Élet-Stílus

Hogy bánt a gyerek? [Apafej blog]

A fájdalom életünk szerves része, és sokszor életünk értelme okozza.

A szülői tapasztalatok között ritkán hallunk azokról az újfajta fájdalmakról, amiket szerelmünk gyümölcse okoz nekünk. Pedig az ilyen húsbavágó dolgokra sokáig emlékezünk, és ezek tényleg egyediek, de valahogy nem szoktuk csokorba gyűjteni őket. Pedig cseperedő, tabukat, határokat, illemet nem ismerő gyermekünk ezen a téren tényleg profi.

Nem annyira a lelki fájdalmakra gondolok elsősorban (bár az oltások általában a szülőnek jobban fájnak, mint a babának), mint a testiekre. A gyerek legelőször magának okoz fájdalmat, már pár órásan csíkosra karmolja az arcát a szülés után emlékezetesen hosszú körmeivel, amit még egy ideig nem lehet levágni. De aztán hamar felfedezi, hogy 1, fájdalmat okozni jó 2, remek játéklehetőség. És persze jönnek a kisebb balesetek maguktól is, a véletlen szeszélye folytán. 

Pár napja az egyéves gyerekem felkapta a bátyja műanyag autóját, olyat, amire fel lehet ülni, és rádobta a lábujjamra. De két fájdalomra biztos mindig emlékezni fogok: az egyik egy nyakbaültetés eredménye, amikor a kisded szórakozottan babrálva a kezével belemarkolt a szemembe, a másik pedig egy szájbamarkolás volt (a fogak előtti, az ajak alatti, belső részbe). Ilyenek vagy ehhez hasonlóak sosem történtek azokon a részeken, így elnézhettem a kedvesen csodálkozó arcocskákat, melyek az artikulálatlan üvöltésem nem tudták mire vélni. 

De volt már a családban sarokkal arcra mért rúgás is, a nemi szerveken történő függeszkedési kísérlet, hajkitépés, fülletépési próbálkozás, álldogálás cipővel mezítelen lábon, lefejelés és a többi banális dolog: harapás, csípés, ütés, pofozás. 

A gyermeki fantázia határtalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik