nincs-e a rendszerben hiba, jöhet a harmadik rész, a szépírói tevékenység, amikor a sok minitörténet elkészül.
Hogyan tud a főszereplő, azaz az olvasó a lehető legsikeresebben evickélni a kalandok során? Ha minél bátrabb? Ha minél lojálisabb a rendszerhez?
Ha minél korruptabb. Ha minél jobban átveri a haverjait, ha minél kevésbé kooperál a többiekkel. Így lesz belőle a paródiája a lapozgatós könyveknek, ahol Nemecsekként, Bornemissza Gergőként akkor jutsz előrébb, ha innovatív, kooperatív, nemes lelkű vagy. Hát itt nem.
És jellemzően milyen esetekben jutunk el a „NER-kalandod itt véget ért” mondathoz?
Például ha szolidáris vagy a szociálisan hátrányos helyzetűekkel, vagy ha embernek tekinted a melegeket is, de nem akarnám lelőni a megoldásokat. Előfordul olyan is, hogy a párt kiált ki téged bűnbaknak: történik egy kis malőr, és olyan épp a helyzet, hogy tőled a legkönnyebb megválni, mert még nem vagy annyira a csúcson.
Van-e tudomása arról, hogy a kalandokban feltűnő közszereplők közül valaki hallott már a kötet létezéséról?
Igen, úgy tudom, hogy – mondjuk így – már kiszivárgott a kötet.
El tud képzelni olyan szituációt, hogy a könyvben felbukkanó hősök némelyike, a vadászó Semjén Zsolt, az adriázó Borkai Zsolt vagy a csatornán közlekedő Szájer József a viccesen megírt történeteket olvasva jóízűen tud nevetni saját magán?
Hát magán nem hinném. De azt el tudom képzelni, hogy Rogán jóízűen nevet Lázáron, vagy fordítva.
Azok kedvéért, akik örömmel kacagnának az ellenzék bénázásain is, meg kell, hogy kérdezzem: készül-e olyan könyv, amiben szocialista, dékás politikusokkal megesett ikonikus pillanatok kerülnek elő, mondjuk, arról kell dönteni, nekiszaladjunk-e Kunhalmi Ágnessel a MTVA székház ajtajának.
Nem tudok róla, de nyilván nem kizárható, ha a közönség vevő rá. Tény, hogy vannak az ellenzéki oldalon is ikonikus jelenetek, de azért azt ne felejtsük el, hogy ők éppen nincsenek hatalmon.
Nem lehet, hogy segítene mindenkinek nyitni a párbeszéd felé, kilépni a saját buborékjából, ha a Fidesz-hívők elolvasnák a kormány disznóságait kinevető nerniás könyvet, a gyurcsányisták pedig az ellenzéket parodizáló kötetet?
Őszinte leszek: szerintem nem. Kizártnak tartom, hogy egy elvakult gyurcsányista tudjon röhögni Ferin, vagy hogy egy Fidesz-szavazó játsszon egy olyan könyvvel, amiben a főhős korrupt lépések sokaságával juthat el Orbánékig. Hadd mondjak egy példát: voltam nemrég Ausztriában, ahol egy kocsmában ültünk helyi arcokkal és politizáltunk. Nyolcan voltunk, hatan tökre egyetértettek velem, de a hetedik csávó folyamatosan csak azt hangsúlyozta, mennyit fejlődött az elmúlt tíz év alatt Magyarország. És akkor szóba került a melegeket a pedofilokkal összemosó magyar homofób törvény. És erre azt mondta a konzervatív szavazó fickó, hogy „ja, ebben igazad van. Az a törvény tényleg botrányos”. Én meg csak ültem, és néztem. Hihetetlennek tűnt, hogy van itt egy ember, aki nagyon mást gondol a világról, mint én, de mégis van, amiben egyet tudunk érteni, és nem borítjuk egymásra az asztalt, hanem kulturáltan beszélgetünk. Na, ilyen Magyarországon nem fordulhat elő.