Belföld

A közvélemény számára úgy tűnik, az ellenzék és a kormány soha nem értenek egyet, ráadásul az ellenzék folyamatosan a kormány javaslatai ellen szavaz. A FigyelőNet által kigyűjtött szavazások adataiból viszont az derül ki, hogy a két politikai erő igenis tud együttműködni, ha akar.
2005. 10. 24. 07:00
Csakúgy, mint 1956-ban, most is le kell zárni egy korszakot - mondta több tízezer ember előtt Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc viszont úgy vélte, '56 céljai megvalósultak, de a politika kisszerűsége miatt erre nem lehetünk büszkék.
2005. 10. 23. 19:30
A budapesti Lövőház utcában korabeli járművekből, tankokból és benzinkútból ’56-os Látványutcát alakítottak ki október 23-án.Az érdeklődők beülhettek a személyautókba és buszokba, valamint felmászhattak a korabeli tankokra is.
2005. 10. 23. 16:54
Északon, északkeleten többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, néhol szitálással, másutt kevés lesz a felhő. Éjszaka átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet, főként éjszaka valószínű szórványosan eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Vasárnap a délnyugati, hétfőn az északnyugati szél lesz élénk, néhol átmenetileg erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, [...]
2005. 10. 23. 16:09
A Fidesz szónokai sok helyütt emlékeztettek: a mai nagyobbik kormányzó párt a forradalom leverőinek örököse. A kormánypárti politikusok ünnepi beszédét közbekiabálások tarkították. Az MSZP rendezvényén „politikai kályhának" nevezték a forradalmat. Orbán Viktor késő délután, Gyurcsány Ferenc este beszél az 1956-os forradalom kitörésének 49. évfordulóján.
2005. 10. 23. 15:11
A Szabad Demokraták Szövetsége mély meggyőződéssel vallja 1956 örökségét, politikai eszméit, programját, üzenetét, s legfőképpen vállalja azt, hogy egy ország polgárai számára nincs fontosabb, mint a szabadság kivívása és megőrzése – mondta Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál.
2005. 10. 23. 13:04
Miskolcon ezúttal is, mint minden évben politikai pártok és civil szervezetek közösen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc miskolci mártírjairól.
2005. 10. 23. 12:48
Hatvan éve alattomos, mocskos kis háború folyik ez ellen a nép ellen. Az ország jelenlegi vezetésének az a célja, hogy "tulajdontalanná, kiszolgáltatottá tegyen bennünket, hogy könnyebb legyen uralkodni rajtunk" – mondta szombati ünnepi beszédében Kövér László, Fidesz választmányi elnöke a párt és a Jobbik Polgári Kör közös nyírbátori rendezvényén.
2005. 10. 23. 09:47
Október 23-a az 1956-os októberi forradalom kirobbanásának 49., valamint a köztársaság kikiáltásának 16. évfordulója. A szabadságharc történelmi megítélésének változása döntő jelentőségű volt az állampárt bukásának és a rendszerváltás történetében.
2005. 10. 23. 07:00
A szemerkélő esőben több száz éreklődő gyűlt össze szombaton Budapesten a második világháború XII. kerületi áldozatainak emléket állító Turul-szobor avatásán.
2005. 10. 22. 20:01
Önállóan indul a jövő évi országgyűlési választásokon a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) - döntött a szervezet kongresszusa szombaton Budapesten. A mintegy nyolcszáz küldött egyhangúlag elutasította, hogy a szervezet megújítsa a Magyar Szocialista Párttal még 2002-ben kötött választási együttműködési megállapodást.
2005. 10. 22. 16:55
Boross Péter szerint ezeréves Szent István-i parancs szólalt meg a lelkekben 1956-ban: megmaradni, de mindenáron; a volt miniszterelnök erről a Honvédelmi Minisztérium Stefánia Kulturális Központjában rendezett ünnepségen beszélt szombaton.
2005. 10. 22. 16:00
Az MDF az élelmiszerbiztonság javítása érdekében azt javasolja a kormánynak: lépjen fel az Európai Uniónál a közösségi szabályozás szigorításáért, vizsgálja felül a magyar hatóságok munkáját és vonja felelősségre az élelmiszerbotrányokban érintett cégeket.
2005. 10. 22. 11:56
A költségvetés vitáját ajánlja parlamenti megszólalásra Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének Hiller István, az MSZP elnöke az ellenzéki politikusnak írott levelében, amelyet pénteken az MSZP-frakció kommunikációs és sajtóosztálya juttatott el az MTI-nek. Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének véleménye szerint a jövő évi költségvetés már a parlamenti vita megkezdése előtt megbukott.
2005. 10. 22. 11:24
Mégsem tiltanák meg teljesen a dohányzást az egészségügyi intézményekben. A nem dohányzók védelméről szóló törvény módosításának legújabb tervezete azt eredményezheti, hogy az orvos cigarettázhat a kórházban, míg a beteg nem – számol be a Magyar Nemzet.
2005. 10. 22. 10:53
Olvasói sztorik