A legolcsóbb, ha hazavisszük az urnát, a legdrágább, ha gyémántot csiszoltatunk szeretteinkből. Az örökségért is meg kell fizetni. Temetői árkörkép halottak napjára.
Az embereknek csak 43 százaléka van tisztában azzal, hogy Magyarországon kisebbségi kormány működik - derül ki a Progresszív Intézet felkérésére készült felmérésből.
Idén is busszal, villamossal és gyalog lesz a leginkább érdemes megközelíteni a temetőket. A legtöbb hely környékén parkolni sem lehet. A tömegközlekedési vállalat különjáratokat indít.
Gázrobbanás történt péntek délelőtt Pécsett, a Móricz Zsigmond téren – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Zsobrák Péter az MTI-vel.
Megkezdődött a kárfelmérés péntek délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánkúton, ahol a vihar csütörtökön fákat csavart ki, megrongálta a sípályákat és a vezetékeket is.
Csökkenhet a BKV vezetőinek, irányító és felügyelő testületi tagjainak a fizetése és a prémiuma – mondta a Magyar Hírlapnak Demszky Gábor főpolgármester.
A Fidesz a pénzügyi válságot követő összefogás idején is úgy viselkedik, mint a Bourbounok: semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak – mondta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában.
Havonta negyedmillió forintot kap az önkormányzati minisztériumtól Siposhegyi Péter, akinek drámáit maga a tárcavezető ajánlotta bemutatásra több, színházzal rendelkező település vezetőjének - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
Regionális rendőrkapitányok és régiós bűnügyi főkapitányi biztosok kinevezésével, valamint öt budapesti bűnügyi körzeti hatóság felállításával 2010-re "szinte teljesen lefokozná" a kerületi kapitányságokat Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány - értesült a Népszabadság.
Életveszélyes állapotban szállították a mentők a nagykanizsai kórházba azt a 61 éves férfit, akit a nagybakónaki Száka-hegyen lévő házánál késsel többször megszúrtak csütörtökön.
Az eredeti 4,9 milliárd forintról 5,8 milliárd forintra nőtt a Szabadság híd rekonstrukciójának költsége. A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön újabb pénzt, ezúttal 300 millió forintot szavazott meg többlet- és pótmunkákra, valamint a dísz- és közvilágítás becsült és tényleges költségei közti különbség fedezetére.
Vajon kiderül-e, Zuschlag János milyen csatornákon keresztül tudta meg, hogy az ifjúsági szervezetek ügyében zajló nyomozásban társaival együtt lehallgatják? – teszi fel a kérdést Rajnai Attila az ÉS-ben Zuschlag belügyei című riportjában.
A nyomozati iratok szerint Zuschlag és egy ismeretlen személy közötti beszélgetésből az derült ki, hogy Zuschlag János 2004-ben, miután lemondott képviselői mandátumáról, több tízmillió forintot kapott az MSZP-től.
Magyarország Berlusconija címmel Gyurcsány Ferencről közölt a kormányfő számára kevéssé hízelgő portrét csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD). A szerző szerint a válság sem mentheti meg a miniszterelnök politikai karrierjét.
A pénzügyi válság és a szigorú magyar intézkedések előrevetítik a jövő évi büdzséterv elfogadását, és valószínűsítik a jobboldal 2010-es választási győzelmét – írja csütörtöki számában a Financial Times.
Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) azon határozatát, amellyel a testület hitelesítette a jelenlegi Országgyűlés feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye szerint így ötvenezer aláírással bármi az Országgyűlés napirendjére tűzhető.