Élet-Stílus

“Szorongó diákok jönnek ki az iskolából” – interjú a Facebookot szétrobbantó gyermekpszichológussal

Haszon Zsófia
Haszon Zsófia

újságíró. 2016. 04. 05. 13:52

Csaknem százötvenezer kattintás, több mint tizenkétezer megosztás és vagy tízezer lájk. Bármelyik celeb megirigyelhetné Deliága Éva múlt heti posztjának sikerét. A szakember a magyar oktatási rendszerrel szemben fogalmazott meg éles kritikát, ennyi szorongó diákkal ugyanis még soha nem találkozott praxisa során.
Korábban a témában:

A bejegyzés népszerűségét látva többen azzal vádolták, hogy a magyar iskolarendszerben megnyomorított gyerekekről szóló írása csupán jól átgondolt reklámfogás. Igazuk van?

Erre csak azt tudom mondani, hogy a szakmai Facebook-oldalamon olvasható cikkeket azért osztom meg, hogy elolvassák az emberek. Így természetesen ezzel a szöveggel is ez volt a szándékom. Ám azt én magam sem gondoltam volna, hogy ez az írás ilyen borzasztóan népszerű lesz.

Eddig a dackorszakról szóló cikkem kapta a legtöbb, 131 megosztást, és ennek már nagyon örültem. 

Távol áll tőlem a politika, és a munkám során pusztán szakmai szempontok vezérelnek, ezt szeretném leszögezni. Ettől függetlenül magam is észlelem, hogy éppen mi zajlik körülöttem a nagyvilágban, látom és hallom, hogy az oktatás területén mozgolódás van, nem meglepő tehát, hogy engem is foglalkoztat a téma. Ez a bejegyzés megszületésének egyik oka. A másik, hogy valamilyen furcsa véletlen folytán tavaly szeptember óta nagyon sokan keresik fel a magánpraxisomat valamilyen szintű iskolai problémával.

Fotó: Berecz Valter

A megosztások számából az látszik, hogy az embereket foglalkoztatja a téma. Ilyen mértékű hatást előidézni szándékosan nem tudtam volna. A kommentek 90 százaléka személyes példával támasztja alá, amiről én is írok. Ez lehet a népszerűség titka: valaki megfogalmazta, amit sokan gondolnak.

Mit jelent, hogy sokan? Mennyien?

Tízből négy gyermeket ezért hoznak el a szülei. Viselkedéses vagy tanulással összefüggő gondok, esetleg iskolai bánásmódbeli problémák. Különböző családokkal beszélgettem – teljesen különböző korú gyerekekről van szó, akik máshová járnak iskolába – mégis mintha egy dologról beszéltek volna, az egyik iskola lehetett volna a másik. Ezért gondolom, hogy rendszerszintű probléma lehet, ami mostanában tapasztalható.

A posztjához érkező vélemények ezerfélék, vannak, akik szerint semmi gond nincs az oktatással, míg mások úgy látják, az ön által felsorolt esetekben kizárólag a család a hibás.

Nagyon alattomos problémáról van szó, ezt tudni kell. Az általam felsorolt példák többségében az iskolában fel sem tűnik, hogy a diák nincs jól, mivel nem látványos a gond.

Pedagógiai szempontból nincs bosszúság azzal a gyerekkel, aki kitűnő tanuló, aktív az órán, esetleg sokat jelentkezik vagy azzal, aki csendes, halk szavú és soha nem “rosszalkodik”. Azt, hogy vannak köztük olyanok, akik minden reggel hányingerrel ébrednek vagy vasárnap csikar a hasuk, mert félnek iskolába menni, csak a szülő látja. 

Ha a konkrét eseteket nézzük, mit tapasztalt, mennyiben múlik a gyerek lelki békéje a szülőkön? 

Minden esettel hosszan, behatóan foglalkoztam, és nagyon jól ismerem az illető családokat. Tény, hogy nagyon komplex jelenséggel van dolgunk. Ne felejtsük el, hogy a mai gyerekek szülei is hasonló iskolarendszerben szocializálódtak, ahol gyermekközpontúságról szó sem volt. Ők is meg akarnak felelni, mert ehhez szoktak hozzá, és ezt várják el a csemetéiktől is. Első a kötelesség és a lecke, csak azután minden más. Épp ezért a legtöbb szülő felől érkezik ilyenfajta nyomás a gyerek felé.

Ugyanakkor fáj azt látnom, hogy eljönnek hozzám olyan szülők, akik nagyon nagy szeretetben nevelik a gyereküket, motiváltak, a legjobbat akarják neki, majd megismerem a gyereket, akiről kiderül, hogy számtalan értékes tulajdonsággal bír, rendkívül intelligens, jó fej, az életkorának megfelelő fejlettségi szinttel rendelkezik, pszichés státusza kiváló, és mégis ott vannak ezek a tünetek.

És ilyenkor mondom azt, hogy valami nincs rendjén a suliban, mert beteszünk egy egészséges gyereket, és kijön egy szorongó, megfelelési kényszeres diák.

Fotó: Berecz Valter

 

Mi a helyzet a személyiséggel? A poszt alatti kommentelők közül sokan úgy látják, nincs probléma, egyszerűen vannak szorongó típusú gyerekek, és kész. Ennyi lenne az egész?

Leegyszerűsítve kétféle csoportra oszthatóak a gyerekek. Az egyik a szorongó típus, akire nem kell sokszor rászólni, egyszer mondunk neki valamit, azt nagyon a szívére veszi, lelkiismeretes. Aztán vannak a másik fajta lelkivilággal megáldott kicsik, akik a klasszikus értelemben véve rosszak, mozgékonyak, akik nem figyelnek oda, akiket nehéz szabályozni. Tapasztalataim szerint mindkét típusú gyerekre hat a teljesítménynyomás.

Egy kisfiú szinte a sírásig fajulva mesélt arról, hogy ő mennyire fél a tanítónénitől, attól, hogy hibázni fog, és akkor mi történik majd. Ő egy elsős kisfiú, egyébként pont nem a szorongó fajtából. Kérdem én, honnan jön ez egyáltalán? Honnan jön a rettegés, a félelem a hibázástól? Miért nem közös gyakorlás és türelem van helyette? 

Egy gyerekpszichológus szemüvegén át nézve mi a legnagyobb gond ma az oktatásban?

Először is le kell szögeznem, hogy a problémák évtizedesek. A poroszos, szögletes, frontális oktatási rendszer régi dolog Magyarországon. Az alapokat tekintve szinte minden ugyanolyan, mint nagyanyáink korában, és ez az igazi baj. Mégis, ha most az utóbbi évekre helyezzük a hangsúlyt, akkor két fontosabb változást emelnék ki, amiknek a hatásai hozzám is begyűrűznek. Az egyik, hogy négy óráig bent kell maradni az iskolában, a másik, hogy hatévesen már be kell ülni a padba. Korábban azok mentek iskolába szeptembertől, akik május 31-ig betöltötték a hatéves kort, az utóbbi három évben ezt az időpontot kitolták, és már azok is elsősök lesznek szeptembertől, akik éppen hogy, augusztus 31-ig betöltötték a hatot. Külföldön ezzel nincs gond, ott sokszor már az ötévesek is iskola-előkészítőbe járnak.

Fotó: Berecz Valter

A magyar oktatás viszont nincsen felkészülve a szinte még óvodás érettségű kicsikre. Jóval magasabb követelményrendszerbe csöppenek az iskolában, mint amihez előtte szokva voltak. Hirtelen borzasztó nagy lesz a nyomás, sok suliban már karácsonykor írni, olvasni kell, és hiába nincsenek osztályzatok, alternatív értékelés akkor is van.

Egy év alatt rengeteget fejlődnek a gyerekek, testi és szellemi szempontból is, de főként a szociális fejlettségük változik, ettől válnak igazán éretté a tanórákhoz.

Sok szülőnek viszont könnyebbséget jelent, hogy négy óráig az iskolában tudja a gyerekét.

Természetesen vannak, akiknek igen. Ha jól tudom, ennek az egésznek az lenne az értelme, hogy a szociálisan hátrányosabb helyzetű diákoknak is legyen hol megírni a leckét, illetve nyugodt körülmények között tudjanak tanulni. A baj a kötelező jelleggel van. Én azokkal a szülőkkel találkozom, akik motiváltak, akik biztosították a megfelelő körülményeket a gyerekeiknek, akik oda tudnak figyelni rájuk. Ők nagyon nehezen élik meg ezt a szabályozást, mert pont az otthoni kikapcsolódástól és a délutáni elfoglaltságoktól veszi el az időt az oktatási intézmény.

Mit gondol, az oktatást érő éles kritikák, illetve a tüntetések, valamint az önéhez hasonló figyelemfelkeltő hangok vezethetnek bármilyen eredményre? 

Pszichológusként az a tapasztalatom, hogy a változáshoz vezető első lépcső annak a kimondása, hogy nem jó így. Ez a szakasz erősen jelen van. Érezhető összefogás és támogatottság is, ezért úgy gondolom, hogy szakmai szempontból helyesen nyúlva az oktatás ügyéhez, elindulhat apránként a változás. Azonban fontos tudni, hogy a látványosabb eredményekhez hosszú időre lesz szükség.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.