Belföld

Rádió C: egy hónap után távozott az új menedzsment

A Rádió C tulajdonosai keresik az egy hónapja kinevezett ügyvezető és főszerkesztő utódját, miután az eléjük terjesztett új műsorkoncepcióról nem alakult ki egyetértés a felek között - közölte Csongor Anna, a rádió tulajdonosi testületének tagja szerdán az MTI-vel.

“Kaptunk egy új koncepciót, ami nem találkozott minden elemében a tulajdonosok képviselőinek elképzeléseivel, mert mi azt a rádiót szeretnénk jobb minőségében megtartani, ami a rádió eddig volt” – mondta Csongor Annak, akit a Magyar Hírlapban megjelent információ nyomán kérdezett meg az MTI.

Szavai szerint – bár az új ügyvezető és főszerkesztő által javasolt változtatások jelentős részével, ha vitatkozva is, de egyetértettek, nem volt idejük arra, hogy kifejtsék, melyek azok a sarokpontok, amelyeket megőrzendőnek tartanak a médiumban. “A koncepció általuk történt ismertetése után, a közös vélemény kialakítása előtt felmondtak” – közölte, hozzátéve, hogy felkérte a médium ügyvezetőjét, kezdeményezze a tulajdonosi testület ülésének összehívását “a további munka kereteinek kialakítása érdekében”.

Az ügyben kedden mind Mark West ügyvezető, mind Daróczi Dávid főszerkesztő elhárította az MTI érdeklődését. Nevük mellőzését kérő, a rádió ügyeit jól ismerő források közlése szerint a két vezető hétfőn este vázolta elképzeléseit, lemondásukat pedig kedden dél körül nyújtották be.

Alig egy hete beszélt Mark West arról az MTI-nek, hogy az átalakítással kapcsolatos elképzeléseit már kidolgozta és letette a tulajdonosok asztalára. Hozzátette, “ez mindenképpen egy közszolgálati rádió, amelynek nem több zenét kell adnia, hanem azt kell megtalálnia, mikor és milyen műsor érdekli leginkább a hallgatókat”. Mark West akkor megjegyezte, hogy a jelenleg 70-80 százalékot kitevő pályázati pénzek arányát három-öt év alatt látja lefaraghatónak 30-40 százalékra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik