Mi a PCOS? – Sorozatunk első része itt olvasható.
Németh Tünde Arwen-torna oktató, aki egészségre nevelő életszemléletet próbál átadni a hozzá járó meddő nőknek, pesszimistán szemléli az orvos szakma hozzáállását a PCOS kezeléséhez. „Mindannyian egy 30-40 éve kialakult, bizonyos szempontból autokrata orvosi rendszerrel küszködünk. Ez a szemlélet sokszor megkeseríti a meddőséggel kezelt párok mindennapi életét. Bizalmuk a fehér köpenyben és az orvosi névtáblában nagy, így a saját kezelő orvosukban nagyon bíznak. Elfogadják, ha a kezelőorvos nem akarja kiírni a diagnosztikus laborvizsgálatokat, mondván, hogy arra semmi szükség nincs, vagy maximum csak túlsúlyos betegnél van értelme.”
Szakrendelések között bukdácsoló többség
A PCOS már egy évszázada ismert nőgyógyász körökben, ugyanis a 20. század folyamán jellemzően a cisztás petefészekre irányult a kezelése, méghozzá műtéti úton. Megfigyelték, hogy amennyiben csonkítják a petefészket, úgy átmenetileg, kb. 1 évre javulnak a tünetek és a peteérés is ideig-óráig helyreáll. Nagyon gyakran alkalmazzák ma is az eljárást laparoszkópiás eszközökkel, így viszonylag jó teherbeesési ráta érthető el.
A probléma csak az, hogy egyfelől a műtét szövődményekkel járhat, mélyaltatásban végzik, tehát drasztikus eljárás; másfelől csak átmeneti megoldást jelent.
Az utóbbi időben előtérbe kerültek az asszisztált reprodukciós eljárások, melynek során tablettákkal illetve hormoninjekciókkal ösztönzik a peteérést. Ez sem sorolható a különösebben kímélő módszerek közé, annál is inkább, mert PCOS-sek esetében nagy a túlstimulálódás veszélye (egyszerre túl sok petét sikerül érlelni), ennek következtében az ikerterhességé is.
Mind a két konzervatívnak tekinthető kezelési mód közös abban, hogy nem az okra irányul, azaz a kismamajelölt továbbra is ki van téve az inzulinrezisztencia veszélyeinek és későbbi szövődményeinek. Példának okáért a vetélés kockázata és a terhességi cukorbetegség felszínre törése is Damoklész kardjaként lebeghet a feje fölött.
A probléma általános: ha valaki a peteérészavarának vagy zavaró tüneteinek okára szeretne választ és végleges, megnyugtató kezelést kapni, akkor többnyire nem találja azt meg, csak szakrendelések között bukdácsol. Emese évekig járta az orvosokat: „Kamaszkorom múltával is súlyosan pattanásos voltam, Roaccutant adott a bőrgyógyász. Aztán a vérzésem elmaradt, arra meg a nőgyógyász először egy tablettára fogott pár hónapig, aminek be kellett volna indítania a petefészkeimet. Mivel hatástalan volt a kezelés, utána műteni akart. Pedig még gyereket sem akartam. Elmentem egy másik orvoshoz, szerinte nem kell műtét, szedjek fogamzásgátlót, és menjek vissza, ha aktuális a babaprojekt. Visszamentem, ő is elkezdett stimulálni. Most itt állok baba nélkül, ragyásan, a nőiesség érzetének teljes hiányával.”
Az orvosok többsége tájékozatlan
A PubMeden referált folyóiratok alapján Magyarországon összesen másfél tucat PCOS témájú tanulmányt tettek közzé, és ebből mindössze négyet az utóbbi két étvizedben. Ez jelzi, hogy sajnos a hazai orvosi köztudatban már csak amiatt sem terjednek el az ezzel kapcsolatos ismeretek, mert magyar nyelven nincsen erről hozzáférhető szakirodalom. Az orvos kollégák pedig nem mindig tartanak lépést az újabb fejleményekkel, pláne nem idegen nyelven.
Már az alapellátás szintjén tisztában kellene lenniük a családorvosoknak a legfőbb tünetekkel, fel kell vetniük a hozzájuk forduló pattanásos, szőrösödő, hízékony fiatal nők láttán a gyanút – és endokrinológushoz küldeni az illetőt mielőbbi kivizsgálásra.
Nemcsak a kövér nők gondja
A kilencvenes évek óta terjed az orvosi körökben az új felismerés, miszerint a PCOS és az inzulinrezisztencia összefüggésbe hozható, ezért az anyagcsere-elváltozás kezelésével tartós javulás érthető el önmagában is.
Csakhogy sokáig népszerű volt az a felfogás, miszerint csak a túlsúlyos egyének küzdenek inzulinrezisztenciával, s a PCOS tünetei csak rájuk jellemzőek igazán (lásd a táblázatot a tévhitekről). Ezért az orvosok jelentős része még a mai napig is úgy gondolja, hogy a kövér PCOS-eseknek meg kell vonniuk maguktól a cukrot illetve fogyniuk kell, így rendeződik a gond.
Dr.Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet meddőségi specialistája így látja: „Tudomásul kell venni, hogy a PCOS-szel járó túlsúly megszüntetése, a BMI 20-25 közé terelése számos esetben önmagában megoldja a páciens panaszait. És ez nem megy csak diétával, ehhez a diéta és a testmozgás, azaz a megfelelő egészségnevelés szükséges. Kényelmesebb, kevésbé izzadságszagú egy gyógyszer mögé bújni, és várni a vélt vagy valós hatást.”
—-Az életmódváltás nem megúszható—-
Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a probléma sokkal árnyaltabb és összetettebb. Inzulinrezisztensek lehetnek vékony, akár még rendszeresen menstruáló hölgyek is, akik nem mindig viselik magukon a PCOS nyilvánvaló jegyeit, és náluk a fogyás sem alternatíva, mert nincs miből. A kór diagnosztizálása elsősorban a hormonháztartás zavarára szakosodott endokrinológus feladata, nem pedig a nőgyógyászé. Részletes hormonmeghatározást kérnek vérvétel alapján, amelybe az úgynevezett terheléses cukorvizsgálat is beletartozik, illetve ultrahangos, esetenként MRI-vizsgálatot is végeztetnek.
Németh Tünde felhívja a figyelmet arra, hogy még a normál vagy vékony testalkatú nőknek is szükséges diétázniuk, holott ez nem magától értetődő számukra. Hangsúlyozza, hogy a kezelésben az életmódváltás szerepe nagyobb lehet, mint a gyógyszernek, hiszen a frissen felfedezett cukorbetegeket is először fogyásra, mozgásra ösztönzik, ami által hosszú távú javulás érhető el. „De, aki a gyermekvállalásért küzd és nagyfokú anyagcsere problémája van, az a meddőségi kezelések tükrében nem tudja a több évet kivárni. Minél hamarabb rendezni kell a rossz kilátású belgyógyászati kórképet, ilyenkor szükség van sokszor a metforminra is.”
Problémás gyógyszer
A helyzetet nehezíti az is, hogy a metformint 50 éve fejlesztették ki, és időskori cukorbetegeknek adták. Másfél évtizede ugyan felismerték, hogy a PCOS-esek esetében e szer alkalmazása kifejezetten javasolt, de a gyógyszer indikációját rájuk már nem terjesztették ki a gyártók. Ugyanis a hatóanyag nagyon olcsó, így nem éri meg egy viszonylag szűk vevőkör miatt dollármilliókba kerülő tesztelési eljárásokat lefolytatniuk. Ezért szerte a világon, azóta is off-label módon, azaz indikáción túl írják fel a gyógyszert az orvosok.
Ez kettős problémát teremt. Egyrészt a nőgyógyászok vonakodnak a metformin felírását bevállalni, hiszen a papírján egyelőre még mindig az a – már idejétmúlt – kitétel szerepel: terhességben nem alkalmazható. Tarthatnak attól az orvosok, hogy amennyiben a metformin segítségével teherbe esett kismama magzata beleesik abba a törvényszerűen meglévő pár százalékba, amely esetekben fejlődési rendellenesség alakul ki, úgy őt feljelentheti a beteg, a gyógyszer hatásának tulajdonítva a történteket.
Másrészt hazánkban törvényileg tiltják az indikáción túli felírást, méghozzá a büntetőjogi kategóriába sorolva azt – ami a világon párját ritkító gyakorlatnak minősül.
Ilyen körülmények között valóban nehéz olyan orvost találni, aki megfelelő tudással bír, illetve vállalja az elveinek megfelelő kezelés lefolytatását – egyes vidéken lakók számára ez egyenesen reménytelen vállalkozás. A pcos.hu civil szerkesztői által ajánlott orvosok listája egyelőre még kurtának mondható.
