Belföld

Nem lett szimpatikusabb Gyurcsány az interjútól

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006 nyara után újabb lehetőséget kapott, hogy a társadalom nagy részét hátrányosan érintő intézkedésekkel kapcsolatban „megnyugtassa” az aggódókat. A beszélgetés azonban új elemet alig tartalmazott, a kormányfő pedig túl sokat foglalkozott a technikai részletekkel – áll a Nézőpont Intézet gyorselemzésében.

A kormány 2006-os megszorító intézkedései előtt a tévénézőkhöz szóló miniszterelnök a Magyarországot súlyosan érintő globális pénzpiaci válság kapcsán ezúttal interjú formájában nyugtathatta volna a bérükért és nyugdíjukért aggódókat. Az egyébként ellenfelei által is elismert kommunikációs képességekkel rendelkező Gyurcsány Ferenc azonban ezúttal sem élt az alkalommal, a beszélgetés első felében leginkább az IMF-hitel pénzpiaci részleteit ismertette – áll a Nézőpont Intézet latolgatásában.

Fontos elemnek tartják azonban, hogy a miniszterelnök hangsúlyozta: a mintegy ötezer milliárd forintos hitelkonstrukció 2010-ig, tehát pont a következő választásokig tart, amivel az ő idő előtti lemondását kilátásba helyezők felé saját pozíciójának stabilitását kívánta jelezni.

Megvédte a 13. havi nyugdíjat

Gyurcsány Ferenc csak a beszélgetés második felében fejtette ki – azonban itt is újdonságok nélkül – kormánya cselekvési tervét: a legfőbb cél a munkaerőpiac, azon belül is a közszférában dolgozók állásainak védelme, amiért cserébe a bérbefagyasztást sem tartja túl nagy árnak. Látványosan hiányoztak azonban a nemzeti csúcson hangoztatott „kidolgozandó reformok”: a kormányfő ezúttal többnyire védekező pozíciót választott.

Ugyanez jellemezte a – meglepően rövid ideig, mindössze három perc keretében tárgyalt – nyugdíjrendszert is: miközben Gyurcsány Ferenc lényegében ismét megvédte a 13. havi juttatást, és „sürgető” tényezők hiányában, időben kitolta a szerkezeti átalakítást. Tette ezt annak ellenére, hogy a kormány hivatalba lépése óta többször hangoztatta ennek szükségességét.

Nem mondott újat

Kevés „kedvelt téma” maradt a beszélgetésben: a miniszterelnök mindössze a számla nélküli képviselői juttatások felszámolásának szükségességét hangoztatta, igaz, azt is hozzátette: neki az országgyűlés ilyen jellegű döntésére nincs hatása, látszólag elfeledve saját, egy évvel ezelőtt bejelentett népszavazási kezdeményezését is.

Az adócsökkentés kizárásával sem mondott lényegileg semmi újat Gyurcsány Ferenc: bár az interjú során többször hangsúlyozta, nem az IMF diktálja a tempót a kormány gazdaságpolitikája terén, a köztehercsökkentés elvetésénél elsősorban a valutaalapra hivatkozott – emeli ki a Nézőpont Intézet.

Összességében az interjú kevés pozitív üzenetet és újdonságot tartalmazott, Gyurcsány Ferenc az ilyen esetekben a választók által igényelt „védelmező” politikus szerepével sem igyekezett saját hitelességét erősíteni. A beszélgetés több, ellentmondástól terhelt része is arra enged következtetni: 2006 után a miniszterelnök ismét elszalasztotta annak lehetőségét, hogy egy krízishelyzetben javítson saját, megkopott képén.

Ajánlott videó

A jobbikos Gyöngyösi Márton és az MSZP-s Ujhelyi István szerint ősszel a lakosság szembesül a megélhetési válsággal, miközben októberre születik döntés az Európai Unió jogállamisági vizsgálatában. Szerintük a kormány ezt a helyzetet EU-ellenes hangulatkeltésre fogja használni, aminek a vége a kilépés lehet, ezért népszavazással igyekeznek bebetonozni Magyarország helyét Európában. A Momentum szerint az ötlet az uniós tagságot veszélyezteti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.