Belföld

Dohányzásban verjük az uniót

Az uniós átlagnál több a dohányos Magyarországon - állapította meg az Európai Unió legnagyobb közegészségügyi felmérése, amelynek keretében negyedmillió uniós, ezen belül hatezer magyar állampolgár dohányzási szokásait vizsgálták.

A HELP – a dohányfüstmentes életért elnevezésű kampány eredményeit szerdán sajtótájékoztatón ismertették Budapesten. R. Nagy András, a kampány magyarországi szóvivője elmondta: a január és június között elvégzett felmérés eredményéből kitűnik, hogy a magyarok többet füstölnek az uniós átlagnál.

A szóvivő rámutatott arra, hogy az unió 500 millió lakosának 27 százaléka dohányzik, míg Magyarország lakóinak több mint a harmada él valamilyen dohánytermékkel. Az EU 100 millió dohányosából 2,4 millió magyar – tette hozzá.

Több fiú dohányzik

A felmérésben a 15 és 35 év közötti korosztályt vizsgálták. A dohányosok aránya a 20-29 éves korosztályban volt a legmagasabb: 59,9 százalék. Ebben a korosztályban a nemek közti eltérés nem számottevő, a lányok 58, míg a fiúk 63 százaléka dohányzik – mondta R. Nagy András.

Tájékoztatása szerint a felmérést szén-monoxid-mérések összesítéséből állították össze. Egy céleszköz segítségével a kilélegzett levegőből állapították meg a vér szén-monoxid-szintjét. Ennek alapján elmondható, hogy a szervezetben annál magasabb a szén-monoxid szintje, minél többet dohányzik az adott ember.

A gimiben szoknak rá

Mucsi János, a gödöllői kórház tüdőgyógyásza elmondta, hogy ő elsősorban a középiskolások dohányzási szokásait vizsgálta. Ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy minden negyedik középiskolás függő dohányosként hagyja el az oktatási intézményt. Az alkalmi dohányosok aránya ennél jóval magasabb – tette hozzá.

A tüdőgyógyász szerint óriási veszélyt jelent a kevésbé kártékonynak tartott vízipipa, amely mostanában nagyon divatos a fiatalok körében. Mint mondta, a vizsgálatok alapján napi kétszeri vízipipázás harminc szál cigarettának felel meg. Ráadásul a vízipipázás során bizonyos rákkeltő anyagokból ötvenszer annyi kerül a szervezetbe, mint cigarettázáskor – tette hozzá.

A tüdőgyógyász arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon évente 2300 ember hal meg passzív dohányzás miatt.

Mindkét felszólaló hangsúlyozta, hogy van visszatartó ereje a dohánytermékek árának, vagyis abban az országban, ahol ez magasabb, általában kevesebben dohányoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik