A szomoróci lakosság 1920. augusztus 1-jén, csaknem kilencven évvel ezelőtt a kercai helyőrség katonáival együtt űzte el a megszálló szerb-horvát-szlovén katonákat, így a község átmenetileg ismét a magyaroké lett. A felkelésben részt vevő szomoróci férfiakat a szerb csapatok visszatérése után bebörtönözték, és szabadságukat csak a határmegállapító bizottság döntése után kaphatták vissza, amikor Szomorócot Magyarországhoz csatolták. A bizottság döntését befolyásolhatta a helyi lakosság bátor helytállása is.
Lezsák Sándor ünnepi köszöntőjében “vakmerő gyávaságnak” nevezte, hogy közel húsz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, az igazságtételnek ez a része is megvalósuljon. Szavai szerint az elmúlt évtizedekben nehéz volt a köztudatban megerősíteni, sőt még ma sincs jelen igazán önismeretünkben, hogy mi is történt a “Hűség városának” nevezett Sopronban, vagy mi történt 1924-ben a Nógrád megyei Somoskőújfaluban, vagy éppen a “Legbátrabb város” címet kiérdemelt Balassagyarmaton, ahol ugyanúgy fegyvert fogtak az emberek a haza védelmében, a Magyarországhoz való tartozás érdekében, mint 90 éve a bátor szomoróci és kercai lakosok.
Az ünnepségen átadták a község új zászlaját, amelyen már olvasható a Communitas Fortissima felirat, elhozták ajándékaikat a soproni, és balassagyarmati polgármesterek, és a Magyarok Világszövetsége is zászlót adományozott a legbátrabb magyar községnek.
