Belföld

Baksispénzből gazdagodnak az utazási irodák?

A Magyar Nemzet értesülései szerint néhány utazási iroda baksispénzt szed be utasaitól, amelyről nem ad számlát a turistáknak. Egyes számítások szerint a nagyobb utazási irodák esetében az így beszedett "adómentes bevétel" összege évente a kétmilliárd forintot is elérheti.

Egyre terjed az a szokás a balkáni térségbe irányuló buszos utazásoknál, hogy a külföldi vámosok, hatósági emberek megvesztegetésére úgynevezett baksist, vagy fejpénzt szednek be az utazási irodák idegenvezetői. A szerkesztőségünkhöz érkezett panaszos levelek tanúsága szerint míg egy-két évvel ezelőtt három-öt márkát kértek el az idegenvezetők az utasoktól e célra, addig ez az összeg mára öt–tíz euróra emelkedett fejenként. E nélkül ugyanis – állítják az utazási irodák – nyolc-tíz órát is várakoztatják buszaikat a határátkelőknél.

Egy panaszos arról számolt be, hogy míg minden utas befizette a tíz eurót – amelyről egyébként kérése ellenére sem kapott senki számlát -, azt nem látták, hogy a pénzt át is adták volna. Egyes számítások szerint a nagyobb utazási irodák esetében a baksispénzből származó pluszbevétel évente elérheti a kétmilliárd forintot is, amelynek egy része valóban idegen zsebekbe vándorol, néhányan azonban úgy vélik, a másik része az utazási irodához folyik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik