Hetente meghal egy asszony, havonta pedig egy gyermek a családon belüli erőszak miatt. Tagadás, elhallgatás, és egy rendszer, amely szakértők szerint jó ugyan, csak nem működik.
A költészet napjára Pécsre hívták Galkó Balázst, hogy mondja el József Attila összes versét. Dörner György ezt nem engedi, hirtelen ő is egy kis műsort akar az Új Színházban a színésztől. A verseket előbb egyeztetniük kell.
„Kazincbarcikán, a képviselő testület az itt élő polgárok érdekeit figyelmen kívül hagyva, bezárásra ítélte a városi uszodát!” – olvasható az ez ellen indult tiltakozó petícióban.
Negyvenhétezrezik az ország, s közben szó esik persze azokról is, akik ennyiből próbálnak megélni. Miket mondtunk a szegénységről az utóbbi két évtized alatt? Dumagyűjtemény.
Bővít a Lipóti pékség. A 134 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás 20 új munkahelyet teremt, amelyet elsősorban kistérségi munkaerőből szeretnének betölteni.
A Dunakapu téri mélygarázsra a városnak van szüksége, a felújítással pedig méltóképpen bemutatják a múlt építészeti értékeit - hangzott el a Fidesz és a Fidelitas győri sajtótájékoztatóján.
Tömegtüntetést tart a Kossuth téren szombat délután a Szolidaritás. A mozgalom „Együtt az új köztársaságért” címmel hirdette meg a demonstrációt, amire tízezreket várnak a szervezők.
Közérdekű bejelentésnek tartja a Hír TV műsorában elhangzott, a Tescóval kapcsolatos információkat a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért vizsgálatot rendelt el - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást ismeretlen elkövető ellen a Volánbusz 2002 és 2010 közötti kétes gazdálkodási ügyletei miatt - írja a Magyar Nemzet.
Az Európai Bizottság döntése után Magyarországnak minden kételyt el kell oszlatni, hogy a kormány bizonyos intézkedései szembemennek az uniós jogokkal és normákkal - mondta a Népszavának az Európai Parlament elnöke.
Olvasóink szerint leginkább Rejtő Jenőt kellene kötelező olvasmányként előírni az iskolákban. Sokan Wass Albertet, Csurka Istvánt és Kertész Imrét is hiányolják a listáról.
A CET beruházás miatt 25 millió euró, azaz mintegy 7,5 milliárd forint és kamatai megfizetéséért pert indított az MKB Bank a Budapest Főváros Önkormányzata ellen.