Élet-Stílus

Nyomaszt a borongós tél? Mutatunk három programot, amivel felpörgetheted magad!

Itt a tél, ebben az időszakban pedig sokan hajlamosak depresszióba esni. Nagyon fontos ilyenkor, hogy tudjuk, mások is éreznek úgy, mint mi, vagyis nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Ha tudunk, beszéljünk róla, vagy ami még jobb: próbáljuk meg kirántani magunkat a gödör aljáról. Mutatunk három tevékenységet, ami segíthet átvészelni a borongós napokat!

Alkotás

Teljesen mindegy, hogy zenéről, írásról, fotózásról vagy rajzolásról beszélünk, a lényeg, hogy alkossunk! Az alkotás élménye szabaddá tesz, ez pedig nagyon jól tud jönni akkor, amikor úgy érezzük, ránk telepedett a sötétség, és mintha soha többé nem sütne ki a nap… Az alkotás jótékony hatású, mert a folyamat során képesek vagyunk elvonatkoztatni, más szemszögből látni a dolgokat. Egy ilyen vállalkozás sokszor egy környezetváltozással is felér, hiszen megtöri a monoton téli napokat.

Játék

Bármit is játszunk, azzal megmozgatjuk az agyunkat, ami majdnem olyan jól tud esni, mint egy kiadós séta. Teljesen mindegy, hogy mit játszunk, számítógépen sakkozunk vagy élőben társasozunk a családdal, a lényeg, hogy kicsit tornáztassuk meg az agyunkat, hogy gondolkodnunk kelljen. A közös játék nemcsak gondolkodásra késztet, hanem jobb kedvre is derít. Az már csak hab a tortán, ha még nyerünk is!

Testmozgás

Végül jöjjön a legnehezebb feladat, a testmozgás! A tél nem kedvez túlzottan a szabadtéri tevékenységeknek, ám amilyen nehéz elindulni télen mozogni, annál hálásabb lesz a lelkünk, mire hazatérünk. A testmozgás ugyanis egyenlő a boldogsággal. A mozgás, pláne sok fekvés és ülés után, endorfint szabadít fel a szervezetben, amitől boldognak érezzük magunkat. Ha csak néha elmegyünk télen egy nagyot sétálni vagy korcsolyázni, máris könnyebb lesz átvészelni azt a kis hátralévő időt tavaszig!

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik