A hét utolsó kereskedési napján a BUX 10 pontos csökkenéssel 9184 ponton nyitott. Az MNB kamatemelésének hírére az index további 80 pontot esett és 20 perccel a nyitás után 9104 ponton állt.
Az OTP Bank Rt. értékesítette a Nemzetközi Bankárképző Rt.-ben meglévő mintegy 20 százalék tulajdoni hányadot megtestesítő, 45,9 millió névértékű részvénycsomagját - tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A kormány egyetért azzal, hogy a befektetések és betétesek védelméről szóló törvényjavaslat ne tartalmazzon olyan passzust, amely alapján a felügyeleti tevékenység során a pénzügyminiszter jogosítványai kiterjednének az egyedi ügyek ellenőrzésére - mondta a kabinet csütörtöki ülését követő budapesti tájékoztatóján a kormányszóvivő.
A kormány elfogadta a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal létrehozásáról, feladatairól, hatásköréről, szervezetéről és működéséről szóló előterjesztést - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.
"Biztos vagyok benne, hogy a forint a közeljövőben visszatér abba az árfolyamsávba, amelyet a kormány és a jegybank is elfogadhatónak tart" - mondta nyilatkozatában Medgyessy Péter miniszterelnök.
Svédországból Magyarországra telepíti európai központi üzemét az egyesült államokbeli San Joséban bejegyzett Sanmina Corp. - olvasható a Napi Gazdaságban.
Jövő őszre készül el a Millenniumi Városközpont részéként a Duna-parti kondomínium első üteme, a Duna-Pest Rezidenciák névre keresztelt lakópark, amelyben 310 luxuslakást épít a fejlesztő TriGránit Rt. és Duna Condominium Kft. - olvasható a Napi Gazdaságban.
Lényeges ponton módosult az antidiszkriminációs törvény tervezete a tavasszal elfogadott koncepcióhoz képest. A tervezetből kikerült a diszkriminációs eseteket kivizsgáló, büntetési jogkörrel is felruházott Egyenlő Bánásmód Bizottság (EBB) - olvashatóa a Népszabadságban.
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség csatlakozik a Munkáspárt kórházprivatizációt ellenző aláírásgyűjtési akciójához - olvasható a Népszabadságban. Révész Máriusz a Fidesz-elnökség csütörtöki ülését követően emlékeztetett, hogy a Fidesz a törvény elfogadásakor Alkotmánybírósághoz fordult – egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy az Alkotmánybíróság mikor és hogyan dönt, ezért csatlakozik a Fidesz az aláírásgyűjtési akcióhoz.
2004-től 140 forint lesz egy BKV-jegy, 5200 forint a dolgozói és 1850 forint a tanulói bérlet ára. A BKV-tarifák januárban 13, júliusban további 5 százalékkal nőnek. Januártól a MÁV és a Volán is emeli árait, s a helyi közlekedésért felelős önkormányzatok is 7–20 százalék közötti tarifaemelésre kényszerülnek.
Jövőre közlekedési feladatokra összesen 42,7 milliárd forintot szándékozik fordítani a főváros, ebből a BKV Rt.-nek mintegy 30 milliárd forint jutna - közölte Demszky Gábor főpolgármester.
A MÁV INFORMATIKA Kft.- tárgyalásos közbeszerzési eljárás nyerteseként- megbízási szerződést írt alá a Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Főpolgármesteri Irodájával a Budapest Portál tartalomszolgáltatásának működtetésére és továbbfejlesztésére. A megbízás összege bruttó 161 millió forint, 3 év alatt.
Az amerikai elnök együtt ünnepelte a hálaadás napját körülbelül 600, az iraki fővárosban állomásozó amerikai katonával - közölte a Fehér Ház. A látogatás mindössze két és fél óráig tartott.
A meglepetésszerű látogatás célja az volt, hogy erősítse az amerikai csapatok harci szellemét az egyre növekvő harci veszteségek közepette. George Bush az amerikai katonáknak azt mondta: "Megvéditek Amerikát a veszélytől és ezért hálásak vagyunk ne
Az ügyvédi kamara elrendeli annak kivizsgálását, hogy indokolt-e fegyelmit indítani Grespik László ügyvéd ellen, aki egy szkinhed-perben megkérdezte a bírótól, zsidó származású, vallású-e. "Az ombudsmani kezdeményezés a vizsgálat elrendelésének alapjául szolgál" - nyilatkozta Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Medgyessy Péter közleményében "a demokrácia alapértékeivel ellentétesnek" nevezte az esetet.
Január 1-jétől 6,3 százalékos nyugdíjemelést kell végrehajtani, és ugyanilyen mértékben emelkednek a nyugdíjminimumhoz kötött egyéb szociális ellátások is - közölte a kormány csütörtöki ülését követő budapesti sajtótájékoztatóján Gál J. Zoltán kormányszóvivő.
Mint elmondta, a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése részeként 2004-ben már félhavi, kétheti nyugdíjat kapnak kézhez a jogosultak.
A januári nyugdíjemelés és a plusz
A 9199 ponton nyitó BUX a nap folyamán 120 pontos sávban mozgott és a szerdai záróértékhez képest 10,88 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel 9194,91 ponton zárt.
A vezető részvények közül a Matáv és az OTP nyereségben, a MOL és a Richter veszteségben zárt. A kereskedés az olajpapírra koncentrálódott. Több mint 3,5 milliárd forintos forgalomban az előző napi 6290 forintos záróáron nyitó MOL 6120 forinton is forgott és végül 6245 forint
"László Csaba másfél éve folyamatosan türelmet kér a gazdaság szereplőitől, miközben el sem indultak az egészségügyben, nyugdíjrendszerben és a közigazgatásban a reformok, miközben gazdaságirányítási hibákkal bizonytalanságot teremtettek a piacokon, miközben adatmásolással, a felügyelet elnökének hajtóvadászatával rombolták a piacgazdaság jogi kereteit" – vélekedik a Fidesz és egyben Varga Mihály a kormányzati gazdaságpolitikáról.
Az elmúlt napokban megszülettek a legfontosabb gazdaságpolitikai döntések a következő időszakra, évekre azzal, hogy kedden a központi költségvetés főszámait elfogadta a parlament - mondta László Csaba pénzügyminiszter csütörtöki tájékoztatóján.
Alapos átalakulás előtt állunk: a Hungexpo privatizációra vár, a Sziget Kft. újabb vizekre evez, a Symposionline révén megjelent a kínálatban az internetes helyszínkiválasztás.
Horvátország folytatja a Barátság-Adria csővezeték kiépítésével kapcsolatos elemzéseket a tervvel szembeni növekvő politikai bizonytalanság ellenére is.
Londoni feltörekvő piaci elemzők viszonylag jónak minősítették a csütörtöki magyar államkötvény-aukció befektetői fogadtatását, abban azonban eltértek a vélemények, hogy ez milyen hatással lehet a forintra. Az elemzők egyike szerint a várhatóan tovább gyengülő árfolyam akár már a jövő héten kamatemeléshez vezethet.