David Guetta a MÁV-szignált is bejátszotta volna a Szigeten, de nem poénból

Kérdés persze, hogy ez, mármint a középszerűség – Rihanna nulladik napi, Sziget-történeti jelentőségű blamázsával ellentétben – egyáltalán meglep vagy érdekel-e bárkit. A francia DJ így is megcsinálta a hangulatot,

 de hát épp attól szép virágkoszorús, neonnyakláncos fesztivállátogatóknak zenélni, hogy itt két ritmikusan összeütögetett ásványvizes flakonból is hajnalig tartó buli kerekedik.

Elsőként egyből a legbicskanyitogatóbb darab csendül fel: az egy (szentséges ég!) idén épp 16 éves Alice Deejay-sláger fő motívumára ráfeszülve gajdolt

Work hard, play hard, work hard, play hard,

pedig ennél azért vitathatatlanul kellemesebb dallamok is születtek Guetta keze alatt az évek során.

A közönség a Nagyszínpadot övező alkoholellátók környékén már elég szellősnek mutatkozik. Sokan vagyunk, mégsem mondhatni, hogy minden Szigeten lévő egy emberként tülekedne az est fő attrakciójára.

Guetta egyébként emberileg, úgy tűnik, teljesen rendben van: kommunikatív arc, aki végig őszinte jókedvvel és lelkesedéssel csavargatja a gombokat (ezt egyébként találóan kiparodizálták az EB megnyitóját követően, ahol szintén ő játszott).

A legismertebb számokat, mint a When Love Takes Over vagy a Nicki Minajt is tartalmazó Hey Mama, hosszadalmas csépelős-csapatós részek szabdalják. Kevesebb így az együtt éneklés, annál több az ugrálás a felfújható hattyúval, unikornis-szarvval és egyéb alapkellékekkel felszerelkezve.

A műsor legjobb elemének a valóban látványos, piros-kék-zöld árnyalataival operáló lézershow bizonyul, egyúttal örömmel fedezek fel néhány Magritte-festményt az animációk közt (még hogy ne lenne itt képviselve a magaskultúra).

Lehangoló azonban, hogy a DJ olykor még egy-egy Black eyed peas, sőt, AC/DC klasszikusba is belecsap, minimálisan, vagy annyira sem variálva a mások által agyunkba vésett örök dallamokat. Ja, így könnyű többezer embert bemozdítani.

A problémát tűpontosan fogalmazza meg egy, a kommersz elektronikus zenére kevésbé vevő ismerős:

David Guetta akkora popsz*r, hogy még a másoktól átvett zenei motívumai sem obskurus cuccok, amiket valahol talált, hanem más popsz*rok. A MÁV-szignált is bejátszaná, de nem poénból.

Összegezve: korrekt fellépőt kapunk, aki minden pontban teljesíti az elvártakat  – ám a zenei igényesség nem szerepel ezek közt. Mielőtt még a Guetta-rajongók atomjaimra szednének, bevallom: a végére egész jól szórakoztam.

A koncert után levezetésképp a Colosseumban döngető, Hot X szolgáltatta teltházas techno mellett döntünk, ahol legalább hárman-négyen próbálnak ránk fura pirulákat sózni, aztán betekintést nyerünk a sztriptízsátorba is, ahol – videós kollégám bánatára – tisztességesen felöltözött lányok tekeregnek a rúdon.

Kicsit úgy jártunk ezekkel a világsztárokkal, mint a Szigeten vett burritóval: 2500 forintért se sajt, se szósz nem volt benne. Ennyiért pedig már igazán lehetne jót is.

Mellőzöm a fanyalgást, hogy ez a fesztivál nem az, ami 2002-ben volt. Azért szurkolok csupán, hogy ha már három-négy fősodorbeli húzónévre költünk évente a több kisebb és izgibb helyett, akkor sikerüljön azt idejuttatni, aki valóban minőséget képvisel.

Ma (hétfő) este Sia-n a világ szeme, hogy egy mind külsőségekben, mind zeneileg profi produkció keretében igazolja: a legpopulárisabb popzenét is lehet igényesen csinálni és előadni.