Belföld

Egy átlag évben Magyarországon az ismertté vált bűncselekményeknek, mintegy 78 százaléka vagyon elleni bűncselekmény. Ennek kb.30-40 százaléka, ami a lopás kategóriájába sorolható és ennek egyik válfaja az áruházi lopás, amit megfelelő technikával és szemléletváltással jelentősen lehetne csökkenteni - közölte Szomor Sándor, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság nyomozó osztályvezetője.
2003. 08. 08. 11:23
A szabadkai parasztok mezőgazdasági erőgépekkel hat helyen is lezárták a Szabadka környéki nemzetközi és főutakat, mert elégedetlenek a szerb kormánynak a katasztrofális szárazság enyhítésére tett intézkedéseivel.
2003. 08. 08. 11:15
Nem nőtt júniusban - májushoz képest - az olasz ipar kibocsátása, a nemzeti statisztikai hivatal által számított ipari termelési index 95,7 ponton maradt júniusban, közölték pénteken.
2003. 08. 08. 10:27
A kis címletű euró-bankjegyeken lévő ezüstös csík hosszas használat után leválik, így ártatlan embereket pénzhamisítással vádolhatnak – írja egy német bulvárlap.
2003. 08. 08. 10:00
A monetáris bázis júliusban az előzetes adatok szerint 52,4 milliárd forinttal 1.810,3 milliárd forintra csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel pénteken. A forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 13,1 milliárd forinttal, 1.395,2 milliárd forintra, az egyéb monetáris intézmények bankszámláinak átlagos állománya 4,4 milliárd forinttal 388,1 milliárd forintra emelkedett.
2003. 08. 08. 09:46
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) álláspontja szerint félreértéseken alapulnak azok a sajtónyilatkozatok, amelyek Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása alapján felvetik a felügyelet felelősségét a K&H brókercégének ügyében.
2003. 08. 08. 09:30
Napalmbombákat is bevetett az amerikai hadsereg Irakban – erősítette meg az Egyesült Államok védelmi minisztériuma az egyik német televízió értesüléseit. Az ARD televízió Monitor című magazinműsora azt állította, hogy az amerikaiak MK-77-es gyújtóbombákat használtak, amelyek a Vietnamban bevetett napalmbombák fejlesztett változatai.
2003. 08. 08. 09:08
Hat pont levonására és három zárt kapus mérkőzésre ítélte a Ferencvárost a májusi Debrecen elleni meccsen történt botrány miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtöki rendkívüli ülésén - írja a Népszabadság. Az elnökség ezek mellett a klubot 40 millió, Szeiler Józsefet, az FTC Rt. vezérigazgatóját pedig 1,2 millió forintra büntette. A döntés miatt az FTC jelenleg mínusz négy ponttal a bajnokság 12-dik helyén áll.
2003. 08. 08. 09:02
Bár erre egyetlen tábla sem figyelmeztet, a Budapest Plázs területén tilos förödni a Dunában. A strandolás egyik feltétele az lenne, hogy öt kilométeres távolságban ne eresszenek szennyvizet a folyóba - írja a Magyar Hírlap.
2003. 08. 08. 08:53
A Pénzügyminisztérium az áfakulcsok csökkentésének ellensúlyozása és az uniós csatlakozás előírásainak teljesítése miatt növelné a bor jövedéki adóját, de az adóemelés mértéke az indokoltnál jóval nagyobb - olvasható a Népszabadságban.
2003. 08. 08. 08:21
Jövőre 30 ezer forintról 40 ezerre nő az átlagos méretű távfűtéses lakások havi rezsije. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége szerint már most egymillióan állnak az eladósodás szélén - olvasható a Népszabadságban.
2003. 08. 08. 08:13
Gyurcsány Ferenc cége törvénytelenül jutott a balatonőszödi kormányüdülő egy részéhez – ezt Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette ki tegnap, az üdülő előtt, a Balaton vizében állva tartott sajtótájékoztatóján.
2003. 08. 08. 08:01
Olvasói sztorik