Belföld

A magyarországi biztosítók jó évet zártak

Bár a nagy nemzetközi biztosítókra rájár a rúd, a magyarországi cégek a korábbinál sokkal jobb évet zárhatnak: a felügyelet előzetes adatai szerint az ágazat 2002 első háromnegyed évében 21,7 milliárd forintos adózás előtti profittal zárt. A becslések szerint a szektor összesített díjbevétele 2002-ben meghaladhatja a 486 milliárd forintot.

A biztosítási szakemberek a piac legfontosabb tavalyi történésének az életbiztosítások adókedvezményének növelését, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjképzésének teljes liberalizációját, az autóvásárlási szokások változásával öszszefüggésbe hozható cascopiaci fellendülést, továbbá a jelzáloghitel-, illetve a biztosítási termékek összekapcsolásával létrejövő új konstrukciók tömeges értékesítését tartják. Bár a társaságok többségének egyelőre még előzetes adat sem áll rendelkezésére a tavalyi teljes évi díjbevételről, az első háromnegyed év adatain alapuló becslések szerint a szektor tavalyi díjbevétele meghaladhatja a 486 milliárd forintot.

– A lakosság egyelőre ebből keveset fog érzékelni ugyan, de a magyarországi biztosítási piacra is begyűrűzik az a hatás, amelyet a nagy nemzetközi biztosítók tőkevesztése és a viszontbiztosítási díjak drasztikus emelkedése okoz – mutat rá Salamon Károly, a legnagyobb hazai biztosító, az Allianz-Hungária vezérigazgató-helyettese. A magyarországi társaságok a nagy ipari biztosítások esetében rákényszerülnek a díjemelésre, mivel a korábbinál jelentősen magasabb viszontbiztosítási díjat kell fizetniük – hangsúlyozza Salamon. Szerencsétlen egybeesés, hogy a nagy természeti katasztrófák, árvizek, földrengések, viharok gyakoribbá válása, valamint a terrorcselekmények óriási károkat okoztak a biztosítóknak, illetve a viszontbiztosítóknak, ugyanakkor a nemzetközi tőkepiaci pangás, a világgazdasági recesszió miatt a korábbi évekkel ellentétben a befektetések nem tudták ellensúlyozni a keletkezett károkat, illetve az így halmozódó biztosítástechnikai veszteségeket. A lakossági biztosítások, a gépjármű- és lakásbiztosítások díjai nem emelkednek infláció felett, de a nagy ipari biztosításokról ez már nem mondható el.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik