Amikor a budapesti Zsidó Kórházban megejtették a Brit Milámat, anyám könnyezett. Sajnált a fájdalom miatt. Amikor Bar Mitzva voltam a nemzetközi hírű Schweitzer József főrabbinál, anyám könnyezett. Féltett az esetleges rasszista atrocitások miatt. Amikor először énekeltem kántorként tizenötezer ember előtt,
anyám könnyezett. Boldog volt és büszke.
Nógrádi Gergely operaénekesként kezdte. Huszonévesen indult karrierje, három év alatt tizenöt főszerepet énekelt világszerte. Amikor fia megszületett, sokat utazott. Egyik este éppen Tokióban lépett fel, a Bohéméletben, amikor hívta a felesége, hogy gyerekének negyvenfokos láza van. Mit csinálok akkor én itt a világ másik végén? – ez jutott eszébe. Hazajött és minden szerződését felmondta. Tíz évig egyáltalán nem énekelt. Ma már újra hívják külföldre, most éppen Las Vegasba, hosszabb időre, de még gondolkodik, pedig a három hónapra a nyolcévnyi kántori fizetésének megfelelő gázsit ajánlják. Két éve volt Berlinben, kapott egy doktori ösztöndíjat. Család nélkül utazott, rosszul érezte magát, hamar visszajött feleségéhez és gyerekeihez. Nélkülük már nem szívesen menne sehova.
Ha elmegy az ember, talán nem is a pénz a fő motiváló erő. Valami nem működik jól itt nálunk. Valamit nem jól csinálunk. Mindannyian. És nem mond igazat, aki azt állítja, hogy nem hat rá a közhangulat.
Ezért is érdekes a hivatása.
A sok rosszkedvű, bajban lévő, tragédiával éppen szembesülő, egzisztenciális problémákkal küzdő ember megkeres bennünket. A rabbit is, a kántort is. Néha nem is tanácsért, csak emberi szóért. Ami bennünket, kántorokat illet: ma már szinte fontosabb, hogy lelkileg tudjunk segíteni a hívőknek, mint az, hogy szépen énekeljünk. Régen az volt a lényeg, hogy szárnyaló hangon, csodálatosan imádkozz és esztétikai élményt adj. Ma legalább olyan fontos, hogy tapintatos, emberséges, megértő partner légy.
Egyszer találkozott Pavarottival. Amikor megtudta, hogy a Hiltonban lakik, bekéredzkedett konyhás fiúnak és vitt neki egy jégkockákkal teli ásványvizet.
Nagynénje a világ első női kántora volt, aki Auschwitzot azért élte túl, mert egy SS-tiszt rajongott a hangjáért. Miközben sorra vitték társait a gázba, neki kihozták a tisztek ételmaradékát.
Édesapja Nógrádi Gábor, Janikovszky Éva-díjas író, forgatókönyvíró. Többek között a Sose halunk meg, a Hippolyt, a lakáj, és a Meseautó című film forgatókönyvírója.
Nem volt egyszerű apám mellett felnőni. Persze, az én gyerekeimnek sincs könnyű dolguk. Mi abból indulunk ki, hogy menni kell előre, mindenhol kiválóan teljesíteni. Ez a siker eléréséhez fontos, a boldogsághoz, az elégedettséghez azonban talán nem ez a legrövidebb út.
A sikeréhségnek meglett az eredménye. Ma már 45 könyve van a kántornak. Egyetlen igazán jóért azonban odaadná az összeset.
Apám igazi nagybetűs ÍRÓ. Én jó iparos vagyok. Van, aki több száz könyvet írt és nem tudjuk a nevét. Más egyet írt és emlékszünk rá. Például Herman Melville Moby Dick című regényére. Persze, amikor végzek egy könyvvel, mindig azt gondolom, hogy ez a világ legnagyobb műve, minimum Nobel-díj jár érte. Ez azonban legfeljebb fél óráig tart. Negyvenöt évesen az embernek már illik föl- és beismernie, hogy bár ügyes, sőt talán tehetséges is, de messze nem zseniális.
Rádiójáték-versenyt nyert a Magyar Rádióban, három nemzetközi énekversenyen végzett a dobogón, novellapályázatot nyert, évente 60-80 író-olvasó találkozót tart iskolákban és könyvtárakban, csak idén eddig harminc amerikai koncertet adott, ausztrál turnéra készül.
Vau! című könyvét beválasztották Magyarországon az évtized legjobb gyerekkönyvei közé.
“Zsidóvá utáltak”
Édesapjával az író-olvasó találkozókon azt tapasztalta (és a statisztikák is ezt támasztották alá), hogy a gyerekek nem olvasnak. Még a kötelezőket se nagyon.
25 ezer szó van a Jókai szótárban, amit már nem használunk. Mi, felnőttek sem értjük, nemhogy a gyerekek. Generációk nőjenek fel úgy, hogy nem tudják, kicsoda Baradlay Richárd?
Megnézték, hogy megy ez külföldön.
Nem hiszem, hogy egy spanyol gyerek elolvassa az eredeti Don Quijotet vagy a német a Bölcs Náthánt vagy a görögök az eredeti Odüsszeiát. Gyönyörű a régi irodalmi nyelv, de poros.
Édesapjával azt látták, hogy a világon mindenhol újramesélik a klasszikusokat. Angliában például úgy, hogy a Robinson Crusoe-t újraírják külön a négy-, hat-, nyolc-, tízéveseknek. Mert más szavakat használ minden korosztály.
2008-ban Jókai Mór A kőszívű ember fiai és Az arany ember, valamint Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye megjelent újramesélt változatban. A munkában közreműködött irodalmár, magyar tanár, könyvtáros, mégis iszonyatos támadást kaptak. Csak egy példa: “Azt mondják ezek a beteg egyének: nem olvassák el a mai fiatalok az eredeti műveket! Honnan vesznek ekkora valótlanságot? A génjeikben van a hazugság!”
Az Index még 2008-ban azt írta, Nógrádiék eredetileg azt szerették volna, hogy a legnagyobb magyar írók dolgozzák át a klasszikusokat, azonban Esterházy Péter nem vállalta. Ezért ők nekikezdtek.
Grecsó Krisztián akkor ezt nyilatkozta az ötletről:
Az eredeti szövegnek az én fejemben is van szentsége, de látatlanban nem pöckölném el az egészet. A könyvek még meg sem jelentek, ehhez képest már ma mindenki kirohan, mint Zrínyi a várból. Pedig a műélvezet és az oktatás két külön dolog. Pistike meg Ildike eddig sem élvezte Az arany embert. Itt a cél nyilván az, hogy valami átjöjjön a szövegből. Valószínűleg a cselekményt őrizték meg, és meghagytak eredeti mondatokat is. Ilyen a 111 híres regényben nincs, pedig az egyetemisták is sokszor azt használják. Amikor az Egri csillagokat felnőtt fejjel elolvastam, hibás mondatokat is találtam benne. Hernádi Gyula át is dolgozta egyszer, és az olvasói közvélemény akkor is hörgött.
Ma már vannak olyan iskolák, ahol Nógrádi újramesélései a kötelezők.
Bár olvasnák az eredeti Légy jó mindhaláligot! Én lennék a legboldogabb! Az újrameséléseknél arra nagyon figyeltünk, hogy az íz maradjon, és hogy át tudjunk menteni részleteket az archaikus szövegből. A Klassz! sorozatban részletek vannak az eredeti művekből. De őszintén, ki olvassa el ma már a 2000 oldalas Nyomorultakat?
Zsidóságában támadták az újramesélések miatt. Dacból fordult a vallás felé. Ha nem bántják, talán sosem iratkozik be a zsidó egyetemre. Gyerekként megvolt a Bar Mitzvah-ja, a nagy családi ünnepeket viszont unta, kialakult egy távolságtartás is benne. Amennyit gyerekkorában kapott a vallásból, az neki elég volt. Legalábbis egy ideig. Ahogy ő mondja:
De ma is azt gondolja, nincs olyan klasszikus, amit egy idő után ne kellene leporolni. Apja egyik híres könyve a Gyerekrablás a Palánk utcában. Azt is újramesélné, mert 35 év telt el megjelenése óta. Szerinte ebbe az édesapja is szó nélkül belemenne.
Akit újramesélnek, az megmarad. Akit nem, az úgy jár majd, mint például Kemény Zsigmond. Ott állnak sorban a könyvespolcon a remekművei és senki nem veszi le őket. Kosztolányi Dezső mondta, egy könyvhöz két ember kell: aki megírja és aki elolvassa. Ha egy könyvet nem olvasnak, “meghal”, nincs többé. Természetesen, ha el tudod olvasni az eredetit, akkor azt kell olvasnod. Ám akik egy gyöngén olvasó, vagy olvasni nem kedvelő gyerekre erőltetik rá az eredeti műveket, óriási hibát követnek el.
Az újramesélések miatti támadások hatására egy májusi délutánon bement a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába Klein Ervin főkántorhoz, hogy vállalná-e a tanítását, mert ő kántor szeretne lenni. Klein vállalta, díjazás nélkül. 38 évesen elkezdte a kántorképzést az egyetemen, jövőre védi doktori címét. Sőt, ezekben a hónapokban egy rabbikollégájával együtt ő írja a magyarországi iskolák nyolc osztálya számára a zsidó hittankönyveket.
Boldog kántor vagyok, mert az egyik legösszetartóbb és legszeretettelibb közösséget szolgálhatom a budai Frankel Zsinagógában.
