Belföld

A Magyar Nemzetnél főzték a drogos sztorit?

Baráth Miklós egy televíziós interjúban hangsúlyozta: a drogos ügyet a hírTv és a Magyar Nemzet stábja közösen találta ki, Tóth Viktor pedig határozottan elutasította. Az ügy tanúja szerint a hírtelevízió önkényesen megvágta a felvételeket, és nem tartották be az ő inkognitójának megtartására tett ígéretüket sem. Baráth szerint a hiányzó láncszem Helmeczy megbízója, akinek személyét homály fedi.

Baráth Miklós, a hírTv-ügy „koronatanúja” a Nap-kelte című műsorban elmondta, Tóth Viktorral Debrecenben találkoztak, beültek egy cukrászdába beszélgetni, és véletlenül került szóba, hogy mennyire nem szívleli a hírTv két újságíróját, Krakkó Ákost és Kisberk Szabolcsot. Baráth elmondása szerint, bár nem voltak napi kapcsolatban, de ismerte és kedvelte őket. „Amíg az ember nem kerül bele ebbe a dologba, addig azt hiszi, milyen frankó, hogy ők azért kinyomozgatják a dolgokat, tesznek valamit az országért” – fogalmazott.

Tóth Viktor nem ment bele

Ezért a beszélgetést elmesélte a riportereknek. Mint Baráth hangsúlyozta azonban: Tóth Viktor nem kérte semmire. Krakkó Ákos, az egyik újságíró vetette fel, hogy adnának neki eszközöket, hogy kiderítsék, Tóth Viktorék milyen lépéseket terveznek ellenük.

Miután megkapta a lehallgatási technológiákat, többször találkozott Veres János volt kabinetfőnökével, Nyírbátorban és Debrecenben is. Ám nem alakult ki semmi konkrétum. Ez a tévéseknek nem ért sokat. Így – Baráth Miklós elmondása szerint – felmentek a Magyar Nemzet irodájába, és „megindult ez a drogos vonal”. Ő utána elmondta Tóth Viktornak, hogy érdekelné-e, hogy egy drogos ügybe belekeverjék a hírtv-seket. „Ő amikor meghallotta azt, hogy drog, egyből azt mondta, hogy nem érdekli” – mondta Baráth Miklós, aki azt állítja, erről van hangfelvétel is, amelyet átadott a televíziónak.

A titokzatos láncszem

A riporterek ezt követően arra kérték, találjon valakit Tóth Viktor környezetéből, akit mégis érdekel a dolog. A politikus ezután hozta össze Helmeczy László ügyvéddel.

Arra a kérdésre, hogy Baráth Miklós végül is kinek dolgozott, úgy válaszolt: a hírTv-nek. Az volt a céljuk, hogy kiugrasszák, hogyan akarják a hírTv-t elintézni. Azt állítja, hogy el akartak jutni addig a személyig, aki ártani akart a hírTv-nek. Tóth Viktor a saját lejáratásától félt. Állítólag a riporterek az ő nevében telefonáltak, feltörtek egy kocsit, és iratokat loptak ki belőle.

Nem állták a szavukat

Az ügy végeztével Baráth szerint hírTv azt mondta, mivel nem sikerült „kiugrasztani a nyulat a bokorból”, ez nem az az ügy, amire számítottak, így nem publikálják. Ennek ellenére múlt hét pénteken a televízió mégis leadta a felvételeket.

A tanú hangsúlyozta: nem látott pénzt a dologból. Helmeczytől másfélmilliót kért, és ő ebbe bele is ment, de nem is számított a pénzre. A hírtv-seknek csak segített, nem várt pénzt tőlük. A riporter megjegyzésére, hogy ez kétes dicsőség, annyit mondott: „pláne így, hogy a hírTv kifordult mögülem”. Megígérték ugyanis neki, hogy ha fel is használnak valamit az anyagból, az arca nem fog látszani, a neve nem fog elhangzani. „Ők ezt a megállapodást teljesen felrúgták”.

Baráth Miklós elmondása szerint Helmeczy László elhitte neki azt a történetet, hogy a riporterek drogoznak, és pénzzel tartoznak neki. A tanú szerint ez a felvétel a televíziónak is megvan, ám ők – mint fogalmazott – „kiollózták belőle, amire nekik szükségük volt”. Azt azonban nem sikerült kideríteni, ki is áll Helmeczy mögött.

Egyre bonyolódik

A hírTv egy hete, augusztus elsején hozta nyilvánosságra, hogy kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójában. A kereskedelmi televízió állítása szerint az akcióról Helmeczy László ügyvéd beszélgetett a büntetett előéletű Baráth Miklóssal, akit Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke, Tóth Viktor ajánlott a figyelmébe. A rendőri intézkedés során csak sütőport találtak a tévések kocsijában.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után Veres János közleményt adott ki, ebben azt hangsúlyozta, hogy a történtekkel kapcsolatban a hírTv-ben előadott minden állítás „bizonyíthatóan kimeríti a hamis vád és a hatóság félrevezetésének kategóriáját”.

A kedd óta nyilatkozó „áldíler”, Baráth Miklós az ügyben megvádolta a pénzügyminiszter volt kampányfőnökét és a hírTv újságíróit, amikor arról beszélt: Tóth Viktor, Veres János volt kampányfőnöke kereste meg azzal, hogy valamilyen „kellemetlen” ügybe kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont már a televízió munkatársai találták ki.

A hírTv hírigazgatója szerint ugyanakkor a „drogsztorit” nem a hírTv találta ki, Helmeczy László ügyvéd pedig közölte: beperli a tévécsatornát.

gaskót is belekeverték a hírtv-botrányba

A Magyar Nemzet címlapján közölte, hogy a két televíziós újságíró mellett Gaskó István szakszervezeti vezetőt is „kompromittálni akarták ismeretlenek”. Az első oldalon közölték a hírTv szerdán közzétett hangfelvételeit, amelyeken az egyik televíziós újságírónak Baráth Miklós többek között azt mondja: „három ember van most, akit kompromittálni akarnak kemény szinten, te, a Szabolcs, meg a Gaskó”. Az MTI-nek Baráth Miklós elmondta: Gaskó Istvánról volt szó általánosságban, mert nagyon sokat beszélgetett a televíziós újságírókkal „ezekről a dolgokról”, de már nem emlékszik rá, hogy ez milyen formában hangzott el. A hangfelvételek Baráth Miklós szerint manipuláltak. “Én arra gyanakszom, hogy találhattak valakit, akinek hasonló a hangja, és azzal mondatják el ezeket a dolgokat. Csináltak 6-7 órányi felvételt a magánbeszélgetéseimről, a tudtomon kívül, ebből kreálnak dolgokat” – mondta a férfi, aki hozzátette azt is: a továbbiakban nem kíván nyilatkozni, az ügyet lezártnak tekinti, mert már „túlnőtt rajta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik