Belföld

Elszámolta az inflációs rátát a holland statisztikai hivatal

Az inflációs ráta kiszámításakor tévedett a holland Központi Statisztikai Hivatal (CBS), s a hiba bejelentésekor egyúttal módosítani kényszerült a tavaly júniusi adatokat. Az idén ez a második eset, hogy a CBS utólagos adatmódosítást jelent be.

A fogyasztóár-indexre vonatkozó, 2002. júniusi adatok kiigazításra szorulnak, jelentette be Hollandiában a CBS. Az adatokat több tizeddel kell lefelé módosítani, ám a végleges értéket még nem ismerik.

Mindent újra kell számolni

A tavaly júniusi inflációs ráta 2,2 százalék volt, az évi ráta pedig 3,5 százalék. Most mindkét érték módosulni fog, s ez komoly következményekkel járhat, ugyanis a kormányzati és a társadalmi szervezetek sokasága használják ezeket az adatokat, például a családi pótlék, a társadalombiztosítási járulék kiszámításakor, a munkaszerződések feltételeinek megállapításakor. Az inflációs adatok részben befolyásolják a nyugdíjjárulék megállapítását is.

A CBS szóvivője a tévedést egy saját fejlesztésű szoftver hibájával magyarázta, amely a szupermarketek adatainak mérésekor következett be, az adatfeldolgozás folyamatában. A hiba pontos okának feltárásával a KPMG könyvvizsgáló céget bízták meg. Sokan annak tisztázására is kíváncsiak, hogy a hibára miért csupán most, több mint egy esztendő elteltével derült fény.

Elhalasztott adatközlés

A hivatal törölte internetes honlapjáról az inflációs adatokat és az ezek alapján készült statisztikai kimutatásokat, a tévedésről pedig tájékoztatta a fontosabb szervezeteket, például a minisztériumokat. A malőr miatt meghatározatlan időre elhalasztották a 2003. júliusi adatok ismertetését, ezt eredetileg csütörtökre tervezték.

A CBS is úgynevezett fogyasztói kosár alapján számolja ki az inflációs rátát. A kosár tartalmazza a holland háztartások ellátásához, fenntartásához szükséges termékeket és szolgáltatásokat, s a hivatal havi rendszerességgel kiszámolja, hogy mennyivel módosult a szóban forgó cikkek ára.

Az idén immár másodszor fordul elő, hogy a CBS korábban ismertetett adatok módosítását jelenti be. Július végén a hivatal szintén utólag volt kénytelen jócskán csökkenteni a kereskedelmi forgalomra vonatkozó, már bejelentett számokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik