Két terapeuta:
Julis Hertzfeld. Elismert terapeuta, az interperszonális kapcsolatok szakértője. Hatvanöt éves, amikor egy rutinvizsgálat során kiderül: Melanómája van, és ez az apró bőrrák körülbelül egy évig hagyja még a létben.
Philip Slate. Kezdő filozófiai tanácsadó. Valaha súlyos szexuális függőségben szenvedett, mára már a nyugati bölcselők tanulmányozásának hála fölszabadult szenvedélye alól, de híján van minden emberi érzelemnek. A rideg ész megtestesítője.
Schopenhauer. A XIX. század híres filozófusa. Pesszimista. Depressziós. Kevés olyan bölcselő akad, aki nála jobban gyűlölte az embereket…
És egy csoport, mint önálló egész, és a csoportot alkotó személyek. Sorsok, tragédiák, fejlődések.
Rengeteg erényét lehetne dicsérni ennek a könyvnek, ami a fenti szereplők életét gyúrja össze egy egységes tartalommá. Például a metsző őszinteségét:
Hogy nem létezik mindenható csodaterápia. Nem lehet egy módszerrel mindenkit meggyógyítani. Ráadásul két, teljesen ellentétes felfogású terápia is vezethet ugyanarra az eredményre.
Hogy a terapeuták is emberek: tévednek, hibáznak, traumákat gyűjtögetnek, majd meghalnak. Mint bárki más. Illúzió csupán, hogy ők valami ember feletti emberek, akik mindig mindent jól, és boldogan…
Hogy szembenéz azzal a félelemmel, ami valahol mindannyiunkat szorongat. Hogy létezésünk véges, és egyszer ezzel úgyis szembe kell néznünk, hogy mi magunk is meghalunk, nem mindig csak Mások…
De nem a (megérdemelt) dicséreteknek, sem a bennem nemtetszést kiváltó részek taglalásának kívánom szánni a cikket. Inkább a regények világában először feltűnő figura kilétével foglalkoznék: A filozófiai tanácsadóval.
Hogy kerül a filozófia a tanácsadás közelébe? A válasz egyszerű: Mindig is ott volt. Manapság, ami a filozófiából megtapasztalható, az elvont elméletek tárházának, az élethez nem sok kapcsolódási ponttal rendelkező meddő szöveggyártásnak tűnhet. A görög filozófiában azonban az elmélet és a gyakorlat még kéz a kézben járt, a bölcselet a világ és önmagunk megismerését arra használta fel, hogy életünket helyesebben, és boldogabban éljük.
Ez a tradíció a 80-as években éledt újjá és bármilyen meglepő, nem Amerikából származik. Gerd B. Achenbach német filozófus alkotta meg a filozófiai praxis fogalmát. Bár megjelenésében nem sokban tér el a pszichológiai tanácsadástól, hiszen egy tanácsadó szakember első sorban beszélgetve segít, mégis gyorsan elterjedt Németországban – és természetesen Amerikában is. Vonzóvá vált ez a lehetőség sokak számára, akik vagy nem kívántak pszichológiai „bélyegeket” cipelni magukon, vagy nem voltak megelégedve a pszichológiai magyarázatokkal (például a korai anya-gyerek kapcsolatban történt katasztrófák adta magyarázatokkal a jelen problémákra, vagy akiket nem nyugtatott meg önnön fortyogó tudatalattiuk tudása, stb.), vagy szellemi kapcsolatba kívántak lépni saját életükön keresztül is az európai (vagy tágabban vett) bölcseleti hagyományokkal. Így a filozófiai praxisok nem számítanak pszichológiai tanácsadásnak – de a gondolkodás gondozásával nem is kívánnak annak számítani.
Ahogy lenni szokott hazánkba is némi időbeli csúszással érkeztek el a nyugati trendek. És bár még keveset hallani hazánkban filozófiai tanácsadókról, az első filozófiai praxisok már megnyíltak és igénybe vehetőek nálunk is. A következő, kéthetente megjelenő cikksorozatomban egy-egy filozófiai praxist fogok bemutatni.
Tamás T. Gergely
filoterapeuta
AJÁNLOTT LINKEK:
Tudjon meg még többet a szerzőről és a filoterápiáról (filoterapia.hu)
