A frankfurti repülőtér 120 induló és érkező járatot törölt hétfőn az éjszakai nagy havazás miatt. A Malév egyik reggeli járatát is érintette az intézkedés.
Csúcsot döntött a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A nyilvántartott álláskeresők száma január elsején meghaladta a rendszerváltást követő nagy leépítések idején regisztrált mutatót is.
Három igen erős robbanás volt Bagdadban, egy nagy szállodáknak helyet adó belvárosi övezetben, nem messze a kormányzati negyedtől. A rendőrség szerint 24-en életüket vesztették, mintegy 40-en megsebesültek.
Még 5-6, tartósan hideg napra lenne szükség, hogy sportolásra alkalmassá váljon a Balaton jege, és a Velencei-tavon sem szabad a befagyott víztükörre lépni.
Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára. Most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket.
Hiába több mint százezer forint az éves bérlet a BKV-nál, a sztrájk idejére javasolt kompenzáció összege az ezer forintot sem éri el. A jövőre esedékes kárpótláshoz ráadásul a szelvényeket is el kell rakni.
Négy nagy kábítószeres ügyet derített fel a fővárosi rendőrség - mondta Ródler Norbert őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Rendben lezajlottak a hétvégén a középfokú oktatási intézmények központi írásbeli vizsgái, egy fővárosi iskolában a pótnapra szóló feladatsort bontották fel, de a diákokat emiatt hátrány nem éri.
Csapdába csalta a MÁV-TRAKCIÓ azt a vasútbarátot, aki korábban többször is mozdonyvezetőnek adta ki magát. A fiatalember azért került a látótérbe, mert a társaság tudomására jutott, hogy már korábban is előfordult, hogy a MÁV hivatalos helyiségeiben megjelent, s ott leadott járművek kulcsához szeretett volna hozzájutni. Videó!
A múlt csütörtökön megcsúszott hókotró "nyomait" egyelőre még senki sem takarította fel. Pedig szükséges lenne, hiszen a konyhasó nemcsak a növényzetet károsítja, hanem pusztítja az útburkolatot, kikezdi a cipőt, a kutyák lábát, valamint az autók alvázát.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási törvény nincs összhangban a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel, ezért a szabályozás módosításának kezdeményezését javasolja Varga Zoltán önkormányzati miniszternek.
Három ízben is támadás érte a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársait intézkedés közben a hétvégén - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet kommunikációs csoportja.
Az MSZP budapesti elnöke nem tud arról, hogy a párt fővárosi választási listáján Hagyó Miklóst a jelenlegi harmadik helyről hátrébb tolnák. A Népszabadság úgy tudja, hogy a BKV-botrányokkal gyakran összekapcsolt volt főpolgármester-helyettes nem kap dobogós helyezést a listán.
„Téved a Fidesz, ha azt hiszi, hogy térdre kényszerítheti Szlovákiát” – mondta Miroslav Lajcák a Fidesz magas rangú képviselőinek saját állítása szerint.
Áprilistól az Európai Unió országaiban várhatóan olyan építési szabályokat vezetnek be, amelyekkel a házak biztonságosabban ellenállnak majd a földrengéseknek, viszont drágábbak is lesznek – írja a Magyar Rádió honlapja.
Formálódik egy megállapodás, amely szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest a harmadik helyről a hatodik-hetedik pozícióba tolják vissza az MSZP fővárosi választási listáján - értesült a Népszabadság.