Élet-Stílus

Mosómedvét lõnek Magyarországon

Lehet, hogy a jövõ nemzedéke már hétpettyes katicáink gyilkosait fogja kimenteni a Balatonból, míg az erdõkben mosómedvére vadásznak majd. Az ember olyan fajokat hurcol be folyamatosan az országba, amelyek létében fenyegetik az õshonos élõvilágot. Bemutatunk néhány fajt, amelyekrõl nem is gondolnánk, hogy az ellenségeink.

Komoly veszélyt jelentenek Magyarország növény- és állatvilágára az úgynevezett idegenhonos- vagy özönfajok, amelyek az ember tudatos vagy véletlen közremûködésével kerültek az országba. Természetes ellenség és kórokozók híján új élõhelyükön sokukat semmi nem tartja kordában, és ha ez agresszív viselkedéssel és intenzív szaporodással párosul, szép lassan kiszorítják a velük azonos életmódot folytató hazai fajokat.

Sikerük okáról és elterjedésükrõl egy korábbi cikkünkben írtunk, mint ahogy arról is, hogy egyes özönnövények olyan anyagot termelnek, melyek más növényfajok egyedeinek csírázását vagy fejlõdését akadályozzák. A témát folytatva most olyan állatokat mutatunk be, amelyekrõl akár nem is sejtjük, hogy a hazai élõvilágot pusztító veszélyes betolakodók, akik már vagy megtelepedtek Magyarországon, vagy küszöbön áll az inváziójuk.
Keresztet vethetünk a hétpettyesre?

Kezdjük mindjárt a katicával, hiszen alig van ember, aki ne kedvelné e kis bogarat, de legalább az óvodában mindenki énekelt már neki. Könnyen lehet azonban, hogy a jövõ generációi már a mi kis hétpettyesünk gyilkosát fogják az ujjukról reptetni, vagy a Balatonból kimenteni. Az 1990-es években ugyanis Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban megkezdõdött az úgynevezett harlekinkatica kereskedelmi árusítása: a gazdák biológiai védekezésben használták fel, mint ragadozó fajt.

Magyarul: a növényi kártevõket, mint a levéltetvek nem permettel pusztították, hanem rájuk szabadították a nagy étvágyú katicát. Nagyobb és falánkabb, mint európai rokonai, ezért választották a gazdák a hazai helyett. Ami azonban jót tett a biogazdaságnak, „kiszabadulva” a természetbe óriási károkat okoz Európa-szerte.

A harlekinkatica néhány változata (forrás: Entomart.be)

A harlekinkatica néhány változata (forrás: Wikipedia/Entomart.be)

A harlekinkatica nevét onnan kapta, hogy számtalan színváltozata létezik, nehéz felismerni és elkülöníteni az õshonos fajoktól. Terjedése 2002-tõl kezdve rohamos, mára Európa legtöbb országában meghonosodott. Eredetileg a távol-keleten, Szibériában honos, de természetes módon fordul elõ Kínában, Japánban, Mongóliában is – olvasható a Harlekin Projekt honlapján. És miért veszélyes az õshonos fajokra? A harlekinkaticáról is elmondható, mint az özönfajokról általánosságban, hogy mivel nincsenek természetes ellenségei, gyorsabban tudnak szaporodni, mint azok a fajok, amelyek már régóta itt élnek.

Ezen felül az apró bogár gyorsan és jól alkalmazkodott hazánk éghajlatához, az õshonos katicafajokkal pedig nemcsak verseng a táplálékért, hanem elõszeretettel meg is eszi azok petéit, lárváit. Nagy testmérete kiváltképp veszélyes vetélytárssá teszi, és sokkal ellenállóbb minden vegyszeres kezeléssel, biológiai védekezéssel szemben is, mint a magyarországi fajok. Itthon elsõsorban a hétpettyes, a kétpettyes és a szemfoltos katica rovására terjeszkedik – átütõ sikerrel. A faj veszélyeirõl, ismertetõjegyeirõl és a védekezésrõl érdekes részletek olvashatók a Harlekin Projekt honlapján, ahol a lakosság segítségét is kérik a hétpettyes megmentéséhez.

Nagy állatok nagy csapatban

Van azonban jóval nagyobb testû, ám a katicánál kevésbé ismert állat is, amelyrõl nem is gondolnánk, hogy eredetileg semmi keresnivalója nem volt Magyarországon. A muflon õshazája Korzika és Szardínia, innen telepítették be a kontinentális Európába vadászati célból. Hazánk mai területén az elsõ telepítés 1901-ben történt, és mára a középhegységi területeken szinte mindenhol megtalálható. Taposásával és legelésével jelentõs károkat tud okozni a nyílt sziklagyepekben, becsült országos állománya 11 ezer példány – tudta meg az fn.hu a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelõs Államtitkárságától.

Hasonlóan a dámszarvas eredeti elterjedése is a Mediterráneum és a Közel-Kelet, Magyarországra Mátyás király és az Anjou-királyok idején telepítették be. Ma már az összefüggõ hegyvidéki erdõségeinket leszámítva szinte mindenhol elõfordul. Ökológiai szerepe hasonló az õshonos gímszarvashoz, ezért problémát akkor jelent, ha ahhoz hasonlóan túlszaporodik. Károkat a makkvetés kikaparásával, a facsemeték kérgének lehántásával, a vezérhajtások lerágásával okoz, becsült állománya jelenleg 30 ezer példány.

