Élet-Stílus

Miért NE hasonlítsuk össze a Balatont Horvátországgal?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Cikkünk alaptétele, hogy a Balaton és az Adriai-tenger örök versenyeztetése felesleges. Hisz annyira szépen kiegészíti egymást a két üdülőrégió, mint két összeillő puzzle-darab. A Szallas.hu segítségével fejtettük meg, kik és hova utaznak és főleg mennyiért szívesen a két régióba, valamint milyen szállásokon szeretik álomra hajtani a fejüket.

Szolgáltatások és árszínvonal terén is beérte a Balaton az Adriát, de azért az utóbbi egy sokkal nagyobb térséget fed le, mégis gyakran hasonlítják össze a két térséget mind árban, mind a szolgáltatásokban. Ennek ellenére nem kell feltétlen versenyeztetni a magyar tengert és az Adriai-tengert. Ebben Trepess Beatrix, a Szallas.hu social media és, PR menedzsere volt segítségünkre. Mivel a Szallas.hu a nevéből is adódóan szállásfoglaló oldalként is működik, főleg ebből a szemszögből közelítettük meg a kérdést.

Ki utazik az Adriára és ki a Balatonra?

Azt próbáltuk elsőre kideríteni, van-e különbség a Balatonra és Adriára utazók (azaz szállásfoglalók) közt családilag. Mindkét régiót szeretik a családosok, bár a Balatonhoz inkább a kisgyerekesek utaznak: a Szallas.hu adriai foglalásainak 33%-át a nagyobb, 24%-át a kisebb gyerekkel utazó családok teszik ki (összesen 57%), míg a Balatonon ez az arány épp fordítva van, 19% utazik nagyobb és 23% pedig kisebb gyerekkel. Magyarázat lehet, hogy a kisgyerekeket kevésbé féltik a szülők a sekély, édesvízű tóban, illetve közelebb van, egy hosszú, több órás adriai útra egyészen pici gyerekkel nehezebben vállalkoznak a szülők. A Balaton a párok, baráti társaságok körében népszerű – indokként említhetnénk a szórakozást, a borászatokat és vitorlázást, de sokan vágnak bele a tó körül kerékpártúrába.

Egymillió vendégértékelés alapján dióhéjban az a meglátás született, hogy Horvátországba a családosok, a Balatonra pedig a párok, baráti társaságok utaznak.

Viszont a járvány okozta korlátozások még inkább a Balaton felé billentették a mérleg nyelvét – a családosok esetében is – hisz ha nincs védettségi igazolványa a családnak, megdrágíthatja a külföldi nyaralást a tesztelés, illetve gyerekkel külföldön ragadni sokkal kockázatosabb, így sokan dönthetnek inkább a belföldi turizmus mellett.

Melyik a drágább?

A bukszánál maradva utánakérdeztünk, a szállásárak tekintetében drágább-e a Balaton az Adriánál.

A Szallas.hu szerint a válasz egy vaskos NEM.

A 2021-es nyári foglalások alapján pl. egy apartman egy főnek egy éjre a Balatonnál 7823, az Adrián 7710 forintba kerül. Egy háromcsillagos hotel félpanzióval a Balatonnál 17 195, az Adrián 20 439 forint, míg ugyanez négy csillaggal 19 628 forint (Balaton) és 25 940 forint (Adria).

Az Adriára ellenben nem ugrunk le csak úgy, mint a Balatonra, hiszen hosszabb nyaralásokat szervezünk a tengerpartra, így az drágább lesz. Horvátországban 5-6 éjszaka, a Balatonnál 3-4 éjszaka az átlagos foglalás. A horvát szomszédoknál az idősebb párok töltik a legtöbb éjszakát. Ennek megfelelően többet is költ a magyar vendég szállásra a horvátoknál, bár ha igazságosan leosztjuk ezt vendégéjszakákra, akkor már hasonló összegek jönnek ki, mint a Balatonon (magyarul 1 éjszakára nagyjából ugyanannyit költünk itt is, ott is). A baráti társaságok és csoportok jelentenek csak kivételt, több kunát hagynak a határon túl, mint amennyi forintot a határon innen.

Horvátországban a szállástípusok terén egyértelmű fölényt mutatnak az apartmanok, majd 80 százalék ide foglal, míg a Balatonnál ez körülbelül 30 százalékot tesz ki. A hotelfoglalásokat illetően az arány a Balaton javára dől, és vendégházakat és panziókat is inkább a Balatonnál találni, az Adrián ez a szállásforma elenyésző.

