Belföld

Értékelhetetlen a kisebbségi kormány tevékenysége

Szakértők szerint a kormány első száz napjáról nehéz bármit is mondani, hiszen a kabinetnek nincs stratégiája, a legtöbb szakpolitikai területen nincs határozott elképzelése. Politológusok szerint nem is a népszerűtlenség a legfőbb problémája az MSZP kisebbségi kormányának, hanem az hogy hiteltelen. A kormányszóvivő ezzel szemben elégedett, és eredményesnek ítéli Gyurcsányék tevékenységét.

Száz napja alakult meg Gyurcsány Ferenc sorban harmadik kormánya. Az új kabinet május elseje óta, az SZDSZ kiválása miatt, kisebbségben vezeti az országot.

Bár sokan várták a kisebbségi kormány gyors bukását, mára a politikai szereplők maguk is elfogadták annak létét, és egyelőre nem számolnak más alternatívával. Vagyis az előrehozott választás lehetősége ugyan nem tűnt el, de azt a Fidesz jelenleg nem erőlteti, mert nem is érheti el egyedül – véli Szomszéd Orsolya. A Vision Consulting elemzője a FigyelőNetnek elmondta: az MSZP többnyire gond nélkül biztosítani tudta a parlamenti többséget, a kormány munkáját nem nehezítette meg különösebben az ellenzék, igaz kulcsfontosságú ügyek sem voltak terítéken.

„A kisebbségi kormányzás eddigi időszakát címszavakban a reformok leállítása, és a párbeszéd hangoztatása jellemzi, vagyis a kabinetnek pusztán a korábbi állapotok elérése a célja, és a működőképesség fenntartása; ezt idáig teljesíteni is tudta” – hangsúlyozta a szakértő.

A költségvetés mindent eldönt

Szerinte a szocialisták könnyen érezhetik úgy, hogy a reformok leállítása és a gazdasági növekedés jóvoltából, továbbá ha nem vétenek komoly hibát, nem sértenek meg számukra fontos társadalmi rétegeket, akkor 2010-ig még javulhat is a kormány helyzete. Ehhez azonban túl kell élniük a költségvetési szavazást, amely most úgy néz ki, „mindent eldöntő” szavazás lesz.

Hasonlóan vélekedik a Political Capital kutatási igazgatója is. Juhász Attila szerint az őszi ülésszak feltehetően egy nagy kérdés köré fog csoportosulni: képes-e a szocialista kisebbségi kormány olyan költségvetési törvényjavaslatot készíteni, melyet a parlamenti többség megszavaz. Minden bizonnyal alapvetően ez, valamint a költségvetéssel szorosan összefüggő adó- és szociálpolitikai vita dönthet a kisebbségi kormány sorsáról.

A kormánynak nincs stratégiája

A Political Capital kutatási igazgatója úgy véli, a kisebbségi kormány teljesítményéről nem lehet egyértelmű ítéletet mondani, mert amióta megalakult, nem mutatott fel szinte semmit politikájából. „Egyelőre annyi látszik, hogy amint a koalíciós szakítás pillanatában, úgy most sincs a kormánynak stratégiája a ciklus hátralévő részére” – emelte ki Juhász Attila.

Véleménye szerint a választók számára meggyőzőnek látszó politizálásnak egyelőre semmi nyoma, az MSZP nyári ötletelése (leglátványosabban az adópolitika kapcsán) 2006 nyarát idézi, amikor is kialakult az a kép a kormányról, hogy a legtöbb szakpolitikai területen nincs határozott elképzelése. A kormány legnagyobb problémája továbbra sem a népszerűtlenség, hanem az, hogy inkompetensnek és hiteltelennek látják a választók – fogalmazott Juhász Attila.

A kormány elégedett

Az elmúlt három hónap döntései közé tartozik, hogy a Mercedes Kecskeméten építi fel új gyárát, Brüsszelben pedig úgy döntöttek, hogy Budapest lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek – közölte a szóvivő arra a kérdésre, hogy a századik nap közeledtével melyek a kisebbségi szocialista kormány legfontosabb eredményei.

A Daimler-Benz június közepén jelentette be, hogy Kecskeméten építi fel Mercedes-autógyárát, ahol előreláthatólag 2012-ben már új generációs A és B osztályú járműveket gyártanak. A 200 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás, amely 2500 főt foglalkoztathat, a legnagyobb külföldi beruházás lesz Magyarországon. Az EU tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei szintén június közepén döntöttek úgy, hogy Budapesten lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek.

Daróczi Dávid az eredmények közé sorolta, hogy a kormány, Európában egyedülálló módon, megállapodott a fuvarozókkal a magas üzemanyagárak következményeinek enyhítéséről. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium négyből három pedagógus-szakszervezettel állapodott meg a közoktatás átalakításáról, a koragyermekkori fejlesztésről – tette hozzá. A kormányszóvivő elmondta: átadták az M7-es új szakaszát is.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.