Élet-Stílus

Négy év után elhagyhatta hajóját a világ egyik legszerencsétlenebb tengerésze

Mohammed Aisha / BBC
Mohammed Aisha / BBC
A szíriai Mohammed Aisha 2017. május 5-én lépett az MV Aman nevű hajó fedélzetére. Ha sejtette volna, hogy négy év múlva szállhat le legközelebb, és az ideje nagy részét magányosan fogja tölteni, biztosan sarkon fordul és elrohan.

Hogy érzem magam? Mint aki végre kiszabadult a börtönből. Végre újra találkozhatok a családommal

– mondta rövid hangüzenetben a BBC-nek Mohammed Aisha, aki az elmúlt éveit magányosan töltötte egy elhagyatott teherhajón.

A gondok 2017 júliusában kezdődtek, amikor az egyiptomi hatóságok feltartóztatták az MV Amant Adabiya kikötőjében. A hajót azért nem engedték tovább, mert nem felelt meg a biztonsági előírásoknak és a papírjai sem voltak rendben, viszont a libanoni üzemeltetők és bahreini tulajdonosok sem akartak pénzt költeni a problémák orvoslására.

Míg a hajó egyiptomi kapitánya partra szállt, egy helyi bíróság az első tisztként szolgáló Aishát nevezte ki az MV Aman őrének, a férfitől még az útlevelét is bevonták. Aishának fogalma sem volt róla, mit jelent pontosan a végzés, csak akkor kezdett el rájönni, hogy gond van, amikor a személyzet elkezdett elszivárogni a hajóról. A szír első tiszt 2019 szeptemberére teljesen magára maradt, nem mehetett sehová, és fizetést sem kapott.

Miután a hajó tankjából kifogyott az üzemanyag, áram sem volt rajta. Aisha azt mondja, éjjelente akkora volt a csönd és a sötétség, mintha egy koporsóban lett volna. Az első tiszt közel négy éven át nézte, ahogy a Szuezi-csatornán közlekedő hajók elhaladnak mellette. Néha a szintén tengerészként dolgozó testvére hajóját is látta elhaladni. Bár ahhoz is túl messze voltak, hogy integessenek egymásnak, telefonon azért beszélhettek. Aisha végignézte a dugót is, amit az Ever Given nevű óriáshajó okozott nemrégiben.

A tengerész 2018-ban jutott el a mélypontra, amikor megtudta, hogy meghalt az édesanyja, akkor annyira maga alatt volt, hogy az öngyilkosságot fontolgatta. 2020 márciusában egy hatalmas vihar elmozdította a helyéről a lehorgonyzott MV Amant. Bár a maga a vihar félelmetes volt Aisha úgy érezte, isteni beavatkozás történt, a hajó ugyanis elég közel sodródott a parthoz ahhoz, hogy az első tiszt néhány naponta kiúszhasson élelemért és feltölteni a telefonját.

Bár Mohammed Aisha története különlegesnek tűnhet, valójában egyáltalán nem egyedi, sőt, egyre gyakoribb. Jelenleg 250 hasonló esetről tudunk világszerte, melyek közül 85 kezdődött 2020-ban, ami duplája az előző évi eseteknek. Az iráni Assaluyeh kikötőben tizenkilenc, főként indiai tengerészekből álló legénység fenyegetőzik most is éhségsztrájkkal, mert a helyi hatóságok 2019 júliusa nem engedik, hogy elhagyják a hajójukat, amiről lemondtak a tulajdonosaik.

Az MV Aman tulajdonosai azt mondják, ők próbáltak segíteni Aishán, de meg voltak kötve a kezeik. Próbáltak embert találni az első tiszt helyettesítésére, de a világon senki sem vállalta. Azt mondják, Aishának nem kellett volna aláírnia a bírósági végzést, akkor mindez nem történt volna meg.

Az egyiptomi hatóságok végül egy nemzetközi szakszervezet közbenjárására engedték el Aishát, aki hazafelé tart a családjához. Azt gondolnánk, hogy a szír férfi életében nem akar többé hajóra szállni, de valójában alig várja, hogy visszatérhessen a tengerre. Ez a szakmája, ez az élete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik