Belföld

Pert nyertek Veres fiai

Jogerősen pert nyertek a nyírbátori üzleti vita néven elhíresült ügyben Veres János pénzügyminiszter fiai a Magyar Nemzet ellen. A Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a lapot.

Az újságnak közölnie kell, hogy az egyik cikk „címével és alcímével olyan hamis látszatot keltett, miszerint Veres János pénzügyminiszter fiainak rendőrségi ügye lenne folyamatban” – közölték az érintettek. A lap továbbá „olyan hamis látszatot keltett, hogy egy vádemelési javaslattal befejeződött nyomozás a büfés incidensükkel kapcsolatban zajlott volna”. Végül a bíróság által elrendelt helyreigazítás szövege szerint a Magyar Nemzet „valótlanul állította, hogy Veres János gyermekei zsarolásban vettek volna részt”.

A nyírbátori üzleti vita egy helyi büfés és Veres János pénzügyminiszter fiai között amiatt alakult ki, mert az utóbbiak, akik a nyírbátori Amatőr Zenekarok Fesztiválját szervezték – hasonlóan a szabolcsi kisváros többi kulturális rendezvényének szervezőihez – pénzt kértek az árusítási lehetőségért. A kereskedő viszont egy – mint közben kiderült – nem is létező módosított szerződésre hivatkozva megtagadta a fizetést, szerinte ugyanis az üzlete a rendezvények ideje alatt is nyitva tarthat a strandon, ahol a fesztivált tartották.

A pénzkérésről rejtett kamerás felvétel készült, amelyet a Hír TV-ben mutattak be először, majd az esetről többször írtak az országos napilapok, illetve a rádiók, televíziók is foglalkoztak a történtekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik