A képviselők a napokban kapják kézhez a vagyonnyilatkozat-tételi nyomtatványokat az Országgyűlés mentelmi bizottságától. Január 31-éig kell számot adniuk vagyonukról, tartozásukról - írja a Magyar Hírlap.
A válságba jutott olasz Parmalat csődbiztosa, Enrico Bondi a hét végén kiszivárgott értesülések szerint a napokban hoz döntést az amerikai Citigroup bankcsoport javaslatával kapcsolatban , miszerint ez utóbbi lenne a koordinátora a nemzetközi bankokkal folyó tárgyalásoknak - írja a Népszabadság.
Oszama bin Laden terroristavezérnek tulajdonított hangfelvételt sugárzott vasárnap este az al-Dzsazíra arab televízió. A hang a közel-keleti békefolyamat elvetésére, a szent háború folytatására szólította fel a muzulmánokat.
A Fülöp-szigeteken megfigyelés alá helyeztek egy beteg asszonyt, akiről azt gyanítják, hogy atípusos tüdőgyulladást (SARS) kapott, miközben a közelmúltban Hongkongban dolgozott.
Rokonok, barátok fogadták vasárnap délután a Ferihegyi repülőtéren a földrengés sújtotta iráni Bám városból hazaérkező magyar mentőcsapat hét tagját. A Magyar Speciális Mentők múlt hétfő óta segítettek a helyszínen a sérültek és a betegek ellátásában.
Az SZDSZ – a parlamenti pártok közül elsőként – vasárnap megkezdte európai parlamenti választási kampányát. A szabad demokraták választási plakátján az „Eljön-e a Te országod?" kérdés szerepel, a listát Demszky Gábor főpolgármester vezeti - számol be a Népszabadság.
Idén is egy helyre gyűjtöttük az Újévtől érvényes adózási szabályokat a társasági adótól az adótáblán át az emelkedő illetékdíjakig. Bőséges hivatkozások, linkek a módosítások teljes szövegére.
Változik az adózás rendje, májustól módosulnak a vámjogszabályok és a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos jogszabályok. Bevezetik a regisztrációs adót és a környezetterhelési díjat, és módosul a jövedéki adó törvény.
Elküldte a Földre az első képeket a Spirit amerikai önjáró laboratóriumot szállító űrszonda, amely néhány órája szállt le a Marsra. A képeken az űrszonda egy része, marsbeli tájak és a leszállókörzetnek kijelölt hatalmas Gusev-kráter látható.
Több utasszállító repülőgép egyidejű eltérítését tervezte az év végi ünnepek környékén az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, amely a gépeket kiemelkedő jelentőségű amerikai célpontoknak akarta nekivezetni, és ez indokolta az elmúlt napok sorozatos járattörléseit - írta a The Sunday Times.
Az elmúlt évben a bruttó hazai termék az előzetes várakozások szerint 2,8-2,9 százalékkal bővült, az infláció üteme éves szinten 5 százalék körül alakult - mondta László Csaba, értékelve a 2003-as folyamatokat. A pénzügyminiszter arra számít, hogy idén a GDP-bővülés eléri a 3,5 százalékot.
Épségben leszállt közép-európai idő szerint hat óra után néhány perccel a Marsra a Spirit amerikai önjáró laboratóriumot szállító űrszonda - jelentette az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Az ipari parkok száma 160-ra emelkedett, összterületük elérte a 8.800 hektárt, amelyből mintegy 5.000 hektár teljes alapinfrastruktúrával várja a befektetőket - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).
Megnyíltak a választóhelyiségek helyi idő szerint vasárnap reggel nyolc órakor Grúziában, hogy a Kaukázuson túli köztársaság polgárai elnököt válasszanak maguknak. A voksolásra hat héttel azután kerül sor, hogy a 5,5 millió lakosú ország akkori államfője, Eduard Sevardnadze a parlamenti választások kapcsán kipattant belpolitikai válság miatt drámai körülmények között távozni kényszerült posztjáról. A választás tisztességes lebonyolítását mintegy
Tony Blair brit miniszterelnök vasárnap váratlanul a dél-iraki Bászrába érkezett, hogy köszönetet mondjon a térségben állomásozó brit katonáknak az iraki háborúban tanúsított helytállásukért. Blair katonai repülőgépen utazott Irak második legnagyobb városába az egyiptomi Sarm es-Sejkből, ahol családjával szabadságát töltötte. Az előre be nem jelentett látogatásról tudósító brit újságírók is titokban utaztak Londonból a Vörös-tenger partján fekvő
Szombaton bejelentette lemondását az ukrán gazdasági miniszter, a 35 éves Valerij Koroskovszkij, aki 2002 novembere óta töltötte be tisztségét. Lépését azzal indokolta, hogy a kormányzati politikát az adminisztratív beavatkozások kezdik uralni. Az Interfax hírügynökséghez eljuttatott közleményben azt is felpanaszolta, hogy Mikola Azarov miniszterelnök-helyettes lehetetlenné tette gazdaságpolitikája érvényesülését.
A Vörös-tengerbe zuhant szombaton röviddel a felszállás után egy egyiptomi utasszállító repülőgép. A chartergépen tartózkodó 148 ember - 133 francia turista, egy marokkói és egy japán nő, valamint a 13 főnyi egyiptomi személyzet - életét vesztette a szerencsétlenségben. Az egyiptomi külügyminiszter szerint biztosan nem terrorcselekmény történt.
Élve bukkantak rá nyolc nappal a szörnyű földrengés után a 97 éves Shahr-Banou Mazandaranira az iráni Bámban, ahol emberek tízezrei lelték halálukat a romok alatt. Az idős embernek néhány karcoláson kívül nem esett baja, megvédték a rá dőlő bútorok.
A mobiltelefont és játékkonzolt ötvöző N-Gage-dzsel a Nokia új piacra tör be. De vajon képes lesz-e helytállni egy telefongyártó vállalat a szórakoztatóipari üzletben?
Nem kap állami szubvenciót 2004-ben, mégis folytatja működését a dániai Radio Oasen, közölte az AFP tudósítójával Johnny Hansen, a dán Nemzetiszocialista Mozgalom elnöke.
Felülvizsgálják a nyáron kötött INA-Mol adásvételi szerződést és ha kell, módosítják is - írja a Nacional című zágrábi hírmagazin. Branko Vukelic horvát gazdasági miniszter szerinte az előző horvát kormány némely ügyleténél nem tartották tiszteletben a nyilvánosság tájékoztatásának minimumát sem.
Teszteltük a Kia középkategóriás limuzinját. Az amerikai stílusú modell kényelmes futóművével és csendes motorjával egyértelműen a presztízskategóriába sorolható.
Osztrák szakmai partnerrel közös PHARE CBC projekt keretében napenergia hasznosítással kombinált biomassza-erőmű létesítéséhez nyújtott be 90 ezer euró igényű tervpályázatot az észak-zalai Nagypáli önkormányzata.