Belföld

Rakétakísérletekkel fenyegetőzik Észak-Korea

Csomagtervet készít elő a Koreai-félszigeten kiéleződött válság rendezésére Oroszország, amelynek célja megőrizni itt az atomfegyvermentes övezetet és érvényesíteni az atomsorompó-szerződést - írja a Népszava.

Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő tájékoztatója szerint az Igor Ivanov külügyminiszter által aznap felvetett javaslatcsomag alapelvei már körvonalazódtak. Először is szavatolni kell, hogy a Koreai-félsziget atomfegyvermentes övezet maradjon, szigorúan be kell tartani az atomsorompó-szerződést és a többi nemzetközi szerződést, beleértve az 1994-es keretmegállapodást. Moszkva továbbá konstruktív két- és többoldalú párbeszédet szorgalmaz az érintett felek között, s e dialógus egyik eredményeként a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság biztonsági garanciákat kapna. Végül pedig fel kell újítani a segélyezési és gazdasági programokat Észak-Korea tekintetében.

Az orosz külügyminisztérium túl korainak tartja, hogy az észak-koreai problémát az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vigyék.

Észak-Korea cáfolja, hogy valamely megbízottja bármikor is tett volna az ország atomfegyver-programjának beismerésére vonatkozó kijelentést. Az észak-koreai Rodong Sinmun vasárnapi számában ezt írta: Washington kitalációja, hogy mi valaha is elismertük: atomfegyverek gyártásán dolgozunk. A lap hozzáteszi, ha a nemzetközi közösség szankciókra szánná rá magát az atomvita miatt, Phenjan hatékonyabb önvédelmi eszközöket vetne be. A lap az Egyesült Államokat teszi felelőssé a kialakult válságért, s arra figyelmeztet: Ha Washington fel akar lépni ellenünk, lángtengerré változtatjuk az imperialisták főhadiszállását. Az amerikai kormány októberben állította azt, hogy Phenjan elismerte, atomfegyver kifejlesztésén ügyködik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik