Belföld

Pornóiparosokkal verseng Schwarzenegger

Egy pornólapkiadó, egy pornósztár, két színész, egy komikus és egy "normál" topmodell küzd azért, hogy profi politikusokkal versengve megszerezze a kaliforniai kormányzóságot.

A jelenlegi kaliforniai kormányzó helyettese, Cruz Bustamante is indul az októberi kormányzóválasztáson – ezt a politikus jelentette be nemrégiben.


Schwarzeneggertől a profik is megrettentek?

Ugyanakkor Bustamante nem a legnagyobb név a versenyben: Arnold Schwarzenegger, az 56 éves osztrák származású filmsztár is úgy nyilatkozott, hogy indul a megmérettetésen, mint republikánus jelölt.

Ezzel egy időben egy másik republikánus potenciális induló visszalépett: Darrell Issa kobngresszusi képviselő szerint immár elegendő kvalifikált kelölt akad a mezőnyben. Ugyanakkor cáfolta azt, hogy Schwarzenegger döntése miatt visszakozott volna.


Pénteken  kaliforniai Legfelsőbb Bíróság elutasított minden beadványt, amely az időközi választás elhalasztására irányult volna. Ezzel elsősorban Gray Davis jelenlegi kormányzó szenvedett vereséget, ő próbálta volna meg húzni ugyanis az időt.

Bustamante az első demokrata “nagyágyú”, aki beszáll a versenybe, miután Davis kormányzó azért kénytelen választás elé nézni, mert képtelen volt az amerikai szövetségi állam adósságspiráljával mit kezdeni.


Pornóiparosok, modellek, humoristák a versenyben


A BBC további jelölteket is felsorol a kormányzói székért folytatott versenygésben. Így például a színész Gary Coleman mellett a komikus Leo Gallagher is indul a választáson. Mellettük a Hustler pornómagazin kiadója, Larry Flynt és a 22 éves Mary Carey pornósztár is szeretne kormányzó lenni Kaliforniában, méghozzá olyan programmal, amely a mell-mplantátumok megadóztatását javasolja. Egyébként nemrégiben Angelyne, egy “normál” topmodell is bejelentette indulási szándékát a voksoláson.


Politikusból tévésztrá, színészből politikus


Ami Schwarzenegger esélyeit illeti: Kaliforniában volt már kormányzó egykori színész – Ronald Reagan később innen egyenesen a Fehér Házba jutott, ahol kétszer is amerikai elnöknek választották meg. Schwarzeneggert ez utóbbi “veszély” nem fenyegeti: osztrák születése miatt az amerikai alkotmány kizárja, hogy az USA elnöke legyen.


Van persze az ellenkező végletre is példa: Jerry Springer TV-show-kkal kezdett foglalkozni azután, hogy politikai karriert futott be. 1968-ban Robert Kennedy elnökválasztási kampányában vett részt, majd 1977-ben az amerikai nagyváros, Cincinnati polgármesterévé választották meg, méghozzá a település történetének legnagyobb győzelmi aányával. Ohio kormányzóságáért is indult, de 1982-ben elbukta ezt a választást, és inkább a tévés karriert választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.