Dámszarvas (forrás: wikipedia)

Dámszarvas bika (forrás: wikipedia)

A muflon és a dámvad példányai ráadásul a hazai õshonos kérõdzõkénél (gímszarvas, õz) sokkal nagyobb egyedszámú csapatokba tömörülnek, így az élõhelyeken okozott kártételük is intenzívebb. Mindkét faj vadászható, állományuk megtöbbszörözõdött az elmúlt évtizedekben, ezért hatósági úton elrendelt létszámapasztásukat a természetvédelem folyamatosan szorgalmazza. Gyérítésük és az általuk okozott gazdasági kár megtérítése a vadászok feladata és kötelessége. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jelenleg nem e két „betelepülõ” okozza a legfõbb természetvédelmi problémát, hanem a jelentõsen túlszaporodott vaddisznó és gímszarvas.

Kilövik a mosómedvét

Vannak olyan fajok is, amelyek magyarországi megtelepedésére még nincs bizonyíték, de a közeljövõben feltételezhetõen megjelennek majd. Õk a potenciálisan veszélyt jelentõ fajok, amelyek listáját a Környezetügyért Felelõs Államtitkárság állította össze. A kiválasztás legfontosabb szempontjai voltak, hogy az adott faj hosszú távon is életképes, szaporodóképes lehet a klímánkon, megfelelõ táplálék- illetve élõhely-bázist talál (a hazai flóra és/vagy fauna rovására), és megvan az esélye, hogy a természetbe kikerülhet. Ezek olyan fajok, amelyek a szomszédos országokba már betelepítettek, behurcoltak, kedvelt hobbiállatok vagy dísznövények, illetve gasztronómiai vagy egyéb hasznosítás miatt élõ egyedek tenyésztése/termesztése folyik már hazánkban vagy a szomszédos államokban. Így a korábbi tapasztalatok alapján nálunk is megjelenhetnek, vagy kikerülhetnek a természetbe.

Több ilyen is van, a legismertebb talán az észak-amerikai mosómedve, amely nevének megfelelõen Észak-Amerikában és Közép-Amerikában õshonos, de Európába és Ázsiába is behurcolták. Földrészünkön a két világháború közötti idõszakban jelent meg, elsõsorban hobbiállatként tartották, bár Németországba és a volt Szovjetunióba prémjéért is telepítették. A természetbe kikerült egyedek fogságból megszökött vagy az állattartók által megunt és elengedett egyedekbõl származnak, ma a legjelentõsebb vadon élõ európai állománya Németországban található.

Furcsa belegondolni, de területileg elszórtan és elég rendszertelenül, de Magyarországon is meg lehet figyelni vadon élõ mosómedvét. A természetvédelem szerint a jelek arra utalnak, hogy ezek az állatok fogságból szöktek meg. Ám mivel a németországi tapasztalat azt mutatja, hogy a faj képes Európában a nagyobb mértékû elszaporodásra, nagyon fontos megakadályozni, hogy a szórványos elõfordulásokból szaporodó állományok alakuljanak ki. Ennek egyik jogi eszköze, hogy a hobbicélú tartását betiltották, és a vadonban egész évben vadászható.

Igen, vadászható, de hosszú évek óta csak évi néhány példány kerül puskavégre. A mosómedve stabil, önfenntartó és károkat okozó állománya hazánkban még nem alakult ki, de az ehhez szükséges egyedszámot csak becsülni lehet: a megfelelõ élõhelyen 5-8 felnõtt és mindkét ivart képviselõ példány egyidejû jelenléte is elég lehet. A már említett németországi állomány alapját a feljegyzések szerint 2 pár mosómedve kiengedése vagy telepítése adta.

Muflon (forrás: wikipedia)

Muflon (forrás: wikipedia)

Visszaszorítani, kiirtani

Logikus a kérdés, hogy mit lehet tenni? A természetvédelem fõ feladata elsõsorban az õshonos, illetve a természetes úton megjelenõ fajok megõrzése, az özönfajok kapcsán a leginkább reális célja a megelõzés lehet. Ezért különösen fontos a potenciálisan veszélyt jelentõ fajok és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek – kereskedelem, tenyésztés-termesztés – szabályozása. A „hívatlan vendégek” visszaszorítása ugyanakkor több faj esetében nemcsak gazdasági és humán-egészségügyi okból, hanem a természetvédelem számára is fontossá válhat, különösen az özönfajok jelenlétével erõsen veszélyeztetett, nagy természeti értéket jelentõ területeken.

Az özönfajok elleni harc azonban komoly körültekintést igényel: ha „visszaszorításukat” vagy irtásukat nem célzottan, szelektíven és szakemberek közremûködésével végzik, akkor a természetes flórában vagy faunában is kárt okozhat – figyelmeztetnek az államtitkárság munkatársai. A világ más területein, különösen a szigeteken, e probléma megoldása még sokkal nagyobb erõfeszítéseket igényel. Például Új-Zélandon a természetvédelem anyagi és emberi erõforrásainak a 90 százalékát kizárólag az idegen kontinensekrõl behurcolt özönfajok irtására fordítják annak érdekében, hogy többek között õshonos madárfajaik az elkövetkezõ 30-40 évben ne tûnjenek el a Földrõl.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik