Belföld

Külföldi elemzők már a jövő héten kamatemelést várnak

Londoni feltörekvő piaci elemzők viszonylag jónak minősítették a csütörtöki magyar államkötvény-aukció befektetői fogadtatását, abban azonban eltértek a vélemények, hogy ez milyen hatással lehet a forintra. Az elemzők egyike szerint a várhatóan tovább gyengülő árfolyam akár már a jövő héten kamatemeléshez vezethet.

Ralph Sueppel, a Merrill Lynch londoni irodájának feltörekvő piaci stratégája a csütörtöki aukció után azt mondta, hogy az államkötvény-aukció eredményét jónak tartja. Szerinte ez jó eséllyel megfelelő időpontban jött ahhoz, hogy a kötvény- és forintpiaci helyzet “további eszkalálódásának” elejét vegye, azzal együtt is, hogy jelenleg “befektetői étvágytalanság jellemzi a kötvénypiacot”.

Hozzátette: a Lengyelországgal kapcsolatos piaci aggályok csökkenni fognak a következő egy-két hónapban, ami szintén jó hatással lesz a magyar piacra.

Adam Slater, a Crédit Agricole Indosuez londoni irodájának térségi elemzője szintén azt mondta, hogy – jóllehet a piac reggel még meglehetős borúlátással várta a tranzakciót – a végeredmény “nem volt olyan rossz”, bár a hozamok jelentősen tovább emelkedtek. Slater szerint ugyanakkor a leglényegesebb kísérőjelenség az volt, hogy a viszonylag sikeres aukció ellenére a forint, amely már reggel ütemesen gyengült, az eredmény bejelentése után – rövid erősödést követően – ismét gyengülni kezdett, és délután már 265/euró körül járt. Ez egyértelmű jele annak, hogy a forint változatlanul gyengítő nyomás alatt áll, és ezen a csütörtöki államkötvény-aukció sem változtatott sokat – mondta.

Az elemző szerint úgy tűnik, hogy a piac egy teljes százalékpontnyi, gyakorlatilag azonnali jegybanki kamatemelést árazott be, és a forint ezzel együtt is gyengül, ami felveti azt a kérdést, hogy egy 1,00 százalékpontos kamatemelés egyáltalán elegendő lesz-e az árfolyamnak a 250-260-as sávban tartásához. Slater szerint a kamatemelést az MNB már hétfőn bejelentheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik