Élet-Stílus

Két éve nem volt beteg, egy 3,5 millió éves baktériumnak köszönhetően

Miután kipróbálta a gyümölcslegyeken és az egereken, az orosz tudós úgy döntött, magának is beadja a baktériumot.

„Néhány hónap után azt vettem észre magamon, hogy egyre többet tudok dolgozni. No, meg azt, hogy egyáltalán nem betegszem meg. Még akkor sem, mikor minden kollégám kidől az influenzajárvány miatt” – nyilatkozta a Siberian Times című lapnak Anatoli Brouchkov.

A moszkvai egyetem professzora azután döntött úgy, hogy kísérleti nyulat csinál magából, hogy laboratóriumi körülmények között – egereken és gyümölcslegyeken – már tesztelte azt a 3,5 millió éves baktériumot, amit Szibéria egyik legnagyobb területén, Jakutföldön találtak a permafrosztban.

A „Bacillus F”- ként híressé vált baktérium azért különösen fontos, mert a tudósok szerint az, hogy ennyi évig sikerült túlélnie jégbe fagyba, azt jelentheti, hogy a baktérium magában hordozhatja az örök élet titkát.

„Azt gondoltam, érdekes lesz magamon kipróbálni, milyen hatása van egy inaktív baktériumtörzsnek az emberi szervezetre. Nem aggódtam a mellékhatások miatt, mert láttam, hogy hat az egerekre és a legyekre” – mondja Brouchkov, majd hozzáteszi, biztos benne, hogy a Jakutföldön élő emberek is a baktériumnak köszönhetik hosszú életüket, ami az ivóvízzel juthatott a szervezetükbe.

A világ tudósai egyébként 2009-es felfedezése óta próbálják megfejteni a Bacillus F titkát. Abban bíznak, hogy ha rájönnek, hogy működik, és hogyan korrigálja az öregedés által előidézett károkat, azzal az emberiségért is sokat tehetnek majd.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik