Élet-Stílus

Veszélyben vannak a kamaszok

admin
admin

2011. 07. 31. 16:00

Tarol az eladási listákon Lakatos Levente fiataloknak szóló, az internet és a drogok veszélyeire felhívó krimije. A 25 éves szerző missziójának tekinti a tinik olvasásra nevelését, ám ezt szerinte klasszikusokkal nem lehet elérni. Interjú.

Harmadik könyve, a LoveClub már a megjelenése utáni héten az eladási listák élére ugrott. Ez meglepő annak fényében, hogy a könyv célcsoportja és olvasóbázisa éppen az a tinédzser korosztály, akik felmérések szerint nemigen olvasnak. Hogyan szólítja meg őket?

Egyszerű a megoldás, az ő nyelvükön szólalok meg. Ez újdonságnak számít, hiszen itthon általában sokkal idősebb emberek írják a fiataloknak szóló könyveket. A magam 25 évével közelebb állok hozzájuk, mind élettapasztalat, mind stílus szempontjából: olyan szófordulatokkal, kifejezésekkel dolgozom, amelyeket az olvasók is használnak a mindennapi életben. Sokan ezt vulgaritásnak tartják, ám a közönség visszajelzései alapján nem lépek túl a határokon. Nincs a regényeimben például felesleges káromkodás, ami viszont fellelhető, annak ott a helye.

Az irodalmi szakma mennyire fogadja el?

Szemtől szembe egyelőre nem kaptam negatív kritikát, de hallom a hátam mögül érkező sutyorgásokat. Ha mindegyiket magamra venném, már begolyóztam volna. Az irodalmi közeg mindig kívülállóként – ne adja az ég, ellenségként – tekint majd rám. Még ahhoz sem ragaszkodom, hogy írónak tituláljanak, én magamat általában könyvszerzőként emlegetem. Jobban motivál, hogy a közönség szeresse, amit csinálok. Kizárólag az olvasóimnak, a kiadómnak és önmagamnak akarok megfelelni, azt gondolom csak így lehetnek hitelesek az írásaim.

Egy korábbi interjúban egyenesen kultúrforradalmárnak nevezik. Egyetért ezzel?

2008-ban az egész szórakoztatóipar hatalmas váltáson ment keresztül. A fiatalok – világviszonylatban – hirtelen öntudatukra ébredtek, és kiléptek a „gyerek” skatulyából. Igényeik lettek. Ez a zenében, a filmes világban, és az irodalomban is erőteljesen érezhető. A változások Magyarországra is begyűrűztek, szomorú, hogy ezt csak kevesen vették észre. Eddig a romantikus köntösbe öltöztetett horror-fantasy idejét éltük, most pedig a valósághullám várható. Nemzetközi viszonylatban egyébként gyakran sokkal meghökkentőbbek a fiatal felnőtteknek szóló kötetek. Ha ez kultúrforradalom, akkor vállalom, de inkább modern szemléletnek nevezném.

Lakatos Levente (Forrás: facebook.com/lakatoslevente)

Lakatos Levente (Forrás: facebook.com/lakatoslevente)

Ezekkel a könyvekkel rá lehet vezetni a mai fiatalokat arra, hogy felfedezzék az olvasás világát?

Szomorú, de bőven akad olyan olvasóm, akit a Barbibébi előtt (Lakatos Levente 2010-ben megjelent bestsellere – a szerk.) egyáltalán nem érdekeltek a könyvek. Azóta azonban rákaptak az olvasásra, sőt, tanácsokat kérnek, hogy miket vegyenek a kezükbe. Szintén szomorú, de a szépirodalom bizonyos szempontból elavult a mai fiatalok szemében. Ezért inkább frissebb hangvételű könyveket keresnek. A minap beszélgettem egy ismert magyar művésznővel, aki szerint a szépirodalomhoz meg kell érnie az embernek. Manapság pedig az érzelmi érettség sokkal későbbre datálható, mint tíz-húsz évvel korábban. Azt gondolom, az én egyik nagy misszióm, hogy újra divattá tegyem az olvasást a fiatalok körében. Ők pedig az életük bizonyos szakaiban leküzdik majd a klasszikusokkal szembeni ellenállást.

Honnan veszi az inspirációt, honnan ismeri ennyire jól a tinik, illetve a fiatal felnőttek világát?

Olyan vagyok, mint egy lélekszivacs, bármerre járok, szippantom magamba az impulzusokat. A közvetlen környezetemben található tizenhét éves tinédzser, de harminchét esztendős nő is. Sokszor, amikor felhívnak például egy-egy párkapcsolati kérdéssel, anélkül felvázolom nekik a másik fél titkait, hogy valaha találkoztam volna vele. A leglehetetlenebbnek tűnő benyomások is valósnak bizonyulnak. Tehát gyűjtögetek a környezetemből, de az összes karakterbe szövök a saját jellemvonásaimból is. A történetek tekintetében pedig olyan témákat keresek, melyekről fontosnak tartom, hogy beszédtémává váljanak a fiatalok körében. A Barbibébiben a túlzott szereplési vágy, a LoveClubban pedig a világháló, azon belül az internetes társkeresés veszélyei a fő vezérfonál.

Tehát nem pusztán szórakoztatni, de tanítani is akar. Könyveiben ugyanakkor nagyon sok az erőszak és erős a szexuális tartalom. Hogy jön ez össze?

A fiatalok többsége dacosan reagál a tiltásokra – tehát éppen ellenkező hatást érünk el velük. Fordítottam a helyzeten, szemléltetek. Nem azt írom, hogy „ezt ne csináld”, hanem bemutatom: „ez történik veled, ha megteszed”. Mivel az irodalom bensőséges műfaj, a gondolataival egyedül maradt olvasó önkéntelenül is a saját életére vetíti a brutálisabb jelenteket. A televíziónál felületessé válik az információközlés. Egy akciódúsabb film esetében először az tapad be, hogy gyilkoltak, sikítottak és közösültek. A történet pörög tovább, a néző át sem tudja gondolni, mit látott. Ezzel szemben olvasáskor saját filmet kell gyártanunk, ami valóban egy kicsit fárasztóbb, ám sokkal inkább a részévé válhatunk a eseményeknek. Én ezt az intimitást használom arra, hogy a filmszerű történetekkel példát mutassak. A tinédzsereket, a fiatal felnőtteket nem kell hülyének nézni, leülepednek bennük az olvasott mondatok, és megértik a sorok mondanivalóját.

A LoveClubban melyek azok a problémák, amit szemléltet?

Több szálon fut a történet. A regény egyik fontos mondanivalója, hogy a szexuális forradalom, és a pornó mennyire torzíthatja a fiatalok világképét. A másik, hogy a szomjazott szabadságvágy által – amelyet mostanában egyre gyakrabban az interneten élnek ki – rettentő sok veszélynek vannak kitéve a tinédzser lányok. Sokan túl naivak, ezért könnyen csapdába eshetnek az internetes ismerkedések során. Nem is kell társkereső oldalon regisztrálnia, elég fellépnie egy közösségi portálra, hogy egy idegen ajánlata megtalálja. Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet elsősorban a könyv. De emellett szó esik például arról, hogy mi történhet egy olyan lánnyal, akire nem figyelnek rá eléggé a szülei.

A könyvében több szálon is megjelenik a drog. Hogyan tud íróként, esetleg népszerűségét felhasználva, tenni ellene?

Valóban kiemelten fontos számomra a drogkérdés, a könyveimben állandó téma a prevenció. Részese vagyok egy programnak is, ennek első állomásaként készítettünk egy fotósorozatot, melyen függőnek maszkíroztak. Sajnos idén nem tudtam részt venni a Drogmentes Magyarországért Maraton rendezvényein, de jövőre mindenképpen szeretnék csatlakozni a mozgalomhoz.

Amy Winehouse halála különös aktualitást ad a kérdésnek. Mennyire lehet a fiatalok számára visszatartó erő egy híresség tragikus halála?

A fiatalokat letaglózta az eset, ez jól látszik a twitter-bejegyzésekből. Bár azt gondolom, ez egy-két napig megdöbbentő, de hosszú távon nincs hatása. A drog lassan mindent elvesz a fogyasztóktól. Hazugságokba keverednek: először a környezetükkel, majd önmagukkal szemben. Rémisztő.

A regény központi témája a fiatalok öngyilkossága. Szomorú apropó, hogy a megjelenés előtt pár héttel két fiatal lány holttestét találták meg. Ez puszta véletlen, vagy elképzelhető, hogy lesz egy ilyen tendencia?

Ledöbbentett az eset, legfőképpen azért, mert a friss regényemben egy kísértetiesen hasonló internetes klubban tömörülnek a fiatalok, mint amilyenben a két lány is találkozott. A legnagyobb probléma talán az, hogy az egész országot behálózza az elkeseredettség, a mostani tinigeneráció mérhetetlen csalódottságban nő fel. A spleen az életük összes területére kihat. Ráadásul a mai fiatalok többségének eltorzult az önképe, hiszen nem hasonlítanak a média által sugallt sztárokhoz, modellekhez. Pedig, aki magát nem tudja elfogadni, az nem lehet boldog. A mosoly viszont megjátszható, sok, a betevőért gürcölő szülő, ezért észre sem veszik, hogy probléma van a gyerekkel, aki inkább hallgat, mert anyunak és apunak „ciki” beszélni a problémákról. Ezért azt gondolom, van félnivaló.

És mi lehet a megoldás? Kihez fordulhatnak, ha baj van?

Csak tűzoltó megoldások jutnak eszembe. Amerikában például van iskolapszichológus, nálunk ez még nem elterjedt. Természetesen kiemelten fontos a jó gyerek-szülő viszony, ám gyakran az odafigyelés sem elég.

A könyvében a szülői szerepek mégis csak érintőlegesen jelennek meg. A történet nem igényelte ezt, vagy a valóságban szorult ennyire háttérbe a családi kötelék?

Azért kapnak kevesebb teret a szülők, mert a fiatalok egymás közti kommunikációjában is meglehetősen ritkán merül fel témaként anyu és apu. Igyekeznek saját erőből cselekedni, ebben minden bizonnyal bőven akad bizonyítási vágy. Az, hogy a mai fiatalok körében fakó a szülői jelenlét, nem feltétlenül a család hanyagságán múlik, sokkal inkább a kamaszok makacsságán. Nem akarnak velük megosztani titkokat, mert a generációs különbségből fakadóan kínos kitárulkozni, vagy egyszerűen félnek a tiltástól. Inkább titkolóznak, és megpróbálnak szülők nélkül élni. Ezért tartom jónak az olyan visszajelzéseket, melyek szerint a szülők is olvassák a regényeimet. Éppen azért, hogy megismerjék azt a világot, amiben a gyerekük él. Sőt, akadnak olyan iskolák, ahol a Barbibébi ajánlott olvasmány, és irodalomórán beszélnek a benne felvetett problémákról.

Előző könyvében kiemelt szerepet kapott a homoszexualitás, a téma kezeléséért, a másság elfogadtatásáért Arany tűsarok díjjal jutalmazták. Ez kiemelt cél a LoveClubban is?

A könyveim külön álló regények, mégis összefüggő sorozatot alkotnak. Az egyik híd például a meleg pár szerepeltetése. A homoszexualitás témájának két oka van. Az egyik a toleranciára való nevelés. A másik pedig inkább visszaigazolás arra, hogy szükség van rá: egy internetes felmérés alapján Krisz, az egyik meleg fiú karaktere a legnépszerűbb a Barbibébi olvasóinak körében. Kényes kérdés, hogy mennyire lehet elmélyülni a témában, hogy ne legyenek sem taszítóak, sem túl kioktatóak a „meleg részek”. Nagyon izgatnak azok a karakterek, akik a tömeg szemében deviánsoknak tűnnek, mozgat, hogy belelássak az életükbe, a fejükkel gondolkozhassak.

Hogyan gyűjt ehhez, például egy sorozatgyilkos megismeréséhez tapasztalatot?

Magyarországon szerencsére ritka a sorozatgyilkosság. Ám sok, a témával foglalkozó könyv, valamint tévéműsor van. Elsősorban dokumentum anyagokra gondolok. Sőt, a szakmaiság jegyében a rendőrséggel is felvettem a kapcsolatot. Ezen tanulmányok alapján építettem fel a saját pszichopata és szociopata karaktereimet.

Novemberben jelenik meg következő regénye, a Kegyetlenek. Ez követni fogja az eddigi krimi-vonalat?

Beleillik majd az eddigi sorozatba, nem „sorozatgyilkosos”, de krimi lesz. Megvillan benne viszont a korábban említett, általános, hazai világfájdalom: bemutatom, hogy a fiatalok hogyan vetítik saját életükre a politikát, és miként állnak a nagy magyar valósághoz.

lakatos levente

Lakatos Levente 1986. február 11-én született Budapesten. Gyerekkora első éveit a fővárosban töltötte, majd nem sokkal később Alcsútdobozra költözött. Már iskolás korában cikkei jelentek meg a helyi lapban. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán tanult. Közben a VMG iskolai újságában jelentek meg rövid, irodalmi alkotásai. 17 évesen jelent meg első cikke egy népszerű, ifjúsági magazinban, ahová évekig dolgozott. Időközben belekóstolt a bulvár világába, a Színes Bulvár Lap (ma már Bors) egyik riportere lett. Ezt követően dolgozott a Blikk című napilapnál is. 19 évesen már a Magyar Televízió ifjúsági műsorát, a Zselét vezette. Jelenleg a StoryOnline internetes sztárportál szerkesztője. (A StoryOnline és az fn.hu kiadója egyaránt a Sanoma Media Zrt.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.