Belföld

[MTI] Orbán Viktor volt kormányfő hozzájárul ahhoz, hogy a Mécs Imre vezette múltfeltáró bizottság vizsgálata során a vele kapcsolatban keletkező, rá vonatkozó minden információ nyilvánosságra kerüljön. Információink szerint Szabó Lukács, volt MIÉP-es, majd független képviselő írásban jelezte a bizottságnak, hogy terhelő adatokkal rendelkezik Orbán Viktor múltjára vonatkozóan.
2002. 08. 13. 17:25
[MTI-Eco] Átadta az elsőként elbocsátásra kerülők névsorát az IBM székesfehérvári gyára a Fejér Megyei Munkaügyi Központnak; eddig mintegy 150 dolgozóval közölték, hogy 30 napon belül megkapja a felmondását - mondta el az MTI-nek Zimmermann József, a megyei munkaügyi központ igazgatója. Az előzetes jelzések szerint a tavaly 2 milliárd dollárnálnagyobb forgalmat lebonyolító, jelenleg 5 ezernél több dolgozót foglalkoztató székesfehérvári üzem a pia
2002. 08. 13. 17:25
[FN,MTI-Eco] Bush elnök, pénzügyminisztere és számos vállalati vezető és közgazdász is megjelent azon az "elnöki" gazdasági fórumon, melyet a Texas államban lévő Wacoban, Bush elnök nyaralójának közelében nyitottak meg kedden. A rendezvény célja a jelentések szerint elsősorbaneloszlatni az amerikai gazdaság jelenlegi és jövőbeli helyzetével kapcsolatos félelmeket, különös tekintettel a könyvelési botrányokra. Az elnök a fórumon szükségesnek látta
2002. 08. 13. 17:13
[FN] A Westel, Magyarország piacvezető mobilszolgáltatója elsőként teszi lehetővé, hogy a havidíjas előfizetéssel rendelkező 06-30-as ügyfelek bankkártyájuk segítségével már az interneten keresztül is kiegyenlíthessék telefonszámlájukat. A Westel az internetes ügyfélszolgálaton belül már korábban is lehetővé tette, hogy az ügyfelek interneten keresztül rendeljék meg, vagy mondják le a nekik szükséges szolgáltatásokat. Idén augusztus 14-től havi
2002. 08. 13. 16:57
[FN] A BUX a keddi napon sem reagált a tengerentúli tőzsdék és európa tegnapi lassulására. A tőzsdeindex egész nap magasan mozgott, és az európai indexek kedd délutáni erősödése csak tovább tolta felfelé a BUX értékét. Végül 78 pontot, azaz 1,1 százalékot erősödött, és 7 080,94 ponton zárt. A vezető részvények - a tegnapi vegyes nap után - szinte mind árfolyamemelkedést könyvelhettek el: a Richter 2,5 százalékot, az OTP 1,3 százalékot és a MOL 1,
2002. 08. 13. 16:40
[FN,MTI-Eco] Csökkenéssel indítottak kedden a New York-i tőzsde irányadó mutatói részben a tőzsdenyitás előtt ismertetett júliusi kiskereskedelmi forgalom alakulására vonatkozó adatok hatására, ami első látásra ugyan kedvező volt, de ebben döntő szerep jutott a járműértékesítésnek, e nélkül a forgalom csak minimálisan nőtt. A befektetők arra várnak, hogy 20.15-kor milyen kamatdöntést jelent be a Fed. Röviddel a kereskedés elindítása után a Nasdaq
2002. 08. 13. 16:27
[FN] László Csaba pénzügyminiszter - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetőivel folytatott tárgyalások után - kedden döntést hozott az adónyomozó tevékenység szervezeti elhelyezéséről. Javaslata szerint egy új államigazgatási szerv kezdi meg működését 2003. január elsején, amelyik átveszi mindazokat a feladatokat, amelyeket eddig az APEH szervezetén belül láttak el az adónyomozók
2002. 08. 13. 16:10
[FN,MTI-Eco] A német biztosítótársaságok egyelőre nem tudják felmérni, mit jelent számukra anyagilag a Németország egyes területein napok óta tartó özönvízszerű esőzés. A hét első két napján a müncheni viszontbiztosító, a Munich Re, és különösen az Allianz részvényei mindenesetre nagyobb nyomás alá kerültek, mint maga a frankfurti tőzsdemutató, a DAX30. A biztosítók azzal nyugtatgatják magukat, hogy viszonylag szárazon megússzák a természeti csap
2002. 08. 13. 16:05
[FN,MTI-Eco] A tavalyinál és a vártnál is jobban alakultak az amerikai Wal-Mart Stores és a J.C. Penney kiskereskedelmi cégek második negyedévi eredményei. A világ elsőszámú kiskereskedelmi cége, a Wal-Mart Stores július vége után 2,04 milliárd dollár, részvényenként 46 cent nettó profitról számolt be. Egy évvel korábban a tiszta nyeresége 1,62 milliárd dollár, azaz 36 cent volt részvényenként. A diszkontáruházairól ismert áruházlánc nyereségét j
2002. 08. 13. 15:50
[MTI-Eco] Ausztriában egy gyorsétteremlánc tizenkét kamiont olyan biodízelre állít át, amely a cégnél sütéshez használt olajból készül. A lánc ausztriai boltjaiból évente 1,3 millió liter tiszta repceolaj kerül ki használt olajként. A fáradt olajat a cég a lánc összegyűjti, és 1997 óta a stájerországi SEEG cégnél biodízellé dolgozzák fel. Ebből a biodízelből használ fel mostantól 350 ezer litert az étteremlánc maga is, és ezzel tizenkét kamiont é
2002. 08. 13. 15:37
[FN,MTI-Eco] Felfüggesztették a kereskedést a prágai tőzsdén kedden, miközben a cseh fővárost az utóbbi ötven év legsúlyosabb árvize fenyegeti. Az értéktőzsdén kedden délelőtt megindult ugyan azelektronikus kereskedelem, de a forgalom minimális volt, mivel a bankok és a forgalmazók egy része ki sem nyitott a természeti katasztrófa miatt. Pavel Hollmann, a prágai tőzsde elnöke azt mondta, hogy kedden döntenek arról, legyen-e szerdán kereskedés.
2002. 08. 13. 15:23
[MTI-Eco] A Pannon GSM a második negyedévében 7,296 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, ami 36 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 5,356 milliárd forintot - közölte Kubatov János, a társaság pénzügyi igazgatója. A Pannon GSM idei második negyedévi árbevétele 38,638 milliárd forint volt, 20 százalékkal több mint egy évvel korábban, amikor ez az összeg 32,168 milliárd forintot tett ki. A Pannon GSM második negyedévi EBITDA ered
2002. 08. 13. 15:11
[FN, index] Rendeződött az állam jogvitája a Citadellát üzemeltető kft.-vel: az állam nem fizet a vállalkozásnak kártalanítás címén egy forintot sem. A Citadella 4-U Kft. azonban már nem is az államtól várta a tűzijáték megrendezése miatti kártalanítást, hanem az égi parádé szervezőjétől, a Multimédia Concerts Kft-től. A cég az ünnepségek megszervezésére elnyert 445 millió forintból már ki is fizette a Citadellát üzemeltető kft.-t. Az Index infor
2002. 08. 13. 14:50
[FN, MTI-Eco] A regisztrált munkanélküliek száma júliusban 5900-zal nőtt, a hónap végén nyilvántartott 334 400 munkanélküli 28 500-zal kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium kedden kiadott jelentéséből. A nyilvántartásban szereplő munkanélküliek száma az ország valamennyi régiójában csökkent az egy évvel korábbi mértékhez képest. A központi régióban 15,5 százalékkal, az Észak-Alföldön 10,7
2002. 08. 13. 14:02
[FN, MTI-Eco] Az eurózóna gazdasági növekedése idén és jövőre elmarad a korábban várttól, s ez kihat a csatlakozni vágyó országok gazdaságára is. Jövőre kemény fiskális szigorítás várható Magyarországon, s ez jórészt kioltja az eurózóna élénkülésének hatását - állítja a Morgan Stanley befektetési bank. A bankház keddi keltezésű elemzése a magyar GDP idei növekedésére adott becslését 0,6 százalékponttal 3,3 százalékra, a jövő évi gazdasági növeked
2002. 08. 13. 13:44
[FN] A K&H Lízingcsoport kihelyezései meghaladták a 35,8 milliárd forintot, amely nagyrészt a dinamikusan növekvő személygépjármű-lízingből származik. A lízingcsoport élő szerződéseinek száma 2002 első félévében 46 ezerről 56 ezerre nőtt, portfóliója pedig a 2001 év végi 65 milliárdról 2002. júniusra elérte a 80 milliárd forintot. A személygépjármű üzletágra eső rész 28,2 milliárd, az eszköz üzletág kihelyezése 7,6 milliárd forint volt - közölte
2002. 08. 13. 13:18
[FN] A világ legnagyobb légitársaságaként számon tartott American Airlines keddi bejelentése szerint a társaság a korábban tervezettnél 7 ezerrel több álláshelyet szűntet meg, emellett pedig más költségcsökkentő intézkedéseket is bevezet. A módosított takarékossági programmal toábbi 1,1 milliárd dollárt spórol az American Airlines. A dallasi központú légitársaság a júniussal végződött negyedévre 465 millió dolláros veszteséget szenvedett el, ami
2002. 08. 13. 12:39
[FN] 2002. év elején a magyarországi háztartások háromnegyede rendelkezett vezetékes telefonnal, 53 százalékukban pedig van legalább egy mobiltelefon-előfizetés [is]. Minden második háztartás vesz igénybe kábeltévé-szolgáltatást, a háztartások informatikai felszereltsége azonban messze elmarad a nyugat-európai átlagtól: mindössze minden ötödik lakásban található személyi számítógép, míg internet-hozzáférés csupán minden huszadikban. Ahol van inte
2002. 08. 13. 12:09
Mostantól komolyabb büntetőjogi következményei lesznek, ha egy cég kozmetikázza eredményeit. Az Egyesült Államokban nemrég elfogadott törvény a New York-i tőzsdére bevezetett magyar társaságokat is érinti.
2002. 08. 13. 12:01
[FN] A brit turisták az eurózóna országaiban jóval olcsóbban vásárolhatnak, mint hazájukban - derül ki egy brit európárti mozgalom felméréséből. Az euró bevezetéséért kampányoló Vásárlók Európában nevű csoport felmérése tíz, a nyaralással összefüggő árucikk szigetországi és legolcsóbb eurózónabeli árát hasonlította össze. Az európárti csoport múlt hónapban tartotta az euró bevezetésért indított kampányának nyitóakcióját egy londoni ruhaüzletben,
2002. 08. 13. 11:38
[FN, origo] Az Egyesült Államok törvényhozása szigorúbb fellépést sürget a szerzői joggal védett fájlokat letöltő nethasználók ellen. A képviselők szándéka szerint szélsőséges esetben akár börtön is járhat az MP3-ak megosztásáért. 19 amerikai képviselő közös levélben kérte John Ashcroft igazságügy-minisztert az internetes fájlmegosztó szolgáltatások használói elleni határozottabb fellépésre. A július 25-i levél - mely aláírói között demokrata és
2002. 08. 13. 11:13
[FN, HWSW] Több UPC-s chello-előfizető kapta kézhez a közelmúltban a cég új előfizetői szerződését. Ez azonban tartalmaz egy igen sajátos pontot is, melynek alapján a szolgáltató marketingadatbázist építhet ügyfelei adataiból, azt továbbíthatja szerződéses partnereinek például piac- és közvéleménykutatás céljából - akár külföldre is. A szerződés 6-os pontjával - amely a "Hozzájárulás az előfizetői adatok kezeléséhez" címet viseli - nem lenne baj,
2002. 08. 13. 10:44
[FN, HWSW] A Vodafone Group Plc és az MMO2 Plc részvényárfolyama hétfőn visszaesett a londoni tőzsdén, miután egy jelentés arról számolt be, hogy egy új rivális árháborút indíthat el mobiltelefon-hívások terén, ami csökkentené a piacon lévő szolgáltatók forgalmát Nagy-Britanniában. A szóban forgó potenciális vetélytárs a Hutchison 3G UK Holdings Ltd., amely rendelkezik harmadik generációs licenccel mobiltelefon-szolgáltatás nyújtására Nagy-Britan
2002. 08. 13. 10:21
Olvasói sztorik