Belföld

Tiltakoztak a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes és kereszténydemokrata tagjai csütörtökön az ellen, hogy a testület az engedélye nélkül köthető szerződések értékhatárának csökkentésével korlátozta a március eleje óta elnök nélkül működő közszolgálati médium ügyvezetőjének jogkörét.
2008. 10. 30. 10:54
Tizenhárman sérültek meg, amikor egy megállóban álló, menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába rohant egy takarmányt szállító teherautó csütörtök reggel Tácon; a balesetben a teherautó sofőrje is megsérült – közölte a rendőrség. A csuklós autóbusz mintegy 40 utassal Kálozról tartott Székesfehérvár irányába. A táci megállóban megkezdődött a fel- és leszállás, a teherautó ekkor ütközött neki hátulról [...]
2008. 10. 30. 08:50
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006 nyara után újabb lehetőséget kapott, hogy a társadalom nagy részét hátrányosan érintő intézkedésekkel kapcsolatban „megnyugtassa” az aggódókat. A beszélgetés azonban új elemet alig tartalmazott, a kormányfő pedig túl sokat foglalkozott a technikai részletekkel – áll a Nézőpont Intézet gyorselemzésében.
2008. 10. 30. 07:24
A Népszabadság szerint amerikai mintára változtatna az igazságügyi tárca a magyar korrupcióellenes szabályozáson, amelynek egyik elemeként a bűnüldözés kész osztozni a bejelentővel a korrupció megakadályozásával szerzett hasznon.
2008. 10. 30. 07:05
Délutánra akár 22 fokig is emelkedhet a hőmérséklet, ám országszerte várhatóak záporok, zivatarok. Borús, nedves, tipikus őszi idő lesz csütörtökön.
2008. 10. 30. 07:04
Horn Gyula külügyminiszterként és miniszterelnökként is beírta nevét a magyar és a nemzetközi politikába. A 75 éves szocialista politikus hosszú betegség és kórházi ápolás után hunyt el.
2008. 10. 30. 07:00
Számos kísérlet bizonyítja Arendt tételét, miszerint a legtisztességesebb ember is gazemberré válhat bizonyos körülmények között. Az ezt a tételt igazoló kísérletekről, a magyar politika identitásválságáról, a weimarizálódásról és a Demokratikus Chartáról beszélgettünk Erős Ferenc szociálpszichológussal.
2008. 10. 30. 06:30
Gyurcsány Ferenc ciklusa elején két szűk esztendő után két bő évet ígért, ám úgy tűnik, ezt nem tudja megvalósítani. Ráadásul legújabb megszorító intézkedéseibe már legfőbb szavazóbázisának tagjai, a nyugdíjasok is beleesnek. Ezzel együtt szakértőink szerint a miniszterelnök profitálhat a válságkezelésből, feltéve, ha jól csinálja.
2008. 10. 30. 06:30
Az MDF csalódott, mert a miniszterelnök nem kért bocsánatot, az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével, a Fidesz szerint pedig Gyurcsány Ferenc szégyenpadra ültette az országot az IMF-től kért hitellel.
2008. 10. 29. 22:30
A szociális rendszer védi az embereket a válságtól, a legrosszabbul a menedzserek és a közalkalmazottak járnak – mondta a kormányfő, aki nem érez kényszert reformokra. Tervei szerint nem költik el az IMF hitelkeretét, és a magas összeg a kormány jó érdekérvényesítő képességének köszönhető.
2008. 10. 29. 21:33
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték egy két halálos áldozatot követelő tömegverekedés első rendű vádlottját, aki egy kézigránátot vetett be az összetűzés során. A férfiről a bíróság megállapította, hogy szökésben van, ezért elfogató parancsot adott ki ellene.
2008. 10. 29. 18:37
Jogerősen pert nyertek a nyírbátori üzleti vita néven elhíresült ügyben Veres János pénzügyminiszter fiai a Magyar Nemzet ellen. A Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a lapot.
2008. 10. 29. 15:58
A kormány a benyújtott költségvetésből és a miniszterelnök által kedden bejelentett intézkedésekből következőkön felül nem tervez további kiadáscsökkentő lépéseket.
2008. 10. 29. 15:26
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc az emberek szemébe hazudott, amikor azt mondta, a kormány leállítja a kommunikációs kiadásokat, hiszen a távfűtéssel kapcsolatban hazugságokat tartalmazó kiadványt juttattak el az emberekhez vidéken és Budapesten.
2008. 10. 29. 13:27
Az uniós átlagnál több a dohányos Magyarországon - állapította meg az Európai Unió legnagyobb közegészségügyi felmérése, amelynek keretében negyedmillió uniós, ezen belül hatezer magyar állampolgár dohányzási szokásait vizsgálták.
2008. 10. 29. 13:24
Meghalt az a stroke-on többször átesett férfi, akit egy hónapja rövid kivizsgálás után egészségesnek nyilvánítottak, majd hazaküldtek az Állami Egészségügyi Központból (ÁEK) – írja a Magyar Nemzet.
2008. 10. 29. 07:56
Lassú, de folyamatos a haladás Pestről Budára az Árpád hídon, ahol harminc kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek az autók a meghibásodott dilatációs szerkezet javítása idején - közölte Lorencz Pálma, a Fővinform ügyeletese.
2008. 10. 29. 07:41
Eleinte a keleti tájakon megnövekszik a felhőzet a szerdai napon, majd délután már többfelé kisüthet a nap. A hőmérséklet délután általában 17 és 22 fok között alakul.
2008. 10. 29. 07:16
Az uniós szabályok sok gondot okoznak a hazai vállalkozásoknak, és bár vannak előnyei a tagságnak, az Európai Unió még nem segített Magyarországon a gazdasági válságban - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában, a televíziónak.
2008. 10. 28. 22:02
A helyszínen meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, aki autójával frontálisan ütközött egy kamionnal a Kiskunmajsát Kiskunhalassal összekötő úton kedden este - közölte a rendőrség.
2008. 10. 28. 21:58
A fővárosi SZDSZ-frakció kedd esti ülésén alapvetően egyetértett azzal a városvezetői javaslattal, hogy csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé kerüljön a Főgáz Zrt. eladásáról szóló előterjesztés - közölte John Emese frakcióvezető a képviselőcsoport ülését követően.
2008. 10. 28. 19:30
Olvasói sztorik