Élet-Stílus

Erre az aranyra senki nem vágyik!

Kellemetlen, fájdalmas és ijesztő betegség az aranyér, de vajon miért a legértékesebb fémről, az aranyról nevezték el?

Az aranyér rendkívül fájdalmas betegség. Ha rendesen előveszi az embert, akkor se ülni, se állni, se feküdni nem igazán kényelmes, és egy tüsszentés vagy köhintés is csillagokat varázsol a szemünk elé, a székelés, majd az azt követő higiénés mozdulatsor pedig a kínok kínját jelentheti. Az aranyérbetegség igen gyakori, felmérések szerint 50 éves korára a népesség fele már legalább egyszer szembesül ezzel a problémával.

Szerencsére az aranyér enyhébb formájában egész jól kezelhető vény nélkül kapható készítményekkel. Ha viszont nem múlik, mindenképp orvoshoz kell fordulni, ez pedig valljuk be, igencsak kellemetlen: senki nem beszél szívesen ülepe legintimebb pontját érintő problémáról, nem hogy még „mutogassa” is a doktornak. Emellett ijesztő is, amikor valaki vért pillant meg a székletében vagy az alsóneműjén.

Miért arany?

Aranyérnek a végbél alsó szakaszán elhelyezkedő, nyálkahártyával védett érpárnát nevezzük, amelynek szerepe a végbél működésének szabályozása, tökéletes zárása, a szivárgás megakadályozása. Probléma akkor jelentkezik, ha ez az érpárna begyullad, kitágul, és akár ki is türemkedik a végbélből.

Az aranyérbetegséget erős fájdalom, viszketés, vérzés jellemzi, ami tényleg rettenetes. Adja viszont magát a kérdés, hogy ha valami ennyire kínos és gyötrő panaszokat okoz, vajon miért nevezték el a fényt, csillogást, gazdagságot, pompát, kényelmet és boldogságot szimbolizáló nemesfémről? A választ nem tudjuk biztosan, ám létezik két, logikusnak tűnő magyarázat.

Rejtegeti, mint fösvény az aranyát

Az egyik szerint, akárcsak manapság, a végbélnyílás az elmúlt századokban is a legintimebb testrészek közé tartozott, amiről senki nem beszélt szívesen. Ha ehhez hozzávesszük a középkor erkölcsi szigorát, mondhatnánk azt is, tabu téma lehetett. Abban a korban, amikor a testiség bűnnek számított, és szinte még a házastársak sem láthatták egymást ruha nélkül, ezen nincs is mit csodálkoznunk.

Ráadásul ez a nyavalya épp ott jelentkezik, ahol a bűzös, ezáltal eleink hite szerint ragályokat a levegőbe árasztó fekália távozik az emberi testből, így emiatt magánügy, sőt titok lehetett, ha odalent valami nem volt rendben. A beteg kipróbálhatta az ősi gyógymódokat, titkon felkereshette a bajával a javasasszonyt, majd csendben szenvedett.

Talán úgy lehet mindezt az arannyal összefüggésbe hozni, hogy az aranyeres ember ezek szerint annyira rejtegette problémáját, amint a fösvény azt, hogy hol őrzi összekuporgatott aranyát.

Megspórolja a borbélyt

A másik magyarázat még ennél is erőltetettebbnek tűnik, de ki tudja, hátha mégis ebben rejlik az igazság! A gyógyítás mestersége ősi, de az egészségügyi szolgáltatás modern korunk vívmánya. Az elmúlt évszázadok egyszerű emberei csak akkor láttak doktort, ha véletlenül elmentek mellette az utcán. Komoly szakma volt, a XIII-XIV. századi Európában már egyetemeken képezték az orvosokat, ám szolgálataikat csak a társadalom legfelsőbb rétegét alkotó családok tudták megfizetni.

A szegényebbek legfeljebb házi praktikákkal, füvesemberek, javasasszonyok készítményeivel kúrálhatták magukat, illetve ott voltak még a borbélyok, felcserek. Az ő munkájukat kevésre becsülték, főleg harctéri sérüléseket láttak el, szaktudásukból pedig megszületett a mai sebészet.

No de a középkorban őket könnyebb volt megfizetni, módszerük pedig követte az orvostudomány gyakorlatát: a leggyakrabban eret vágtak a páciensen. Általános, számos kórképre alkalmazott gyógymód volt, persze nem csak úgy, random módon. Megvolt, hogy mely betegségekre pontosan hol kell vért fakasztani, illetve szükség esetén ehhez még a csillagok állását is segítségül hívhatták.

Ám ami számunkra mindebből fontos, az anyagiak: egy időnként vérző aranyér felért egy érvágással, így az illetőnek nem kellett arannyal fizetnie a felcsernek.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária  támogatásával készült.

Kiemelt kép: VOISIN/PHANIE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik