Élet-Stílus

Bálnahúsból főznek sört Izlandon

sör (sör)
sör (sör)

A természetvédők tiltakoznak és erkölcstelennek nevezték az italt, a gyártók szerint viszont nagyon egészséges.

A különleges sör fő alapanyaga nem maláta és komló, hanem bálnahúsliszt.

Az 5,2 százalékos alkoholtartalmú Hvalur nevű sört a Steojar magánfőzde a Hvalur bálnavadász vállalattal együttműködve készíti. Közleményük szerint az ital ízében elsősorban a téli napfordulóhoz kapcsolódó hagyományos áldozati ünnep, a Thorrablot ételeihez illik – ilyenek tradicionálisan a belsőségek, a birkahere, a fókauszony vagy a birkafej.

Cukormentes és zsírszegény

A Hvalur – gyártója szerint – “egészséges is, hiszen proteinben különösen gazdag, zsírszegény, ugyanakkor cukor hozzáadása nélkül készül”. “Aki ebből iszik, igazi vikinggé válik” – így reklámozzák az italt.

A sörfőzde vezetője, Dagbjartur Ariliusson a The Independent című brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy az ital olyan fesztiválokra készül, ahol az emberek úgy ünnepelnek, “ahogy évszázadokon át tették. Pácolt, tartósított ételeket esznek, például bálnazsírt is: most pedig már sörük is van ezekhez az ételekhez”.

A sörhöz használt húsliszt előállításához a bálnahúsból olajat nyernek. A visszamaradó szilárd anyagot kiszárítják, ledarálják. Ezt a lisztet gyakran állateledelként is értékesítik.

Csak korlátozott ideig lesz kapható

Ariliusson hozzátette: a bálnasör csak korlátozott ideig – január 4. és február 22. között -, csak Izlandon elérhető, exportálását nem tervezik.

Az állatvédők kritikával illetik, egyenesen erkölcstelennek nevezik a bálnahúslisztből készült sört. A Whale and Dolphin Conservation környezetvédelmi szervezet élesen kritizálta a Hvalurt, amiért “kétségbeesetten keres új piacot raktáron lévő húsának”.

A kampány vezetője, Vanessa Williams-Grey szerint egyre csökken a kereslet ez iránt a hús iránt. “Még így is a lehető legerkölcstelenebb és legfelháborítóbb dolog egy gyönyörű, érző lényt egy sör egyszerű összetevőjévé degradálni” – vélekedik Williams-Grey.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik