Élet-Stílus

Presser Gábor: lemond a jogdíjról, ha kérik

admin
admin

2006. 08. 19. 16:00

– Gyakori eset, hogy engedélykérés, hovatovább jogdíjfizetés nélkül használják fel műveit?


“A nagyobb országok lenyomják a kisebbeket, a nagyobb cégek a kisebbeket, kiadók a szerzõket és így tovább.”

– Hanyagságból, vagy csak egyszerűen próbálkozásból rendre előfordulnak ilyen esetek. Többször megesett már velem, hogy egy színház elfelejtett szólni, hogy színpadra állítják a művemet. Ha már megvolt a bemutató, főleg, ha már nincs is műsoron az előadás, nagyon nehéz érvényt szerezni a jogoknak. De általában figyelembe veszem, hogy a színházak szegények. Szinte mindig igent mondok, ha arra kérnek, mondjak le a jogdíjam egy részéről, mert nem tudják kifizetni. Az erdélyi és a felvidéki teátrumoknak pedig általában ingyen odaadom a műveimet. Néha ezzel is visszaélnek: olyan is előfordult, hogy egy határon túli társulat ezután elfelejtett szólni, hogy az előadással Magyarországon is turnéznak.

– És a dalai? A Boney M és a Scorpions is inkább lopta, mint feldolgozta egy-egy dalát.

– Amikor a Boney M-ről kiderült, hogy lenyúlta és a producere neve alatt jelentette meg a Tízezer lépést, két dolog dühített. Az egyik, hogy éppen a Boney M, akiktől a hideg kiráz, a másik, hogy elvettek tőlem valamit, ami az enyém. Akkor az Artisjus jogászai segítettek, hogy valahogy visszakerüljek a jogaimba. A Scorpions pedig a Gyöngyhajú lányt gondolta a magáénak azzal, hogy a gitárosuk két tehetségtelen akkordot beleírt, ugyan az engedélyem nélkül, de ezt mint kész tényt csak akkor tudatták velem, amikor a Scorpions a dallal már a ruandai menekültek javára villogott, és már nem volt illő megszólalni. Hát igen, tudni kell, a zeneiparban is mindig a nagyobb győz. A nagyobb országok lenyomják a kisebbeket, a nagyobb cégek a kisebbeket, kiadók a szerzőket és így tovább. Amikor az igazság győz, arról film készül Hollywoodban.

– Keserűnek hangzik, pedig egyébként nem áll szigorú szerző hírében, aki színpadi művei esetében legszívesebben még a díszlet színébe is beleszólna.

– Az más. A színház esetében minden előadással egy új alkotás jön létre. Ha megkérnek, szívesen leülök az alkotókkal, de ez ritkán fordul elő. Az újabb és újabb előadásokkal olyan megoldások születhetnek, amik a szerzőnek sohasem jutottak volna eszébe, és ez lehet rossz és lehet lenyűgöző. Bízni kell a színházakban, a rendezőkben, a kísérletezőkben. A szerző egyébként is örüljön, ha játsszák a darabját.

– És ha nem tetszik, amit lát?

– Az pech. Ha a szerző mereven ragaszkodik saját elképzeléseihez, rendezze meg csak ő.

– Ennél talán nagyobb érvágás, hogy a másolások, illetve az internetes letöltések miatt folyamatosan csökkennek a lemezeladási adatok. Ön szerint van erre megoldás?


Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról 1973-ban. Presser Gábor megbízik a rendezõkben.

– Az biztos, hogy a zeneipar nagyon meg fog változni, és valami egészen más következik. Egyszer csak megszűnik a hanghordozó, mint kifejezés. Hogy mi lesz, nem tudom. Most van az az időszak, amikor világszerte is azon gondolkodnak, mi legyen a jövőben a szerzői jogokkal. Amikor fiatal voltam, azt mondták, könyvet lopni nem bűn. Ezt már akkor sem értettem. Az én életemben is volt olyan időszak, amikor lakásom átjáró ház volt a zenészek, művészek számára, és tűnt is el könyvem, sőt, még néhány lemezem is. De engem az is megráz, amikor a koncertemet meghallgató emberek az előadás végén másolt CD-vel állnak sorba autogramért. Ilyenkor elkezdek gondolkodni, hogy megmagyarázzam-e, hogy ez pont olyan, mintha a zsebemből venne ki pénzt, vagy a polcomról emelne le egy könyvet. Közben persze zavarban vagyok, hiszen ők mégiscsak miattam jöttek el a koncertre. Néha szólok is, de akkor általában azt mondják, hogy „ó, csak a fiam csinált nekem egy másolatot”. Ilyenkor aztán nyelek egyet.

– Meg tudna élni a jogdíjaiból?

– A jogdíj leginkább jó kiegészítés egy művész számára, nem megélhetési forrás, van jó év, van rossz év. A szerzőnek semmi ráhatása nincs arra, mennyit játsszák a műveit. Én legalábbis nem házalok velük. Koncertrendezők néha „elfelejtik” bejelenteni az előadást, és vannak előadók is, akik trükköznek. Például saját szerzeményeiket írják be a koncertrepertoárjukba, akkor is, ha nem azokat játsszák, hogy nekik ketyegjen a jogdíj, mert úgy sincs, aki ellenőrizze a kimutatást. Ezzel aztán saját kollégáikat csapják be.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.