Körülöttünk zajlott az élet. Állandóan figyelemmel kísértük az eseményeket a két rádión keresztül. Nagy Imre arra törekedett, hogy a nyugalom, a rend helyreálljon, és lehetőség szerint teljesüljenek a 16 pontban megfogalmazott követelések. Felhívta a dolgozókat, hogy vegyék fel a munkát, térjen vissza az élet a megszokott medrébe. Nagy hirtelen feléledtek a legkülönfélébb pártok, és előjöttek a homályból azok a személyek is, akiket a kommunista rendszer nemkívánatosnak minősített. Egészen szélsőséges irányzatok is hallattak magukról. Az egyházon belül is a teljes megújulás, a vezetők leváltása volt napirenden. Papi gyűléseken tárgyalták, hogy mi a teendő. A missziói munka helyreállítása, a hitoktatás beindítása, a falusi gyülekezetek megerősítése, az ifjúsági és gyermekmunka újraindítása. Ezek az egyházi szolgálatok vagy tiltottak voltak vagy alig működtek.
A fegyverek elcsendesedésével megmozdultak az emberek, mindenki tenni akart valamit. Budapesten a forradalmi eseményeket két részre lehet osztani, ez vidéken nem volt érzékelhető, mert oda a hírek késve érkeztek és a dolgok alakulását a helyi viszonyok határozták meg. A budapesti események október 23-án este kezdődtek a Parlament előtti tüntetéssel, amely a rádiónál fegyveres harcba torkollott, előbb az ávósok, majd a szovjet harckocsik ellen. Ez csak 2-3 napig tartott. Ezután a fegyvernyugvás csöndje borította be a várost. Csupán itt-ott lehetett lövéseket hallani, de ez már nem zavarta a napközbeni nagy nyüzsgést és mozgást. Este ugyanis kijárási tilalom volt. A harcok elcsendesedésével Pap László a vidéki hallgatókat hazaengedte, mert a teológia konyhája, a konviktus nem működött és a fűtéssel is takarékoskodni kellett. Kevés hallgató maradt az internátusban. A visszamaradottak valamilyen elfoglaltság miatt maradtak a teológián. A tanítás természetesen szünetelt.
Ön hogyan emlékszik 1956-ra?
Az élelmiszerek kiosztására csak később került sor, a környék rászoruló lakóinak, a kisgyerekes anyáknak, az időseknek. A teológia konyhájának volt egy kis négykerekű bevásárló kocsija, amivel a csarnokban vásárolt termékeket szállították a konyhának. Ezzel vittük az élelmiszer-adományokat a távolabbi helyekre. Néhány rakománnyal a felkelők Práter utcai főhadiszállására is vittünk a fegyvereseknek, akik hősiesen kitartottak napokig a harcban. Ők ebben az időben, készültségben voltak, de mindenkinek volt lehetősége hazamenni, tisztálkodni, ruhát cserélni. Egyet nem hagytak el soha, a fegyverüket. Legtöbbjük az otthoni tisztálkodás után újra elfoglalta őrhelyét.
Meg kell emlékeznünk arról, hogy udvarunkban három sírhalom volt. Az első sírban, a szemközti házban lakó kétgyermekes apa nyugodott. Ezt az embert a Ráday utcában járőröző szovjet harckocsi gépágyúja ölte meg. A teológia főkapuja üvegbetétes volt, így átlátszó. Az állandóan zárva tartott kapu üvegablakán leskelődtünk ki az utcára. Egyszer én is ott álltam, amikor egy szovjet harckocsi pont a kapuval szemben állt meg és forgatta a tornyát. Én a falhoz lapultam amennyire tudtam, mozdulatlanul, nehogy észrevegyenek és odalőjenek. Ekkor szerettem volna kisegér lenni, hogy elfuthassak az ablakos kaputól, mert féltem, gondolva a szemben lakó férfi tragédiájára.
A második sírhalom Herczegh Lajosé volt, kinek temetéséről már korábban beszámoltam. Valahányszor magam elé idézem emlékét, tiszta tekintete, csöndes, szerény személyisége jelenik meg előttem, mint életkép és fájdalmas emlékként a holtteste, amit a temetéséig a garázsban helyeztünk el, mellén a feketéllő lyukkal. Fájdalmasan szomorú emlékkép maradt ez bennem. A harmadik sírdomb egy fiatal leányé volt, Döbrössy Lajos lelkipásztor Lajos fiának a menyasszonya, mindketten medikusok voltak. Ő a november 4-i harcok során vesztette életét, ,mikor sebesülteket akart menteni a borzalmas tűzharc közben. Megrendítő események voltak ezek. (…)
Dr. Boros Gyula emlékezései
