Belföld

archívum

Felfelé görbül a BUX-index

Emelkedéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe. A nyitás után 46 perccel 7815 ponton állt, ami 24 pontos emelkedést jelent a pénteki záróértékhez képest. Ma először kezdték meg a BÉT-en a kereskedést a német posta, a Deutsche Post részvényeivel. A 21 eurós kibocsátási árról az árfolyam hamarosan 21,4 eurós értékre növekedett. A vezető részvények a Richter kivételével emelkedéssel kezdtek, az OTP 13950, a TVK 5800, a

24.hu
archívum

Hét új legfelsőbb szintű domain név

Az internetes domainnévrendszert irányító ICANN csütörtöki igazgatótanácsi ülésén hét új legfelső szintű címvégződést fogadott el, amivel a már zsúfolt "com" és "net" domain-kiterjesztéseket kívánják tehermentesíteni. A "biz" a cégeknek, az "info" általános alkalmazásra, a "name" a magánszemélyek részére, a "pro" a szakértőknek, a "musem" a múzeumoknak, a "coop" a szövetkezeteknek, valamint az "aero" a repülőgépgyártói szegmens szereplői számára

24.hu
archívum

Minőségi tanúsítványt kapott a telnet

(Magyar Hírlap) Elsőként a telnet Magyarország kapott ISO 9001-es igazolást a hazai internetes cégek közül. A TÜV Austria tanúsító társaság felmérése alapján a telnetnél jól dokumentált, átlátható a működés, és a cég minden szolgáltatási területén megbízhatóan magas a színvonal ahhoz, hogy elnyerjék a tanúsító igazolást.

24.hu
archívum

Felfüggesztették a Mol részvényeit

A Budapesti tőzsde döntése alapján már nyitás előtt felfüggesztették a Mol Rt. részvényeinek kereskedését. A tőzsdétől kapott információk szerint az olajipari cég papírjának kereskedését egy órával később, 11 órakor kezdik meg, hogy a nyilvánosságra hozott bírósági döntést mindenkinek legyen ideje tanulmányozni.

24.hu
archívum

Hamar eldőlt

(MTI) A Fővárosi Bíróság első fokon elutasította a Mol Rt. állam ellen benyújtott keresetét. A felperest az ítéletben 2 millió 300 ezer forintos perköltség megfizetésére kötelezték. A döntés ellen 15 napon belül van lehetősége fellebbezni a Mol Rt-nek.

24.hu
archívum

Mol Rt. kontra állam per

(MTI) Várhatóan ma dönt első fokon a Fővárosi Bíróság a magyar olajipari társaság keresetének ügyében arról, hogy jogilag kifogásolható-e az, hogy az állam júliusban 12, éves szinten 6 százalékkal emelte a gáz árát. A Mol Rt. a Gazdasági Miniszter, annak hivatala és a kormány ellen kért bírósági eljárásban azt vizsgálják, hogy mivel a nyári áremelés mértéke nem fedezi a társaság megnövekedett importkiadásait, a törvény előírásai esetlegesen nem

24.hu
archívum

Tovább húzódik az amerikai elnökválasztás

Újabb bírósági ítélet született a demokraták javára, azonban továbbra is Bush vezet 930 szavazattal. Az utolsó határidőként megjelölt múlt hét pénteki nap sem hozta meg a várt fejleményeket, mivel az Amerikai Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint Florida állam kétesélyes megyéiben folytathatják a szavazatok kézi számlálását. A republikánusok másik veresége, hogy eltiltották Florida államtitkárát az eredmény kihirdetésétől. Az elmúlt napokban a sajt

24.hu
archívum

Visszafelé "folyik" az olajügy?

A vizsgálatot vezető parlamenti olajbizottságot államtitok megsértéséért feljelenthetik. A régóta tartó vizsgálódás az olajmaffia nagy gazdasági károkat okozó szőkítési ügyében újabb mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy esetleg maga a vizsgálatot folytató bizottság kerülhet bajba saját hibája nyomán. Ugyanis a rendőrségi szakértők Sándor István egykori rendőr alezredes nyilvánosságra hozott vallomásában több államtitkot is találtak. Ha a vizsgál

24.hu
archívum

Reggeli Helyzet - november 20.

Torgyán nem hisz a közvéleménykutatásoknak (-1) Kukoricáznak a kukoricaexporttal (-2) Már a PM is majdnem 10 százalékos inflációval számol (-2)

24.hu
archívum

Összefoglaló a múlt hétről

Múlt hét végére 124 pontos erősödéssel, 7791,11 ponton zárt a BUX, ami 1,62 százalékos nevekedést jelent. A vezető részvények többsége nem gyengült, a Rába kiugróan magas, 394 milliárd forintos forgalom mellett 4,35 százalékkal emelkedett, és 2515 pontnál állt a pénteki zárásnál. A Matáv 1270, a Mol 4590, az OTP 13890, a Richter 15340, a TVK 5715, a Zalakerámia 2600 pontra erősödött, míg az Antenna Hungária 6300, az Egis 12915, a Graphisoft 3400

24.hu
archívum

Olcsó digitális kamerák

(Figyelő) Gyorsabban fog terjedni a digitális fényképezés, mint ahogy azt eddig prognosztizálták, mégpedig egy új technológiának köszönhetően. Megszületett ugyanis az a csip, amelynek beépítésével radikálisan csökkenthető a digitális fényképezőgépek ára. A csipet a Santa Clara-i székhelyű Foveon cég gyártja, s nem csak a kedvező ár az erénye, hanem az is, hogy 16,8 millió pixeles képek készítését teszi lehetővé - azaz az átlagvásárló is professz

24.hu
archívum

Mobil internetezés: elWAPolva

Hamar kiderült, hogy a WAP nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Fél évvel ezelőtt a WAP-os készülékek hiánycikknek számítottak. Ma ezeket a világ fejlettebb régióiban ajándékként osztogatják számítógép, vagy digitális televízió vásárlásakor. Mi ennek az oka?

24.hu
archívum

Summit: új marketing

Öt éven belül már nem az autóeladás, hanem a szolgáltatások hozzák a nyereség zömét a Nissan autókat importáló Summit-csoportnak. Miben más a Summit? Hogyan növekedett a cég? A válaszokat a cikkben olvashatja!

24.hu
archívum

A bankfiók jellemzői

Ha már kinézte, hogy melyik bankok jöhetnek Önnek szóba a költség szempontjából, akkor nézzen körül, hogy az adott banknak hol van az Önhöz legközelebb eső fiókja.

24.hu
archívum

Kötelező biztosítási díjak

Akár több tízezer forintot is megtakaríthat egy év alatt az, aki a számára legkedvezőbb díjat ajánló biztosítóval köt szerződést. Cikkünkben számos jótanácsot olvashatnak az autótulajdonosok.

24.hu
archívum

Csatlakozási csapdák

A franchise szerződés megkötése előtt jó, ha a vállalkozó - aki franchise partnerré akar válni - egy kicsit informálódik az átadóról. Mire figyeljen, ha csatlakozni akar?

24.hu
archívum

Emelkedéssel 7791,11 ponton zárt a BUX

(eBroker) A kereskedés utolsó két órájában mintegy 100 pontot erősödött az index és 7791 ponttal (+1,62 százalék) emelkedéssel zárt. Ennek ellenére az összforgalom igen alacsony, 6,5 mrd Ft volt, ami nagyjából a tegnapival azonos mértékű. Pletykák nyomán erősödött a Rába (+4,35%), a megszokottnál jóval nagyobb forgalom mellett (394 mrd Ft). A gyenge amerikai zárás ellenére a vevők domináltak a MATÁV piacán, így zárásra egészen 1270 Ft-ig nyomták

24.hu
archívum

Kereskedelmi harc az EU és az USA között

(FN, MTI) Egyesült Államok elleni kereskedelmi szankciók elrendeléséhez kért felhatalmazást az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezettől. A 4,043 milliárd dollár értékű szankciók bevezetését azért kérte az EU, mert Washington a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal ellenkező adókedvezményeket nyújt amerikai exportőröknek. A szankció összegét az alapján számították ki, hogy mekkora támogatást kaptak az amerikai exportőrök. Az EU ajánlólistát

24.hu
archívum

Bush nyerhet

(eBroker) A bíróság ítélete szerint nem kell figyelembe venni a kézi újraszámlálást, és emiatt már csak a külföldről érkező szavazatok egy része befolyásolhatja az eredményt. Miután George W. Bush 300 szavazattal vezet, így szinte biztosra vehető, hogy ő nyeri a választásokat.

24.hu
archívum

Nasdaq egyesülne a londoni tőzsdével

(MTI) A Nasdaq számára a legvalószínűbb fejlemény az, hogy egyesül a londoni értéktőzsdével - mondta a New York-i forgalmazók elektronikus piacának nemzetközi igazgatója, John Hilley. A Süddeutsche Zeitung pénteki számában megjelent nyilatkozatában Hilley úgy vélte, hogy a londoni értéktőzsde és valamelyik másik európai piac egyesítése a következő néhány évben lehetetlen, miután elbukott a londoni és a frankfurti piac összeolvasztásának kísérl

24.hu
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.