Drágaságom

Végül megkérdeztük, hol mely települések a legfelkapottabbak. Két irányból indultunk el a Szallas.hu segítségével: egyfelől a foglalási darabszámot vettük alapul (tehát hova foglalnak a legtöbb éjt), másfelől pedig a drágaságot (hova foglalnak a legnagyobb értékben). Így néz ki a top ötös lista a foglalási darabszám szerint:

Hova foglalnak a legtöbb éjszakát a Balatonon?

  1. Siófok,
  2. Balatonfüred,
  3. Hévíz,
  4. Keszthely,
  5. Balatonlelle.

Hova foglalnak a legtöbb éjszakát az Adrián?

  1. Crikvenica,
  2. Vir,
  3. Medulin,
  4. Zadar,
  5. Pula.

Ha a top 5 legdrágább települést nézzük, érdekesen változik a helyzet

A top 5 legdrágább település a Balatonon:

  1. Balatonszárszó
  2. Balatonkeresztúr,
  3. Balatonfenyves,
  4. Cserszegtomaj,
  5. Alsóörs.

A top 5 legdrágább település az Adrián:

  1. Novalja,
  2. Vodice,
  3. Pag,
  4. Rabac,
  5. Lopar.

És a legpénztárcabarátabb, legkevésbé drága ötösfogat a Balatonon:

  1. Zánka,
  2. Balatonfőkajár,
  3. Balatonakarattya,
  4. Köveskál,
  5. Badacsonylábdihegy.

És a legpénztárcabarátabb, legkevésbé drága ötösfogat az Adrián:

  1. Senj,
  2. Rovinj,
  3. Split,
  4. Opatija,
  5. Novi Vinodolski.

Sós vs. édes

A sok szám után jöjjön egy másféle megközelítés: a pihenés jellege. Ebben hasonló mindkét régió, Horvátország persze a drámai tengerpartok, a magas hegyek és sziklaképződmények miatt akár többet is adhat egy túrázónak, gasztronómiailag pedig a tengeri herkentyűk, valamint a dalmát vs. somogyi/veszprémi/zalai konyhák jelenthetnek különbséget (persze Dalmácia is sok kilométer hosszú, domborzatilag tagolt régió sok ízvilággal).

Sportaktivitások terén is visszatükröződik mindaz az egészséges különbség, ami elválaszt egy tengert egy tótól. Az Adrián egyes helyeken megtehetjük, hogy sziklafalról ugrálunk a tengerbe, de egy vízibiciklizés a Balatonon biztonságosabb (ha betartjuk az alapvető szabályokat!). A Balatonnál a kerékpáros turizmus is előnyt tud élvezni, ha nem vagyunk ultrasportolók, hisz a dalmát térség jelentős része hegyvidéki és kopárabb is, keményebb dolog két keréken megtenni kilométereket, mint az erdőkkel, fasorokkal övezett, maximum dimbes-dombos Balaton-parton és környékén. A közlekedés terén is más a helyzet, a Balatonnál a sok gyerekbetegsége ellenére aránylag szervezett a tömegközlekedés (főleg inkább a parti települések között), de az Adriánál jobban autóra vagyunk utalva, ha az üdülőfaluból beugranánk megnézni Zadar vagy Split nevezetességeit. Ha már közlekedés: a horvát partoknak megvan egy olyan előnyük is, ami a Balatonnál behozhatatlan: a nyugis, csak komppal megközelíthető, eldugott kis szigetek, ahol főszezonban sincs tömeg és őrület.

Summa summarum, a lényeg, hogy nem érdemes megkülönböztetni a két üdülőrégiót, amik a magyarok utazási szokásaiban remekül kiegészítik egymást. A Balatonnál remekül lehet pároknak turbékolni és a régió – főleg a déli part – a kisgyerekes családok paradicsoma, addig az érettebb gyerekekkel rendelkező famíliáknak az Adria tud adott esetben többet nyújtani.

Szponzorált tartalom

Akár a Balaton, akár az Adria csábít jobban idén nyáron, sok múlik a lefoglalt szálláson. A Szallas.hu több tízezer belföldi és régiós ajánlat közül segít megtalálni az igényeidnek legmegfelelőbb szállást.

A cikk a Szállás.hu támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik